Egyetlen Kispál és a Borz-koncert lesz 2023-ban Magyarországon

2022. szeptember 19. – 10:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt harminc év egyik legnépszerűbb magyar zenekara, a Kispál és a Borz idén nyáron 12 éves szünet után állt össze újra (a koncertről a beszámolónk itt olvasható). Az együttes most bejelentette, hogy jövőre is lesz egy magyarországi koncertjük, méghozzá májusban, a 10 ezer fős befogadóképességű Budapest Parkban. A megfogalmazás egyébként arra utal, hogy emellett lehet még akár egy teljes határon túli turné is, aminek a budapesti nagykoncert lehet majd a lezárása.

Ezenfelül lesz még egy Kispál-koncert, a Fishing on Orfű fesztiválon, de az hivatalosan nem „és a Borz”, hanem „és a Lovasi”. Ebben a felállásban Kispál András és Lovasi András mellett G. Szabó Hunor dobol és Babcsán Bence szaxofonozik, a koncertprogram pedig főleg a régi Kispál-albumokra épül, azok közül is a ritkábban játszott dalokra.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!