2022. július 15. – 22:45
frissítve
Az elmúlt jó pár évben egyre nagyobb divat lett kisebb, marketinges nyelven butikfesztiválnak hívott rendezvényeket tartani. Az iparág itthon eljutott arra a szintre, hogy a komplett nyári szezon megtelt nagyobb zenei rendezvényekkel, a piacon csak a kisebb eseményeknek maradt hely.
A Nógrád megyei Bánki-tónál tartott Bánkitó bőven megelőzte ezt a trendet, és mindig is az volt a legvonzóbb benne, hogy élhető, szellős, de mégsem annyira kicsi, hogy mindenki egymás szájában legyen. A pandémiás időszak után volt egy kihagyás, tavaly tartották meg először a fesztivált. Idén az első pár nap után inkább azt érezni, hogy mindenki örül, hogy egyáltalán itt lehet, miközben érezhetően kisebb kaliberű lett a szokásosnál a rendezvény.
Legalább tíz éve járok újságíróként fesztiválokra, mindenhol voltam már itthon, ami tényleg számít. Az elmúlt évek 5-10 fesztivál per nyár tempója után idén megfogadtam, hogy csak oda fogok elmenni, ahol én is jól érzem magam, és tudom vinni a családot is.
A Bánkitó mindig családközpontú fesztivál volt, nappal rengeteg civil programmal, workshopokkal és sok babás-kutyás harmincassal, akik talán már át sem mennek a kempinges részhez bulizni, csak a tó körül lófrálnak, míg le nem megy a nap. Ez idén sincs másként, talán még mindig ez az a fesztivál, ahol a legkényelmesebb gyerekkel mászkálni.
Az egyértelműen érezhető, hogy az idei Bánkitó kisebb lett, mint volt, és ez nemcsak a nézőszámon érezhető, hanem a helyszíneken is. A Bánki-tó melletti Tószínpad még mindig az egyik legjobb helyszín, nappal a környező stégeknél dekkol, aki csak tud, ráadásul végre az idő is olyan, hogy lehet fürdeni. Vendéglátás szintjén, mondjuk, nem vitték túlzásba: egy hot dogos, egy halas és egy vegán foodtruck jelenti az étkezési opciókat, de annyira egybe van nőve a fesztivál a településsel, hogy sokkal több értelme van kívül enni, és még anyagilag is jobban járunk. Amíg a kempingben mindössze egy kajáldát láttunk, ahol egy közepesen tűrhető vegán burritót ettünk 3200-ért, addig a fizetős strandon egy ezres a sajtos-tejfölös lángos, de még egy full vállalható gírosztálért sem kérnek 2600-nál többet.
A kisebb lépték nem csak a vendéglátó egységeken látszik. A Tószínpadnál 10-kor véget érnek a programok, utána kizárólag a kempingben lehet bulizni, jó 10-15 perc séta távolságra. Itt ikonikus helyszín volt a cirkuszi sátor, ami voltaképpen nagyszínpadként funkcionált az elmúlt években.
Na, ez a sátor idén nincs, a nagyszínpad átkerült a kemping közepére, és még 2-3 kisebb színpad vagy bulihelyszín maradt. Italpultból sincs sok, a nagyszínpadnál konkrétan egyetlen darab helyen szolgálnak csak ki, és még délután 5-kor is jó 20 percbe telt, mire tudtam venni egy sportfröccsöt. 650-ért plusz 400 forint a repohár, amit nem váltanak vissza, szóval érdemes mindig magunknál tartani.
Ami külön idegesítő, hogy az egész környéken rettenetes a mobilnetes lefedettség, két különböző szálláson sem tudtam rendesen működő wifit szerezni, a saját vodafone-os mobilnetem pedig néha egyáltalán nem talált jelet. Ezt a korábbi években nem tapasztaltam, idén viszont sokan panaszkodtak arra, hogy gond van a lefedettséggel. Bár olvasónk szerint a Yettel kiválóan működött.
A másik hiányosság, hogy nem igazán lehet jó kávét inni a fesztiválon, és nagyjából a faluban sem. Péntek reggel már ott tartottam, hogy a wellnesshotel kertjében ittam egy, nem a legolcsóbb, de legalább tényleg kávéízű indítót.
