Most jön a tehén, hú, de szeretem a tehenet!

A legnagyobb bűn, amit egy TV2-n futó, magyar vidékieket és városiakat egymásnak ugrasztó kvízműsor elkövethet, az az, ha unalmas, és a Város vs Vidék bűnben fogant, bűnben él, és bűnben fog elkárhozni. Nem az elvárásaim nagyok, hanem a türelmem kicsi: ha bekapcsolom főműsoridőben a tévét, akkor nem azt akarom látni, ahogy emberek azon a kérdésen morfondíroznak, hogy milyen gyümölcs lehet az a naményi piros, vagy hogy hol őrzik a Szent Koronát, Till Attila megtestesít egy Duracell-nyuszit, Gáspár Zsolt pedig megküzd olyan szavak kiejtésével, mint a dunsztolás vagy Gyirmót.

A Város vs Vidék pontosan olyan dolog, ami egy magyar producer fejéből is kipattanhatott volna, mert ha valamire alkalmas lenne ez az ország, az az, hogy gladiátorharcot szervezzenek Budapest és nem Budapest között, de nem, a licenc finn. A Finnországban 2017 óta futó műsorban nagyjából ugyanúgy zajlik minden, ahogy a magyarban: van két darab csapat, az egyik fővárosi, a másik vidéki, van pár műveltségi kvíz, néhány dilis feladat, a végén pedig csak egy jut tovább, abból a csapatból pedig egy embernek kell kiállnia, és nagyon gyorsan kérdésekre válaszolni. A finn változat még a koronavírus előtt ment, ezt onnan lehet tudni, hogy az utolsó fordulóban utazásokat lehetett nyerni, ezt Magyarországon pénznyereményekre változtatták.

A magyar változat műsorvezetői Till Attila és Gáspár Zsolti, az előbbi még mindig a legprofibb magyar kereskedelmi tévés műsorvezető, aki ejtőernyő nélkül, szabadesésben is le tudna vezényelni egy érdekes stúdióbeszélgetést, az utóbbi pedig talán arról a leghíresebb, hogy képtelen kimondani azt, hogy szódabikarbóna. Gáspár kalapban van, ha jól láttam, úgynevezett bolo-nyakkendőben és mellényben, mint ahogy a kereskedelmi tévék sorozataiban szokták elképzelni a vidékieket, Tilla pedig fekete cipőben, zokni nélkül, tépett farmerben, aminek láttán a műsorvezető-társa elkezd ordítani, hogy „pulikutya! Pulikutya!”.

Elvileg ők testesítik meg az archetípust, a városi jampit és a vidék csibészét, de a Város vs Vidék első perceiben olyanok, mint akik egyszerre kapták meg ugyanazt a szöveget a súgógépen azzal a felszólítással, hogy vágjanak folyton egymás szavába. Tilla sokkal rutinosabb abban, hogyan kell színes hátterek előtt egy színpadon beszélni a tévénézőhöz, Gáspárral a dinamikája viszont olyan, mintha egy hirtelen haragú rokont kellene néha csitítania, nehogy baj legyen valamiből.

Bárcsak baj lenne bármiből, de a legnagyobb általában abból van, hogy Gáspár képtelen rendesen felolvasni a kérdéseket és a válaszokat, sőt, még azt sem tudja a felvezetőben kimondani, hogy „kvízmester leszek, Attilám!”, a dunsztolást dúcolásnak mondja, a Gyirmótot Gyimrótnak, amikor pedig a három válaszból egyet helyesen ki tud mondani, Tilla gratulál neki. Úgy érzem, mintha a vidék rögtön lemaradásból indulna. Gáspár Zsolti egyébként teljesen szimpatikus arc, de nehéz nem arra gondolni, hogy a gyártó pontosan tisztában lehetett azzal, hogy meg fog küzdeni alapvető műsorvezetési feladatokkal, hiszen ezért választották meg erre a szerepre.

A műsor menete a következő: egy nagyjából nyolcperces, teljesen inkoherens felvezető után a műsorvezetők ismertetik a szabályokat, és bemutatják a csapatokat, amik közül az egyik fővárosi, a másik pedig vidéki emberekből áll. A budapestiek fantázianeve az, hogy Pengék, ugyanis ők vívnak, mint kiderül pár perccel később, egyikőjük a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron unokatestvére. Őket elvileg a vívás tartja össze, bár az egyikőjük töredelmesen bevallja, hogy annyira azért nem szokott vívni. (Egyikőjük szoftverfejlesztő, avagy ahogy Gáspár mondja, „szoftverfrissítő.”)

