2021. december 19. – 20:59
Öt évad és egy egész estés film után véget ért Roberto Saviano 2014 óta íródó maffiaeposza, a Gomorra. A nápolyi bandák és klánok állandó háborújáról szóló sorozat már az első évad első résztől kezdve letaglóz: elképesztően brutális és kegyetlen, nyoma sincs benne az alvilág keresztapás romantizálásának. A mainstream sci-fi és fantasy sorozatokkal ellentétben a Gomorra egyáltalán nem a jók és gonoszak küzdelméről szól, a főszereplői egytől egyig gátlástalan és/vagy pszichopata gengszterek, akik még a gyerekgyilkosságtól és a hullagyalázásról sem riadnak vissza. Azt hiszem, már ennyiből is leszűrhető, hogy a Gomorra nem egy könnyen emészthető és felejthető krimisorozat, hanem egy kőkemény és véres dráma, ami ijesztően közel áll a valósághoz.
Hogyan született meg a Gomorra? A Camorra Olaszország egyik legkiterjedtebb bűnszervezete, ami a 2000-es évekre Európa legnagyobb drogszupermarketévé változtatta Nápoly két külvárosi kerületét, Scampiát és Secondiglianót. A rivális családok mentén szerveződő, több tucat önállóan működő klán hálózatából álló Camorráról már a ’70-es és ’80-as években is készületek filmek, – például 1986-ban mutatták be Giuseppe Tornatore első nagyjátékfilmjét, A hírhedt nápolyit (Il camorrista) – a szervezet tevékenysége és valós hatalma sokáig rejtve maradt a szélesebb közvélemény előtt.
2006-ban aztán megjelent az akkor 27 éves nápolyi újságíró, Roberto Saviano tényfeltáró könyve, a Gomorra, ami minden korábbinál alaposabban mutatta be a nápolyi maffia működését és társadalmi beágyazottságát. A könyv óriási siker és bestseller lett, több mint ötven nyelvre fordították le, és tízmilliónál is több példányban kelt el. Nem sokkal a megjelenése után Saviano halálos fenyegetést kapott a Casalesi-klántól, ami teljesen felfogatta az életét. A saját könyve rabja lett, az elmúlt 15 évben szinte mindenhová rendőrök kísérik, és néhány éjszakánál többet nem tölt ugyanazon a helyen.
„Egy részem mindig háborúban áll. Háborúban a világgal, a Camorrával, önmagammal. Néha még arra is gondoltam, hogy jobb lenne meghalni, mint így élni. A halál elfogadhatóbb lenne, mint ez az állandó nyomás, a szorongás és az üresség érzése, amelyben oly régóta élek. (…) Nagyobb árat fizettem ezért, mint azt el tudtam volna képzelni. De ami igazán zavar, az az, hogy a családomnak városról városra kell költöznie. Életem minden napján bűntudatom van emiatt” – nyilatkozta néhány hónappal ezelőtt Saviano a Guardiannek.
A Gomorrából 2008-ban készült el az első adaptáció, Matteo Garrone egy dokumentarista jellegű filmet forgatott a könyv néhány fejezetéből. Az öt történetszál olyan emberek sorsát mutatja be, akik valamilyen szinten mind kapcsolódnak a Camorrához, részesei a nagy Rendszernek, ami a társadalom egészét átszövi. Ahogy a könyv, úgy Garrone azonos című filmje is nagyot szólt, az egyik legnézettebb olasz mozifilm lett abban az évben, és még a cannes-i filmfesztivál Nagydíját (Grand prix) is elnyerte.
Ilyen előzmények után adta magát, hogy egy szórakoztató sorozat is készüljön Saviano könyvéből. Ez a pillanat 2013-ban jött el, amikor a Sky Italia berendelte a Gomorra első évadát, fő rendezőnek pedig azt a Steffano Sollimát kérték fel, aki korábban a Romanzo criminale című, a római alvilágról szóló sorozatot is rendezte. Saviano mind a Garrone-féle film, mind a sorozat elkészítésében fogatókönyvíróként vett részt.
