Megjelent az első előzetes a Kancsendzöngán elhunyt magyar hegymászóról szóló filmhez

2022. május 25. – 11:00

Másolás

Vágólapra másolva

Az erdélyi születésű Erőss Zsolt minden bizonnyal az egyik legnagyobb hatású magyar hegymászó, aki élete során tíz 8000 méternél magasabb hegycsúcsot hódított meg, köztük első magyarként a Mount Everestet. Erős 2011-ben a Magas-Tátrában balesetet szenvedett, és amputálni kellett az egyik lábát.

Mindezek ellenére műlábbal is meghódított 8000 méter feletti hegycsúcsot, majd 2013-ban elindult megmászni a Föld harmadik legmagasabb hegyét, a Kancsendzöngát, ahonnan már sosem tért vissza. A csúcsot ugyan elérték társával, Kiss Péterrel, de mivel közel 24 órát vett igénybe feljutás, a 4. táborba már nem tudtak visszaereszkedni. Végül az expedíció vezetése a sikertelen keresést követően eltűntnek nyilvánította mindkét hegymászót. Erőss és felesége történetéről Csoma Sándor rendezett filmet, amelyhez megjelent az első előzetes.

A sajtóanyag szerint a Magasságok és mélységek rendezője a hitelesség érdekében saját maga is hegymászónak állt, és egészen 5300 méteres magasságban fekvő csomolungmai alaptáborig jutott, hogy minél jobban megértse a film témáját, de a hegyi jelenetek nagy részét Ausztriában vették fel.

Kiemelik, hogy alapvetően nem sportfilmről van szó, hanem inkább egy drámáról, ami Erőss Zsolt eltűnésének időszakát, illetve özvegye, Sterczer Hilda traumáját dolgozza fel, ahogy egyre nagyobb a médiafelhajtás kerekedik abból, hogy férje eltűnt a nepáli hegyekben. Erősst Trill Zsolt, Sterczert pedig Pál Emőke alakítja, az eseményeket pedig főleg az özvegy szemszögéből mutatják be. A színészek közül szerepel még Nagy Enikő, Egri Ábris, Egri Samu, Horváth Lajos Ottó, Tankó Erika, Fehér Anna, Tóth Ildikó és Fenyő Iván is.

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjában 67 millió forintos támogatást nyerő film bemutatója szeptember 22-én lesz.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!