Többet tudni Tarantino tizedik, utolsó filmjéről

2023. március 15. – 08:18

frissítve

Többet tudni Tarantino tizedik, utolsó filmjéről
Quentin Tarantino a 2023-as Golden Globe-díjátadón – Fotó: Rich Polk / NBC / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy valószínűséggel The Movie Critic, azaz A filmkritikus lesz a címe Quentin Tarantino (Ponyvaregény, Becstelen brygantik) amerikai filmrendező tizedik, és egyben utolsó filmjének – írja a The Hollywood Reporter.

Tarantino többször is elmondta, hogy vagy a tizedik filmje után, vagy pedig a 60 évesen, de vissza fog vonulni, mert szerinte egy rendező sem képes a szokásos minőséget hozni, ha elhagyta ezt a kort. Ő maga márciusban lesz 60 éves, és ha a kétrészes Kill Billt egy filmnek vesszük, akkor már kilenc filmet tudhat maga mögött.

Azt azért ő is elmondta, hogy a filmrendezéstől vonul majd vissza, de ez nem zárja ki, hogy tévésorozatokat, színdarabokat rendezzen, vagy könyveket írjon, mint ahogy azt életében először a Volt egyszer egy… Hollywood esetében is tette, aminek a történetét regénnyé dolgozta át.

Tarantino ősszel tervezi kezdeni a The Movie Critic forgatását, amiről nagyon keveset tudni, azon kívül, hogy a hetvenes években fog játszódni, egy nő lesz a főszereplője, és a címe alapján nagy valószínűséggel egy filmkritikusról fog szólni. A lap szerint arról is szó lehet, hogy a film a legendás amerikai filmkritikus, a 2001-ben elhunyt Pauline Kael körül foroghat, akinek Tarantino bevallottan a rajongója, de ez csak spekuláció.

A film forgatókönyve készen van, Tarantino most jelenleg házal vele, és az a kérdés, hogy melyik filmgyártó stúdió fog lecsapni rá. Legutóbbi filmje, a 2019-es Volt egyszer egy… Hollywood a Sony égisze alatt jelent meg.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!