(Vigyázat, spoilerveszély! Aki úgy érzi, hogy teljesen elrontaná a karácsonyát, ha megtudná, hogy például mi történt a harmadik évad végén, az inkább még most kattintson át egy másik Telex-cikkre!)
Miről szól a sorozat? A történet középpontjában a Savastano család áll, akik Scampiában és Secondiglianóban felügyelik a kábítószer-kereskedelmet. A család feje Pietro Savastano (Fortunato Cerlino), aki azzal a feladattal bízza meg egyik hű katonáját, Ciro Di Marziót (Marco D'Amore), hogy faragjon igazi maffiafőnököt az egy szem elkényeztetett fiacskájából, Gennaro Savastanóból (Salvatore Esposito), hogy ha majd eljön az ideje, akkor készen álljon a családi biznisz átvételére.
Az első évad Gennaro felnövéstörténete, aki a sorozat elején még egy szerencsétlen sorsú drogost sem képes lelőni Ciro segítsége nélkül, az évad végére viszont teljes metamorfózison megy keresztül, és egy szenvtelen gyilkossá válik.
Ciro és Gennaro között filmekben és sorozatokban ritkán látható, nagyon szoros és mély érzelmi kötelék alakul ki, ami az egész Gomorra fő mozgatórugója lesz.
A következő évadok ennek a se veled, se nélküled kapcsolatnak a hullámzásáról szólnak, ami még egy epizódon belül is képes az egyik végletből a másikba átcsapni. Eközben folyamatosak a háborúk a klánok között, számon tartani sem egyszerű, hogy a Savastanók hányszor veszítik el, majd szerzik vissza a hatalmukat, a történetszálakat pedig annyi intrika és árulás csavarja tovább, hogy még George R. R. Martin is csak pisloghat.
Mitől lett ilyen hihetetlenül népszerű? A Gomorra első részét közel négymillióan látták Olaszországban, és az epizódonkénti a 3-4 milliós nézettséget végig tartani tudta, amivel hazája legnépszerűbb sorozata lett, még a Trónok harcát is lenyomta. Ez azért is nagy szó, mert a Gomorra valójában nem olasz, hanem nápolyi nyelvű, ami annyira eltér az olasz köznyelvtől, hogy még Olaszországban is feliratozni kellett. Ez a részlet is jól mutatja, hogy alkotók elsődleges és legfontosabb szempontja a minden apró részletre kiterjedő hitelesség volt. Csak nápolyi vagy Nápoly környéki, kevéssé ismert színészek közül válogattak, sőt, több mellékszerepre szó szerint az utcáról castingoltak olyanokat, akik elég autentikusan tudják pörgetni a pillangókést. A sorozat alapkonfliktusa is valós eseményen alapszik: 2004-ben véres viszály tört ki a Scampiát addig uraló Di Lauro-klán és az úgynevezett „szeparatisták” szövetsége között. Az évekig tartó leszámolássorozatban több százan vesztették életüket Nápoly utcáin.
A Gomorrát 2014 óta már több mint 150 országban vetítették, Magyarországon az HBO tűzte műsorra. Ezzel messze a legsikeresebb olasz televíziós exporttermék lett, nemzetközi ismertséget tekintve csak egy másik maffiasorozattal, a Polippal említhető egy lapon.
A Gomorra legfőbb erénye a neorealista ábrázolásmód, amivel a nápolyi nyomor mélységeit mutatja be. Akit egyszer beszippantott ez a hiperrealisztikus festményeket idéző miliő, az még többet és többet akar ebből látni.
Bár egy idő után úgy tűnhet, hogy lényegében ugyanaz a történet ismétlődik újra és újra (bosszú bosszút követ), de Paolo Carnera és Ivan Casalgrandi operatőrök munkája annyira jól sikerült, hogy nehéz ráunni a Gomorrára, ha valaki egyszer már rákattant. A sorozat nézése közben fogalmazódott meg bennem, hogy a főszereplők valójában nem is Ciro Di Marzio és Genny Savastano, hanem maga Nápoly: Scampia szemétben és kokainban úszó vitorlaházai, Forcella zegzugos szűk sikátorai, háttérben a mérgező füstöt eregető Vezúvval.
