Ennyire nem lehet nehéz összehozni egy nézhető romkomot!

Miért nem készülnek már jó romkomok? A Netflix-előfizetőktől a kritikusokig sokakban felmerült ez a kérdés az elmúlt két évtizedben, és bár ilyenkor bizonyára bárki elő tudna kapni néhány ellenpéldát a tarsolyából, az talán vitán felül áll, hogy a műfaj válságos időszakát éli. A Nálad vagy nálam? című netflixes film esetében már elengedtem a kérdést, hogy miért nem készülnek jó romkomok. Reese Witherspoon és Ashton Kutcher vergődését nézve inkább azon kezdtem el értetlenkedni, hogy mégis miért nem készülnek legalább nézhető romkomok.

Nagyjából megfejtették már, hogy mi történt a kilencvenes években még Hollywood egyik legnépszerűbb műfajának számító romantikus vígjátékkal. A korszak emblematikus sztárjai más irányba indultak el vagy kiöregedtek, és nem történt meg a generációváltás. A filmek leegyszerűsített világképét és kapcsolatábrázolását egyre több kritika érte, az emberek már nem voltak kíváncsiak a valóságot távolról sem tükröző szerelmi történetekre. A mozikból fokozatosan kiszorult minden film, ami nem látványra építő blockbuster és nem csatornázható be egy nagyobb franchise-ba. A valaha A-listás sztárokat felvonultató műfaj fokozatosan elvesztette nívóját, és alig ismert színészek örökölték meg a szerepeket, akik a nagyvászon helyett a streamingplatformokon szerettek egymásba.

A kevesek által látott függetlenfilmek megkísérelték modern köntösbe öltöztetni a párkapcsolati komédiákat, miközben a streamingszolgáltatók kínálata megtelt milliók által lejátszott, de másnapra elfelejtett romkomnak csúfolt trashfilmekkel. Néha jött egy-két fecske, mint a Netflixen nagy sikert arató A szerelem asszisztensei vagy a mozikban őrületeset kaszáló Kőgazdag ázsiaiak, de egyiknek sem sikerül nyarat csinálnia, hiába jósolja meg ilyenkor a sajtó újra és újra a romantikus komédia feltámadását.

Akármennyire is szeretik lesajnálni a műfajt, egyáltalán nem olyan egyszerű összedobni egy jó romantikus vígjátékot. Először is kell két olyan színész, akik nemcsak karizmatikusak, de viccesek is, emellett úgy tudnak egymásra nézni, hogy attól még a legvalószerűtlenebb románc is rögtön hihetőnek tűnik. Az sem árt, ha a sztori egy ütős koncepcióra épül, ami rengeteg humorforrást rejt magában, és lehetővé teszi a hosszúra nyújtott évődést. Ha pedig megvan az ötlet, akkor meg kell tölteni a forgatókönyvet megannyi poénnal és nézői szíveket megdobogtató romantikus pillanattal. Úgyhogy én igazából megértem, hogy csodaszámba megy, ha elkészül egy, a fenti összes feltételnek maradéktalanul megfelelő romantikus komédia, de az már tényleg nem állapot, hogy az olyan filmek, mint a Nálad vagy nálam?, ezekből egyet sem hajlandóak teljesíteni.

Kezdjük a színészekkel. Reese Witherspoon fantasztikus színésznő és kiváló komika, továbbá van gyakorlata a romkomok terén. Ashton Kutcher ugyan nincs vele egy ligában, de a romantikus vígjáték műfajában ő is járatos. Ők alakítják Debbie-t és Petert, akik egyszer sok éve lefeküdtek egymással, de mivel a férfi gyorsan kihúzta magát a potenciális kötöttségek alól, inkább csak legeslegjobb barátok lettek. Tekintsünk most el attól, hogy mennyire életszerű egy ilyen helyzetből születő legjobb barátság két egymással ellentétes (a nő túlságosan gondoskodó és pedáns, a férfi kötelezettségektől rettegő és laza) ember között.

