2023. március 25. – 23:55
Amikor az egyik legnagyobb japán videójáték-kiadó, a Capcom megalakult, az alapító Cudzsimoto Kenzo a „CAPsule COMputer” kifejezésből alkotta meg a cég nevét. Aztán amikor befutott kiadóként gründolt egy cd-vel, dvd-vel és már médiakiadványokkal is foglalkozó leányvállalatot, felhasználta a maradék betűket, és Suleputer lett az új cég neve.
Ez a sztori kicsit a cég üzletpolitikájáról is mesél: ha a Capcom meglátja a lehetőséget valamilyen régi kreatív dolog átdolgozására a jelenben, nem habozik sokáig. A Resident Evil sorozat jó példa erre. A fősodor nyolc részt számlál, de annyi spinoff, remaster, HD kiadás és hasonló született hozzá, hogy minden verziót beleszámolva már száz körüli a különféle Resident Evil-játékok száma. Szóval aki játszani akart a sorozat első részeivel, az mostanra többféle platformon megtehette, többször is. De ez nem akadályozta meg a kiadót abban, hogy pár éve megint elkezdje gyártani az újabb feldolgozásokat, meglovagolva a játékpiacon éppen magasra csapó remake-hullámot (ami olyan remek játékokat eredményezett a közelmúltban, mint a Dead Space idei remake-je).
Viccelődtek is sokan a Capcomon emiatt, aztán 2019-ben megjelent a Resident Evil 2 remake-je, és az össznépi kuncogás az áhítatos csodálat hangjára váltott. Fantasztikus, sok szempontból újító volt az a feldolgozás, amiben veterán játékosok is találtak egy csomó meglepetést. És most ugyanattól a csapattól megjelent a negyedik rész remake-je is, és ezt is szinte csak dicsérni lehet.
Ugyanakkor a Resident Evil-játékokkal már tényleg mindenki játszott, aki eddig akart és aki nem újonc játékos. De erre a piacra mindig vannak új belépők, és a remake-ek legfőbb értelme szerintem nem is az, hogy kijavítsa egy régi klasszikus tökéletlenségeit, hanem az, hogy megmutassa a régi klasszikust egy újabb játékosgenerációnak. Vagyis kérdés, hogy a Resident Evil 4 új gúnyája mit tud adni egy olyan gémernek, aki akár semmit sem tud a sorozatról.
Plagasra tette a lécet
A Resident Evil 4 ráadásul kiemelten fontos a sorozatban, akárcsak a második rész. A játékosok többsége ezt a kettőt tartja az eddigi legjobb epizódoknak, és már 18 éve képesek hosszú és meddő vitákat folytatni arról, hogy melyik a jobb. A Resident Evil modern környezetbe helyezett túlélőhorrorként indult, volt benne egy gátlástalan nagyvállalat, az Umbrella, egy általa kifejlesztett vírus, amitől az emberek zombik lettek, és persze zombik. Aztán a sorozat alkotói ezt a sztorit három részen keresztül ragozták, a csúcspont a második játék volt, a trilógia pedig azzal zárult, hogy a katonaság atomot dobott Raccoon Cityre, hogy megoldja a városban elszabadult fertőzés problémáját.
Itt be is lehetett volna fejezni az egész szériát, de a Capcomnál még addig sem engedték a földön heverni a Resident Evil nevet, mint a Suleputer betűit. Maga Mikami Sindzsi, az első Resident Evil vezető fejlesztője és a sorozat atyaúristene (resibiztosa) vezette a Resident Evil 4 munkálatait. A folytatás új fejezetet nyitott, és már csak egy-két szereplővel kapcsolódott a korábbi történethez. Az amerikai kisvárosból spanyol falu lett, a vírusból pedig egy Las Plagas nevű parazita, amit egy szekta vezetői felhasználtak arra, hogy a falu lakóit irányítsák. Ráadásul a játékmenet a túlélőhorroros gyökereket szinte teljesen elfelejtette, és Mikami külső nézetes akciójátékként értelmezte újra saját teremtményét. Ettől a keményvonalas Resident Evil-rajongók kiakadtak, mások pedig éppen hogy üdvözölték a sorozat vérfrissítését, és e két szempont képviselői azóta is sűrűn ütköznek Reddit-szerte. Én a magam részéről annyival zárnám rövidre a kérdést, hogy a Resident Evil 4 szuper játék volt, bármi is legyen a címe.
Aki most csodálkozik rá a játékra, azt először az említett falu fogja megfogni, ez a pokoli hely, ahol már az első percben látszik, hogy valami nagyon nincs rendben (már csak azért is, mert az első percben élve elégetnek egy rendőrt). Az éppen Spanyolországban rezidens gonosszal Leon S. Kennedy ügynök száll szembe, akinek feladata az amerikai elnök lányának kimenekítése. A lányt ugyanis elrabolta a környéket uraló szekta, és ahogy Leon elkezdi feltúrni a falut, egyre nyugtalanítóbb utalásokat talál a Las Plagasra, aztán személyesen is kénytelen találkozni ezzel az élősködővel.
Akármennyire is eltávolodott az első trilógiától, ez az alaphelyzet nagyon is „rezis”, bár 2023-ban már azért dermesztően bárgyúnak tűnik a történet egyik-másik fordulata és pláne a dialógusok. Leon egyébként a második játék egyik fontos szereplője volt, akárcsak egy Ada Wong nevű nő, aki szintén tiszteletét teszi a negyedik részben. Róluk elég annyit tudni, hogy küzdöttek együtt már korábban, erre néhány visszautalást is tesznek, de ez nem zavar bele a B-filmesen bugyuta sztori élvezetébe.
