2022. április 1. – 04:58
Itt van, pedig senki se szívta. A Morbius egy új Marvel-közeli film egy szupergonoszról, aki egy vámpír, Jared Leto játssza, feltehetőleg ugyanabban az univerzumban létezik, mint a Venom, és elvileg ennek az utóbbi pár információnak kellene vonzónak lennie benne. A vonzó maximum az, hogy száz perc alatt lemegy, de most őszintén: ki vesz úgy jegyet filmre, hogy egyet kérek olyanra, aminek középtávon vége van?
A Morbius elvileg vámpírfilm, mert elvileg egy vámpír a főszereplője, bár nem egy ősrégi vérszívóval magyarázzák meg a képességeit, hanem azzal, hogy befecskendezi magát egy szérummal. Ez valószínűleg megmagyarázza, hogy miért hiányzik belőle a vámpírfilmek elengedhetetlen kelléke, a horror és/vagy az erotika, mert Morbius egy szintetikus vámpír, aki amúgy főleg szintetikus vért iszik, egy főleg szintetikus filmben. Egy jelenetben van riogatás, azt elismerem. A szintetikus vért is ő találta fel, ugyanis a fiatal doktor Michael Morbius (Jared Leto) egy zseni: ez látszik abból is, hogy a film elején, még gyerekként egy golyóstollal megjavít egy nagyon bonyolult orvosi szerkezetet.
Azt is tudjuk, hogy egy nemes zseni, mert a következő jelenetben, már felnőttként visszautasítja a Nobel-díjat. Morbiust a saját betegsége hajtja a zseniségben, napi háromszor vérátömlesztésre van szüksége, csak segítséggel tud járni, aztán amikor vámpír lesz, akkor már nem. Akkor már tud járni, sőt, fülelni is nagyon tud, ami kapóra jön akkor, amikor a gyerekkori barátja (akit megmentett a golyóstollal) szintén ráharap erre a szérumra, és a két vámpírnak addig kell verekednie egymással, amíg csak egy vámpír maradhat.
És az egy vámpír sem különösebben érdekes. Jared Leto ebben a filmben is tudja kamatoztatni azt a tudását, hogy véresen komolyan vesz blőd dolgokat (lásd a saját zenei karrierjét), amiket nem biztos, hogy annyira komolyan kellene. Vámpíralakban a színészi kvalitásait átveszik a CGI-maszkok, amik mint valami halloweeni Instagram-filterek, néha rákerülnek Leto, és az ellenfelét játszó Matt Smith fizimiskájára. Nem sok hely marad bármilyen színészkedésre, ha az arcod sem az igazi, az akciójelenetedben a tested sem az igazi, sőt, igazából körülötted semmi más nem igazi. A Morbius végképp túlzásba viszi azt, hogy az akciójeleneteit nehéz követni, a csíkot húzó vámpírok, az ugrabugrálás, a legtöbbször éjszakai kulisszákban játszódó karmolgatások nem tudják a pulzust megemelni.
Daniel Espinosa rendező (Élet, A 44. gyerek) előhúzza a tárházából azt a trükköt, hogy bizonyos jeleneteknél kimerevíti a képet, ahogy néha Zack Snyder műveli a filmjeiben, csak Snydernek van érzéke a grandiózus, emberfeletti kompozíciókhoz – itt csak jelzése annak, hogy ez a film „képregényszerű”. Anélkül, hogy bármi emlékezetest vagy érdekest mutatna meg.
Nem mintha a kimerevítéseken kívül lenne bármi emlékezetes vagy érdekes benne, szolgaian megy végig a középszerű szuperhősfilmek által kitaposott úton, ahol a főhős megküzd a saját új állapotával, kibékül vele, ráeszmél az előnyeire, majd megverekszik valakivel, aki pont ezen a csapáson ment végig, pont ugyanolyan képességei vannak, csak kicsit gonoszabb irányba fordult közben. Tudom, hogy ez egy hős és antihős útja bármilyen történetben, de amikor egy hibrid-DNS-sel beoltott géniusz tudós történetét nézzük, legalább egy hajtűkanyar lehetne benne.
De nincs egy se. A Morbius két évig állt dobozban, a bemutatója akkor lett volna eredetileg, amikor a koronavírus-járvány kitört a világban. Két évig várta a sorsát, és olyan, mintha akkor elkészült volna egy változat, és azóta nem nyúltak volna hozzá. (A hírek szerint egyébként bőségesen újraforgattak jeleneteket.) Olyan benyomást kelt, mintha egy furunkulus lett volna a Sony testén, amit valami miatt mégsem voltak hajlandóak streaming-szolgáltatókra küldeni. Pedig néha odavaló, a CGI-nehéz, amúgy is követhetetlen akciójeleneteken kívül olyan párbeszédek vannak benne laborokban, pincékben, kávézókban, buszokon, amiket mintha a kétezres évek fantasztikum-tévésorozataiból szedtek volna (Odaát, Angel).
A Morbius elég egyértelmű utalást tesz a Nosferatura, a pont idén 100 éves, vámpírfilmek non plus ultrájának számító klasszikusra. Nem a legjobb ötlet, mert azonnal kedvem lett volna inkább azt nézni. A még nagyobb baj, hogy amikor viccelődnek egyszer benne a Venommal, akkor kedvem lett volna inkább a Venomot nézni. A Venom sem jó, de szívesebben néztem volna Tom Hardyt, aki legalább egy karakter. A Morbiusban egy sincsen. Ez a film egyszerűen karaktertelen.
A Morbius március 31-től látható a magyar mozikban.
