28 év után most már tényleg jön a Beverly Hills-i zsaru negyedik része

2022. augusztus 30. – 10:19

Másolás

Vágólapra másolva

Sokáig az sem volt biztos, hogy egyáltalán elkészül majd, de a jelek szerint most már tényleg semmi nem állhat a Beverly Hills-i zsaru folytatásának útjába. A Netflixre érkező film a nem túl fantáziadús Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley címet kapta, és az is kiderült, hogy a visszatérő Murphy mellett Taylour Paige és Joseph Gordon-Levitt is szerepelnek majd benne – írja a Deadline.

Az 1984-ben megjelent Beverly Hills-i zsaru kétségtelenül az egyik legfontosabb film Eddie Murphy karrierjében, a Saturday Night Live-ból éppen csak lelépő színész nevét emiatt ismerték meg világszerte. Így nem volt meglepő, hogy két folytatás is érkezett hozzá, előbb 1987-ben, aztán 1994-ben, de ezek nem igazán tudták replikálni az első rész sikerét, utóbbi még a kasszáknál is megbukott. A CBS aztán 2013-ban sorozat formájában akarta újraéleszteni a szériát, ahol Brandon T. Jackson játszotta volna el Axel Foley fiát, és bár ebből nem lett semmi, a pilot elég jó volt ahhoz, hogy a Paramount nekikezdjen a negyedik film gyártásának.

A megjelenést 2016-ra tervezték, de ezt végül eltolta a filmgyártó, 2019-ben pedig inkább lepasszolták a Netflixnek a filmet. Idén aztán felpörögtek az események, a projekttől távozó Adil El Arbi és Bilall Fallah helyét a főleg apple-ös rövidfilmekről ismert, elsőfilmes Mark Molloy vette át, most pedig úgy tűnik, végre tényleg sínen vannak a dolgok. A film a Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley címet kapta, a Foley-t játszó Murphy mellett Taylour Paige (Zola) és Joseph Gordon-Levitt (Eredet) is szerepelnek majd benne, a forgatókönyvet pedig a Gengszterosztagért is felelős Will Beall írja.

Eddie Murphy már 2019-ben beszélt arról, hogy az ugyancsak évtizedek után felélesztett Amerikába jöttem után megcsinálják a Beverly Hills-i zsaru negyedik részét is, az elmúlt évek nosztalgiamámorát elnézve pedig ez nem is feltétlenül hülyeség. Azt viszont érdemes hozzátenni, hogy az Amerikába jöttem 2, amiért amúgy az Amazon fizetett ki több mint százmillió dollárt, nem lett egy túl jó film, és a most bejelentett sztárok ellenére egyáltalán nem biztos, hogy a Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley nem végzi ugyanígy.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!