Annak ellenére, hogy láthatóan takaréklángon működik a fesztivál, éppen ez a legjobb benne. Szellős, nincs tömegnyomor sehol, és még a közönség összetétele is olyan, hogy van egy rakás 16–24 éves, illetve sok 30-40 év fölötti, akik valószínűleg évek óta visszajárnak.
Így még egy harmincas boomer sem érzi nagyon, hogy kilógna a sorból, amikor elsuhan mellette négy 20 éves Buffalo cipőben. Hogy miért vannak láthatóan kevesebben a fesztivál első napjain, azt egyelőre nehéz megfejteni, mert a Bánkitó a pandémiáig évről évre egyre népszerűbb lett, a helyszínt szépen fejlesztették új színpadokkal, dekorációkkal és vendéglátóegységekkel.
Amiben viszont verhetetlen a Bánkitó, a tökéletes helyszínen és a pozitív közegen túl is, az a zenei választék. Egy jó ideje baromi izgalmas külföldi fellépőket hoznak Bánkra, idén ráadásul nagyon látványosan nem az angolszász vonalról. Szombaton például egymás után lép fel a török-holland Altin Gün pszichedelikus szintipop-formáció és a tuareg rockot játszó Mdou Moctar, de van fellépő Thaiföldről, Izraelből és Dél-Koreából is.
A Bánkitó azon kevés fesztiválok egyike, ahol érdeklődő a közönség, és az emberek tényleg megnéznek minden újat kíváncsiságból még akkor is, ha soha életükben nem hallottak róla. Ilyen volt csütörtökön a koreai Balming Tiger koncertje, amely magát „BTS a sötét oldalról”-ként definiálták a színpadon, és valóban olyasmi produkciót adtak elő, mintha K-popot hallgatnánk, csak éppen nem egy mainstream hallgatói bázisnak. Az egy dolog, hogy a hat koreai mennyire baromi jó bulit csinált, az pedig egy másik, hogy mennyire elképesztően jól reagált rá a közönség.
Nagyon pozitív jelenség, hogy van már 3-4 olyan fesztivál itthon (Bánkitó, Kolorádó, La Boum és talán még a most indult Reflektor is ilyen), ahol a közönség kifejezetten vevő az új, kevésbé ismert zenékre. Ez igaz a magyar produkciókra is, mert az ember valószínűleg nem venne külön fesztiváljegyet a Jazzbois koncertjére, viszont ha már épp ők a főfellépők a Tószínpadon csütörtökön, akkor simán megnézi a lelátóról egy fröccs mellett. Itt a magyar könnyűzene feltörekvő, vagy még nem lakossági vonala mindig olyan közönségnek játszhat, ami érdeklődik, nem csak bedobják őket valami délután 4 órás helyszínre, hogy a tűző napon szenvedjenek hat véletlenszerűen odakerülő néző előtt.
Arról nem is beszélve, hogy ha valaki kíváncsi a magyar zenei utánpótlásra, annak is érdemes Bánkon kezdenie, mert itt felvonul a hazai újhullámos hiphop színe-java, ahogy simán kiemelt sávba raknak egy dzsesszformációt is. Ez a zeneközpontúság tényleg kardinális, a fellépőkön is érezni, hogy Bánkra legalább annyira bulizni jönnek ők is, mint a közönség. A Bohemian Betyars tagjaival úgy futottunk össze kora délután, hogy még ki sem pakoltak az esti koncertjükre, már rohantak fürödni a tóba.
Ha valaki a nagyon profin szervezett, több 10 ezres fesztiválokhoz szokott, és azokat is kedveli, azoknak a Bánkitó nem biztos, hogy a legjobb célpont idén nyáron. Aki viszont éppen az ilyen helyektől ódzkodik, annak nem is lehet jobb alternatívát mondani. Nyilván idegesítő a minimális vendéglátás meg a hosszú sorok este a pult előtt, de annyira fontos része maga a település is a fesztiválnak, hogy nappal ezek valójában nem jelentenek akkora problémát. Az meg külön jó, hogy nincs óriási tömeg, nem kell heringezni, mégsem szellemjárta a fesztivál a lézengők miatt. Az az élhető, emberközeli attitűd, ami mindig is jellemezte a Bánkitót, idén is megvan, csak a pandémia előtti lendületből érezni kevesebbet.