De a Camorra nemcsak Nápolyban aktív, befolyásuk messze túlnyúlik Campania régió határán. Ezt a sorozat készítői is érzékeltették, semmin sem spóroltak, Európa összes szegletébe elvitték a történetet. Forgattak Rómában, Milánóban, Barcelonában, Kölnben, Londonban, sőt, még Bulgáriában és Lettországban is. A helyszínválasztások a leglepukkantabb szófiai birkózóteremtől a milánói felhőkarcolókig követik végig a Camorra csápjait. Leonardo Fasoli, a sorozat vezető írója szerint a forgatásokat rengeteg kutatómunka előzte meg, az írói csapata ügyészekkel, bírákkal, rendőrökkel, valamint helyi lakosokkal is kapcsolatban álltak, hogy minél jobban megismerjék a terepet. Nincs jó sorozat jó aláfestő zene nélkül, és ez igaz a Gomorrára is. A Mokadelic számai is kellően nyomasztóak és sötétek.
Oké, de akkor mégis mibe lehet belekötni? A Gomorra leggyengébb pontja egyértelműen a harmadik évad után keresendő, ahol a drámai hatás felülírta a hitelességet. Az alkotók úgy döntöttek, hogy a harmadik évad végén kiírják a történetéből a legnépszerűbb karaktert, Ciro Di Marziót. Önmagában ezzel még nem lett volna semmi probléma, szép és katartikus halált kapott, csakhogy az írók az ötödik évadra mindezt semmissé tették azzal, hogy feltámasztották őt a hamvaiból, amivel dallasosan ingoványos talajra tévedtek. Az ellentmondás feloldására, vagyis hogy egy közvetlen közelről mellkason lőtt ember hogyan maradhatott mégis életben, egy önálló filmmel próbáltak meg valamilyen értelmezhető választ adni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
A 2019-ben megjelent Halhatatlan című filmet maga Marco D'Amore rendezte, és Ciro Di Marzio eredettörténetéről és az őt övező legendáról szól. A filmet ugyanaz az alkotógárda készítette, mint a sorozatot, ami meg is látszik a végeredményen: a legkevésbé sem filmszerű, önálló alkotásként gyakorlatilag értelmezhetetlen. A Halhatatlan így tulajdonképpen nem más, mint két egybegyúrt sorozatrész, ami csak az ötödik évaddal került a helyére, és nyerte el az igazi értelmet. A film két idősíkban játszódik: az egyik arról szól, hogy Ciro hogyan élte túl a halálosnak látszó lövést, és hogy mit csinált addig, amíg Gennaro az újabb háborúját vívta a negyedik évadban, a másik pedig a gyerekkorára, a Savastanók előtti életére emlékszik vissza. Ott ér véget, ahol az ötödik évad eseményei elkezdenek felpörögni.
Milyen lett a vége? Összességében elmondható, hogy Ciro Di Marzio karaktere végül nem lett a nápolyi Jockey Ewing, ami mindenképp egy fontos pozitívum. A sorozat utolsó tíz részében is nagyjából sikerült tartani az elmúlt évadok magas színvonalát: fordulatokban és árulásokban ezúttal sem volt hiány, a hendikepes kiindulóhelyzet ellenére az írók jó érzékkel bogozták ki az összegabalyodott történetszálakat, amiket az utolsó két részben aztán szinte kivétel nélkül el is varrtak. Az elmúlt évek legmeghatározóbb olasz sorozata így egy kerek lezárást kapott, aminek fő üzenete, hogy a Camorra előbb vagy utóbb elnyeli azokat, akik benne nőnek fel. És nagyon úgy tűnik, ez a ciklus a végtelenségig így fog ismétlődni.