Megszülettek Rúzsa Magdi hármas ikrei

2022. február 3. – 09:31

Másolás

Vágólapra másolva

„Örömmel értesítek mindenkit, hogy tegnap reggel megszülettek a kisbabáink. Most még nehéz szavakba önteni az érzéseinket. Boldogság van” – írta ki a Facebook-oldalán Rúzsa Magdi.

Ahogyan azt korábban a Telex is megírta, Rúzsa Magdi szeptemberben jelentette be, hogy hármasikreket vár, később azt is elárulta, hogy két kisfia és egy kislánya lesz. Az énekesnő korábban azt mondta, hogy nagyon szeretett volna fiús és kislányos anyuka is lenni. A Blikk azt írja, hogy a gyerekek a Lujza, a Keve és a Zalán nevet kapták.

Az énekesnő az első vizsgálat során még arra számított, hogy az orvos megerősíti, hogy várandós, aztán kiderült, hogy ikreket vár, majd ezután jött az egészen meglepő információ, hogy hármas ikreket vár.

Rúzsa Magdi esete azért is különleges, mert lombikkal sokkal nagyobb az esélye az ikerterhességnek, de az ő magzatai természetesen úton fogantak. A BBC 2013-as cikke szerint 88 ezer az egyhez az esélye annak, hogy valaki három nem egypetéjű ikrekkel essen teherbe.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!