Forgatás közben kiszállt az utolsó két Halálos iramban-film rendezője

2022. április 27. – 09:29

Forgatás közben kiszállt az utolsó két Halálos iramban-film rendezője
Ludacris, Anna Sawai, Vin Diesel és a rendező Justin Lin a Halálos iramban 9. premierjén – Fotó: Frazer Harrison / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A sorozat hivatalos Twitter-profilján jelentette be a rendező Justin Lin, hogy kiszáll a Halálos iramban 10. rendezői székéből, miközben a forgatás már napok óta zajlik.

Lin a Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy „tíz éven és öt filmen keresztül a legjobb színészeket, a legjobb kaszkadőrjeleneteket, és a legjobb rohadt autósüldözéseket” rendezhette meg a sorozatban. Lin nem indokolta meg, hogy miért távozik. Ő rendezte volna a 10. és 11. részt is – a sorozat befejező részeit.

Justin Lin a sorozat harmadik, negyedik, ötödik, hatodik és kilencedik részét rendezte.

A Hollywood Reporter úgy tudja, hogy a forgatás már megkezdődött, de egyelőre csak a second unit forgat, azaz olyan felvételek készülnek, amiket nem az első számú stáb vesz fel, ezért sztárokra vagy a rendezőre sincsen ott feltétlenül szükség.

A lap úgy tudja, hogy ez így is fog maradni egy ideig, amíg nem találnak egy jelentkezőt Lin helyére.

A tervek szerint 2023 májusában érkezne a Halálos iramban-sorozat tizedik része, amiben új szereplőként feltűnik Jason Momoa és Brie Larson is. Vin Diesel, a sorozat főszereplője és producere kérlelte Dwayne Johnsont, hogy térjen vissza színészként, de Johnson erre a kérlelés ellenére sem volt hajlandó.

A Halálos iramban-sorozat az egyik legjövedelmezőbb franchise a világon, a filmek együttesen 6 milliárd dollárnyi bevételt hoztak az évek során.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!