A vidékieket úgy nevezik, hogy a Birtokosok, amivel már hirtelen vékony jégen táncol a TV2, hát még akkor, amikor kiderül, hogy a versenyzők vezetékneve Orbán. De csak egy Balaton-felvidéki birtok tulajdonosai, ahol rendezvényeket szerveznek. A felvezető kisfilmjük a lehető legbudapestibb zenével, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film egyik betétdalával kezdődik, és hát elég sokat elmond a TV2 castingmódszereiről, hogy egy város és vidék ellentéteiről szóló műsorban az egyik sarokba echte vidékiként káptalantóti birtokosokat tett meg.

Oké, hát ez még sajnos nem a bitcoinbányászok vs. bábolnai böllérek, amit el lehetett volna képzelni azok alapján, amit a műsor előzetesen kommunikált magáról, de az egészet még tetézi, hogy maga a kvíz, a kérdések és a feladványok olyanok, mint egy általános iskolai műveltségi vetélkedő kérdései. Milyen bált rendeznek a Balatonon? Hol virágzik a levendula? Minek épült az MVM Dome? (Ez utóbbi sajnos nem kifejtős.) Az egyetlen kérdés, aminél itthon is tanácstalanul ültem, így szólt:

Melyik kifejezést használják a jól kereső, fényűző életmódot folytató nagyvárosi fiatalokra?

A válasz pedig nem a millennial, nem a hipster, hanem a yuppie volt, amit szerintem se városban, se vidéken nem hagyta el ember száját vagy 20-25 éve.

A Város vs Vidékből teljesen hiányzik, hogy ezeknek a kérdéseknek a feltevése, megvitatása, megválaszolása érdekes legyen, vagy feszült, vagy legalább dilis – nincsenek drámai pillanatok, csak a válasz, hogy igen, ez, amit a képen látunk, ez Balatonboglár. Közönség sincsen, bár furcsa módon a hangjukat hallani, nem tudom, hogy közönség előtt vehették-e fel, vagy sem. Ha nem, akkor a forgatásról szívesen néznék werkfilmet, ahogy Tilláék nyomják a stand-upot, amit síri csend követ. Néha az adásba került változatban is.

A játéknak egy jelentősebb része a kérdéseket megválaszolós műveltségi vetélkedő, egyikben a műveltséget rohangálva kell bizonyítani azzal, hogy a vidékieknek azonosítaniuk kell Budapest kerületeit, a városiaknak pedig a Magyarország megyéit (még nem vármegyéit), tavait és folyóit egy mágnestáblán. Elvileg három perc van erre a feladatra, de az órát csak a végén és az elején látjuk, szóval sok feszültség nincsen, pedig még arra is megkérik a játékosokat, hogy a mágneseket egyesével vigyék oda a táblához. A kiértékelés annyiból áll, hogy megtudjuk, ki mennyit hibázott, de hogy pontosan hogyan is vannak Budapest kerületei, az sajnos nem derül ki. Az igen, hogy Tilla Budán, a II. kerületben lakik, mert elmondja az érdeklődő Gáspár Zsoltinak. A másik fizikai feladványban műtehenet kell fejni. Erről azt hiszem, elég is volt ennyi, még ha Gáspár azt kiáltja a feladat előtt, hogy „MOST JÖN A TEHÉN, HÚ, DE SZERETEM A TEHENET!”.

Ha nem kellett volna ezt a cikket megírnom, a Város vs Vidék nem érte volna meg a tévémen a második reklámblokkot, de lehet, hogy korábban is feladom. A finn minimalistább, de vagányabb stúdióját egy nagyobb szabású, de szinte teljesen homogén látványra cserélték, két félre van osztva a színpad a háttérben stilizált vidéki és városi motívumokkal. Mindenkin headset-mikrofon van, mintha egy csapat call centeres marhulna egymással, csak éppen legtöbbször vagy egy hangkeverési katyvasz sül ki belőlük, vagy pedig érezhető, hogy mesterkélten kell őket beszéltetni, hogy mondjanak már valamit, például amikor az egyikőjük éppen egy műtehenet fej. A castingolt versenyzők pedig nem különösebb karakterek, és igazából a műsor alaphelyzetét garantáló sztereotípiáknak sem felelnek meg, legalábbis az első adás alapján. Lesz még biztosan pár, de ha így folytatódik a minősége, akkor nem vagyok biztos benne, hogy sok.

A Város vs Vidék minden hétköznap este látható a TV2 műsorán.