Feszült kémthriller lesz a következő Star Wars-sorozat, Jude Law lesz a Csillagok háborúja új nagy dobása

2022. május 27. – 12:50

Másolás

Vágólapra másolva

Szokás szerint elég fontos bejelentésekkel és fejleményekkel érkezett a Star Wars Celebration, amin az anyacég Disney bemutatta, milyen irányba is megy a Csillagok háborúja-univerzum a következő időkben. Az esemény első napját május 26-án, egy nappal a várva várt Obi-Wan-sorozat premierje előtt tartották – erről jelentkezünk is majd kritikával hamarosan –, és amellett, hogy elsoroltak pár bejelentést, bemutatták a következő, augusztusban érkező Csillagok háborúja-sorozat, az Andor előzetesét is.

Ha valaki nem lenne teljesen naprakész a Csillagok háborúja-ügyekben, és nem sokat mond neki Diego Luna karakterének neve, akkor ne aggódjon. Cassian Andor a 2016-ban bemutatott Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet egyik szereplője, egy semmitől vissza nem riadó kém volt.

Azt már az előzetes előtt is lehetett tudni, hogy az Andor egy kémdráma lesz – mondjuk egy kémmel a főszerepben mi más lenne ugye –, de a videóból is árad a feszültség, ami valószínűleg a sorozat egészét áthatja majd. A Disney egyébként „feszült, körömrágós kémthrillert” ígér.

A csütörtöki eseményen kiderült az is, hogy augusztus 31-től kezdve 12 rész érkezik majd, amit várhatóan 2023-ban további 12 követ majd. Az első tucatnyi epizód a történet felét mondja majd el, az egész 5 évvel a Zsivány Egyes előtt kezdődik, a második tucat pedig a lezárást jelenti majd – ezzel egyébként pont a Zsivány Egyes kezdetéig jutunk majd el, így lesz kerek az a történet.

Nem ez volt az egyetlen fő attrakció viszont a Star Wars-eseményen, szóval nézzük gyorsan a többi bejelentést:

  • 2023 februárjában, Din Djarinnal és Groguval tér vissza a Mandalóri haramadik évada, amiről egy rövid bejátszást le is adtak a szerencséseknek. A főszereplő Pedro Pascal mellett biztosan visszatér a Bo-Katan Kryze-t alakító Katee Sackhoff, illetve a Greef Kargát játszó Carl Weathers is, ők ugyanis felbukkantak a trailerben is.
  • 2023-ban érkezik az Ahsoka-sorozat is,
  • és Jude Law is megérkezik a Csillagok háborúja világába, a szintén 2023-ban debütáló Skeleton Crew című sorozatban.

A John Watts rendező és Chris Ford író által fémjlezett projekt – a páros például a Pókember: Hazatérésen dolgozott együtt – a hivatalos leírás szerint „a '80-as évek klasszikus Amblin felnőtté válós kalandfilmjeinek galaktikus változata” lesz. Magyarra lefordítva ez egyébként jót jelent, az Amblinhez kötődik ugyanis például az E. T., a földönkívüli, a Szörnyecskék, a Kincsvadászok, illetve hát maga a Vissza a jövőbe is, szóval ha ezt a vonalat ültetik át tényleg a Csillagok háborújába, akkor jól fogunk szórakozni. Ami a sorozat tartalmát illeti, nagyjából akkoriban játszódik majd, amikor A Mandalóri, tehát a Birodalom bukása utáni újjáépítés éveiben.

A Disney és a Lucasfilm persze nem fért a bőrébe, úgyhogy a Star Wars-dolgokon felül elmondták azt is, hogy

  • 2023. június 30-án lesz az ötödik Indiana Jones-film bemutatója (címe még nincs),
  • és bemutatták a Willow-remake előzetesét is.



Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!