A Los Angeles Lakers korábbi ügyvezetőjének nem tetszett, ahogy a Winning Time-ban ábrázolták, bocsánatkérést követel az HBO-tól

2022. április 20. – 12:27

Másolás

Vágólapra másolva

A Los Angeles Lakers korábbi legendás játékosa és ügyvezetője, Jerry West azt követeli az HBO-tól, hogy kérjen tőle bocsánatot, és vonja vissza az „alaptalan és rágalmazó” ábrázolását, mert szerinte a Lakers felemelkedéséről szóló Winning Time című sorozatában szereplő karaktere nem felel meg a valóságnak – írja az ESPN.

West ügyvédei kedd este juttatták el levelüket a streamingszolgáltatóhoz, amelyben azt állítják, „A Winning Time hamisan és kegyetlenül úgy mutatja be Westet, mint egy kontroll nélküli, mámoros düh-mániást”, aki „nem hasonlít az igazi férfira”. A levél szerint West karaktere a sorozatban valóságosnak feltüntetett fikció, ami szándékosan hamis fényben tünteti fel az egykori ügyvezetőt. Az HBO egyébként nem csinált titkot abból, hogy a sorozat fikciós elemeket kevert az igaz történetbe.

A levél olyan korábbi játékosok nyilatkozatait is tartalmazza, mint Kareem Abdul-Jabbar, Michael Cooper és Jamaal Wilkes, valamint a Lakers olyan alkalmazottai, mint Claire Rothman, Charlene Kenney, Bob Steiner és Mitch Kupchak, akik a sorozatban szereplő időszakban Westtel dolgoztak. A nyilatkozók mind tagadják, hogy valaha látták volna Westet elkövetni a sorozatban bemutatott cselekményeket, állításuk szerint West halk szavú és konfliktuskerülő volt, nem voltak rá jellemzők a dührohamok. A sorozatban olyan jelenetek szerepelnek, amikben West többek között alkoholt fogyaszt az irodában, golfütőt tör össze, és kihajítja a trófeáját az ablakon.

„Ahelyett, hogy együttérzéssel mutatták volna be a problémáit, és megpróbálták volna jobban megérteni a férfit, nevetnivaló rajzfilmfigurát csináltak belőle”

– írja nyilatkozatában Kareem Abdul-Jabbar.

West ügyvédei szerint az HBO és a műsor producerei bocsánatkéréssel, visszavonnással és kártérítéssel is tartoznak Westnek, mert „a műsor mindent megtesz annak érdekében, hogy becsmérelje Jerry Westet, ügyvezetői teljesítménye ellenére.” Az, hogy a karakter visszavonását pontosan hogyan képzelik el, miután a sorozat első hét része már március eleje óta elérhető az HBO felületén, nem derül ki a levélből.

West és jogi csapata a levél kézhezvételétől számított két héten belül vár választ a szolgáltatótól, az HBO egyelőre nem reagált.

A Winning Time-ról szóló kritikánkat itt olvashatja. A Deadline értesülései szerint készülhet a második évad is.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!