Debbie egyedülálló anyuka egy olyan kamasz fiúval, aki éppen csak az oxigénre nem allergiás, Peter bullshitelésből magát hülyére kereső marketinges és örök agglegény. A nő Los Angeles kertvárosában él, a férfi New Yorkban, és úgy alakul, hogy Debbie-nek New Yorkba kell utaznia egy képzésre, de nincs ki vigyázzon addig a fiára. Peter beugrik bébiszitternek, így a két barát otthont cserél egy hétre, ami alatt az önfeláldozó Debbie elkezd megismerkedni az önmegvalósítás gondolatával, míg az önző Peter a felelősségvállalást tanulja meg.

Az egy dolog, hogy a két karakterről ordít a közhelyesség, de a Nálad vagy nálam? alapötlete sem túl szerencsés, mivel ennek köszönhetően főszereplőink a játékidő legnagyobb részében külön városban tartózkodnak. Lehetséges, hogy Witherspoon és Kutcher ki tudtak volna csiholni magukból valamiféle szikrát, ha fizikailag egy térben tartózkodtak volna, de a minden kémiától mentes webkamerás jeleneteik a karanténprodukciók legrosszabb időszakát idézik. Még mindig lehetett volna menteni a helyzeten, ha legalább remek humorral ellensúlyozzák a vonzalom hiányát, de csak néhány szolid mosolygást kiváltó poénra futotta.

A 27 idegen igen és Az ördög Pradát visel forgatókönyvírója, Aline Brosh McKenna rendezői debütálásában húsz éve is elavultnak érződő sablonszereplőkkel mesél el egy sablonsztorit, és még a műfaji kliséket sem használja fel jól. A főszereplői amúgy sem érződnek valós embernek, de a legkevésbé az egymáshoz fűződő viszonyuk hihető. A jellemző műfaji elemek közül egyedül a szerethetően furcsa mellékszereplőket sikerült jól kivitelezni: Zoë Chao szórakoztató Peter narcisztikus exének szerepében, aki Debbie önjelölt életmódtanácsadójává válik; Steve Zahn élvezettel alakítja a Debbie kertjét plátói szerelemből gondozó milliomos szomszédot, és Tig Notaro is jól működik a szarkasztikus legjobb barátnőként.

McKenna határozottan nem kíván semmi újat hozzáadni a műfajhoz, vagy bármilyen módon modernizálni azt (ami elég meglepő a zseniálisan formabontó és progresszív Crazy-Ex Girlfriend sorozat társalkotójától), de az ezredfordulós romkomok eszképista hangulatát sem sikerül megidéznie. A csaknem kétórás játékidő ellenére a karakterek és a sztori is felszínes, a lezárás pedig lenyűgözően összecsapott, egy központi szálat konkrétan két mondattal intéz el. A katarzisra amúgy sem volt nagy esély, de a befejezés annyira béna, hogy még a semmit sem váró nézőnek is csalódást tud okozni.

Félreértés ne essék, nem kérem én számon a Harry és Sally minőséget minden streaminges romantikus vígjátékon, de a mostani kínálat nagy része még bűnös élvezetnek sem felel meg, mert ahhoz élvezhetőnek kellene lenniük. Biztos vagyok benne, hogy nem csak nekem hiányoznak a valamirevaló romkomok; a műfaj királynői sorra térnek vissza, mintha ők is azt remélnék, hogy majd életet tudnak lehelni a haldokló zsánerbe. De Jennifer Lopez (Vegyél el, Shotgun Wedding), Julia Roberts (Beugró a paradicsomba), Sandra Bullock (Az elveszett város) és Reese Witherspoon nem tudják egyedül elcipelni a hátukon ezt a terhet, hiszen a filmkészítés csapatmunka, mindenkinek ki kell belőle vennie a részét. Kezdve a forgatókönyvíróval.

A Nálad vagy nálam? a Netflixen látható.