Felfedez, lopakodik, meghal
Ami a játékmenetet illeti, a Resident Evil-szűz gémer nehéz és intenzív akciójátékot kap az új remake-kel. A sorozatnak mindig is sajátja volt a jó érzékkel, nem unfair módon prezentált túlerő, ami inkább kihívás, mint szívatás. Mert ha Leon ügyesen lopakodik, egy-két ellenfelet hátulról is el tud intézni, mielőtt elkerülhetetlenül észreveszi valaki, és elindul ellene a hajtóvadászat. A nyitányban különösen erős ez a hajsza az akkor még komolyabb felszerelés nélküli főhős után, és rögtön megmutatja, mire számítson az ember. Ezen a ponton mindenkit felhatalmazok arra, hogy bűntudat nélkül átváltson a játék legkönnyebb fokozatára, mert ez egy olyan játék, amiben már a főcím előtt meghal párszor az ember.
Ahogy a Resident Evilökben lenni szokott, a lőszer mindig túl kevés, ezért okosan kell beosztani, kihasználni a környezeti adottságokat (például lövésre felrobbanó hordókat), az egy szem kézigránátunkat nem egyetlen falusira dobni, hanem egy helyen tömörülő ellenfelekre, és így tovább. És persze minden fiókba benézni, minden ellátmányos ládát feltörni, minden erőforrást felszedni, mert azokból értékes tárgyakat lehet fejleszteni vagy pénzzé tenni a játékban több ponton felbukkanó kereskedőnél.
Az idő előrehaladtával a Resident Evil-szűz gémernek az is feltűnik majd, hogy a falu és környéke csak látszólag hatalmas játéktér, mert valójában eléggé lineáris pályák kapcsolódnak egymáshoz (olykor ötletes fejtörőkkel). Ezen nem érdemes fennakadni, mert a nagy terep illúziója jó, a felfedezés öröme folyamatos, az utunkba akadó harcok változatosak. Nekem többször eszembe jutott játék közben a The Last of Us, ami helyenként egészen hasonló megoldásokkal élt (bár történetmesélésben nyilván klasszisokkal van a Resident Evil 4 fölött).
Mindent összevetve az új remake-kel bátran próbát tehet az is, akinek ez lesz az első Resident Evil-játéka. A sztori butuska, de a 4-es sorszám ellenére nagyjából nulláról indul, a lövöldözős-kutatgatós játékmenet pedig kortalanul szórakoztató. Legfeljebb néhány animáción és grafikai elemen érezni, hogy nem 2023-at írunk, meg azon, hogy a főhős nem tud ugrani és vetődni, de ennyi egy remake-nél talán belefér. És ez a „magányos hős az őrült falu ellen” felállás nagyon jól működik, nem véletlenül nyúltak vissza hozzá a legutóbbi, nyolcadik Resident Evilben is.
A király új ruhája
Na és mit ad egy újabb Resident Evil 4 annak, aki már ismeri az eredeti minden pixelét? A játék először 2005-ben jött ki Gamecube-ra, de azóta már megfordult a fontosabb platformokon, volt olyan felújítása, ami megszépítette, és olyan is, ami az irányításán is javított. A grafika persze mindig tud szebb lenni, és ezúttal is felülmúlja a korábbi kiadásokét, de ez önmagában nem elég.
Az idei remake viszont továbbmegy bármelyik korábbinál: az Anpo Jasuhiro és Kadoi Kaznori vezette fejlesztőcsapat a Mikami által kitaláltakat tiszteletben tartva rengeteg helyen belenyúlt a játék tartalmi részébe. A pályákat több helyen áttervezték, kiegészítették. Bekerült egy rakás új fejtörő, néhány jól kigondolt új fegyver és új szörny, pár extra gyűjtögethető kacat, a kereskedőnél pedig egyszerű mellékküldetések. De a játék még a történetét is kicsit máshogy, más kamerakezeléssel, gördülékenyebben meséli el, mint az eredeti. És végre kiveszett a QTE-k nagy része (már csak egy-két védekezési helyzetnél villannak fel), vagyis azok a pillanatok, amikor gyorsan, időre kellett megnyomni egy bizonyos gombot. Sokkal simább és izgalmasabb lett így például a küzdés a nagy tavi szörnnyel. És hát 2005-ben még nem lehetett egyszerre menni és célozni, most pedig lehet (bár ezen már egy korábbi kiadás is javított).
Vagyis a Resident Evil 4 remake a sok aprósággal együtt egy sokkal tartalmasabb változatát hozza a klasszikusnak, játékórában mérve is bőven hosszabb, ha az ember rendesen nekifekszik (nekem nagyjából 20 óra volt a végére jutni – először). A 2005-ös alapjáték formabontó ereje ugyan mára már elveszett, de attól még mindig nehéz ellenállni a pokoli falu hívásának.
Ezzel együtt elgondolkodtam azon – a remake-hullámban már nem először –, hogy mi lenne, ha egy tehetséges remake-elő csapatnak nem egy régi játékot kellene elsőrangúan újratálalnia, hanem lehetőséget kapna arra, hogy saját maga tegyen hozzá valami eredetit egy brandhez (vagy urambocsá egy minden szempontból új játékot alkosson). Én sokkal kíváncsibb lennék erre, mint egy Resident Evil 5 remake-re – bár ha lesz olyan, azt is az első sorból fogom végigjátszani.