Egy óvóhelyből kialakított stúdióban dőlt el, ki fogja képviselni Ukrajnát az Eurovíziós Dalfesztiválon

2022. december 19. – 11:18

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajnát a Tvorchi nevű popduó fogja képviselni a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon Liverpoolban. A szombati válogatót egy kijevi metróállomáson kialakított stúdióból közvetítették. Az állomást a februári orosz invázió óta óvóhelyként használják – írja a BBC.

A Tvorchi Heart of Steel című dala az első, amelyet megerősítettek a 2023-as liverpooli versenyre. Bár Ciprus, Izrael, Hollandia és Szlovénia is kiválasztotta már a Liverpoolba küldendő fellépőit, még nem hozták nyilvánosságra, hogy milyen dalokat fognak előadni. A 37 résztvevő országnak március végéig kell megerősítenie a versenyre szánt dalokat és fellépőket.

Andrew Hutsuliak, a zenekar tagja a bejelentés után úgy nyilatkozott: „Mindent megteszünk, hogy méltósággal képviseljük Ukrajnát”.

Hozzátette: „Nem gondoltuk, hogy győzni fogunk, de szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki támogatott minket, aki hallgatja a zenénket, és aki a fronton harcol”.

A válogató szervezői elmondták, azért döntöttek úgy, hogy a föld alatt rendezik meg az eseményt, hogy ne zavarják meg a légiriadók az adást. Bár a közönség néha hallhatta az elhaladó metrószerelvényeket, más tényleg nem zavarta meg a műsort.

A Tvorchi reméli, hogy megismétli honfitársai, a Kalush Orchestra sikerét, akik májusban megnyerték a versenyt. A Kalush Orchestra elárverezte a győzelemért járó kristálymikrofont, sőt az énekesük jellegzetes sapkáját is, hogy a befolyó összegből az ukrán hadsereg támogatására fordítsák.

Bár a hagyomány szerint az Eurovíziónak az előző év nyertes csapatának országa ad otthont, a háború miatt viszont úgy döntöttek a szervezők, 2023-ban inkább Liverpoolban rendezik meg a versenyt.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!