2021. november 14. – 07:00
Egy nagyon fontos pillanat hiányzik a Dívák című dokumentumfilmből, az pedig az, hogy egészen pontosan mivel tudta rávenni a rendező Kőrösi Máté a film három főszereplőjét, Emesét, Tinát és Szanit, hogy egy filmet csináljon róluk. Kőrösi maga elmondja, hogyan találta meg őket, hogyan látta meg bennük a tökéletes alapanyagot, és nem sokkal később már a három lány önként küldözgeti a videókat, amikből a Dívák jelentős része összeáll. De annyira kíváncsi vagyok azokra a jelenetekre, amikben győzködni kell őket, hogy igen is érdemesek a figyelemre, és érdemesek arra, hogy egy film készüljön róluk.
A Dívák a már említett három lány, és a szintén említett rendező története. Emese, Szani és Tina – a teljes neveiket megismerjük a film során – a Belvárosi Tanodában tanulnak, és készülnek az érettségire. Kőrösi az iskola előtt látta meg hármukat, és azonnal beléjük szeretett, már ahogy egy dokumentumfilmes a témába bele tud szeretni.
A három lány teljesen más habitusú, mások az ambícióik, más a családi hátterük, más a lelkiviláguk. A rasztás Tina egy moziban jegyszedő, de majd gyerekekkel szeretne foglalkozni. A grafikusnak tanuló, de azóta a fizika felé kacsingató Emese rengeteget sminkel otthon, közben egy lakáskocsmában dolgozik. Az egyedül élő Szani pedig egy belvárosi karaoke-bárban pultozik, néha öt napot egymás után.
Mindhárman az érettségire készülnek az alapítványi működtetésű Tanodában, ahova jellemzően olyanok járnak, akiknek más gimnáziumokban problémás volt a tanulás. A rendező, Kőrösi is ilyen, mármint őt is többször kirakták a gimnáziumából, és ezt ő maga mondja el egy animációs betétben.
A film elején is megjelenik, ahogy vizualizálja az első találkozását a lányokkal, és a film közepén is mesél az első szakításáról, és arról, hogy mikor találkozott azzal a gondolattal, hogy nem elég érett. Ezek a jelenetek nem a Dívák legjobb pillanatai, érthető, de mégis furcsa az, amikor a rendező három fiatal lányt követ, aztán maga felé fordítja a kamerát, mintha elbizonytalanodna abban, hogy mennyire érdekesek az alanyai.
Mert érdekesek, még ha elsőre nem is tűnnek annak. Vagyis máshogy mondom: érdekesek, de a film maga nem tesz meg azért mindent, hogy annak tűnjenek. Kőrösi azt kérte a szereplőitől, hogy minden nap vegyenek fel videókat magukról, beszéljenek arról, amiről akarnak, a film középső része pedig főleg ezekből a videókból tevődik össze. Ezek a videók aztán felemásak, vannak bőven olyan részek, ahol csak muszájból beszélnek a kamerába, de vannak olyanok is, ahol aztán már sokkal keményebb vallomások jönnek.
Ezektől a vallomásoktól lesz aztán a Dívák egyre keményebb. A felénél már sikerült elérnie azt a benyomást, hogy ismerünk mindenkit eléggé, és ha már ismerjük őket, akkor megosszanak velünk olyan pillanatokat az életükből, amik nagyon mélyen befolyásolták őket. Egyikőjüknél a szülők egyszerűen leléptek, amikor még kicsi volt, a másik súlyos alkoholista lett, az öngyilkossággal is megpróbálkozott, a harmadiknak pedig az egykori drogfüggő, öngyilkos hajlamú édesanyja tárgyalásán kellene tanúskodni, hogy édesanyja nem is öngyilkos hajlamú.
A vagány, kompromisszummentes külső lassan elkopik, és belátunk az életekbe, és annak olyan részleteibe, mint a szakítások, a sok lefojtott érzelem egy családi beszélgetésen, vagy a tényleg agyonhajszolás a munkában. Ezek mellett az érettségi valami furcsa akadály lesz, mint valami párhuzamos társadalom elvárása, egy gát, amit meg kell ugrani, pedig már annyi mindent megéltek.
Azért a Dívák nem ennyire nyomasztó, még ha tud szomorú is lenni. Vannak kifejezetten vicces pillanatai, legtöbbször a nagyszájú, hangos, irigylésre méltóan sokat káromkodó Szanival, aki az egyik jelenetben a rendezővel együtt rakja össze, hogy miket is magyarázott a munkatársainak részegen előző este – ezeket a részeket Kőrösi jó érzékkel, pattogósan vágja össze, hogy azonnal flashbackje legyen mindenkinek, akinek valaha másoktól kellett megtudnia, hogy mit művelt előző este.
Egy másikban pedig a három lány külön-külön elmennek szavazni, Szani pedig az istennek sem találja a körzetet, ahol le kell adni a voksát. Ahogy kóborol a XII. kerületben, elhagyja a száját az a tökéletes mondat, hogy „Engem nem baszol át, Orbán Viktor!”
A Dívák egy diplomafilmnek indult az SZFE-n, Kőrösi viszont úgy döntött, hogy játékfilmes hosszúságra duzzasztja fel. Nem túl hosszú, még 80 perc sincsen, mégis kevésnek tűnik. Tina, Emese és Szani tökéletes alanya lenne egy olyan filmsorozatnak, mint a brit Up, amiben Michael Apted hétévente forgatott egy új alkotást tizennégy átlagemberről.
Apted a haláláig készítette ezeket a filmeket, a legutóbbi 2019-ben jelent meg, amikor az alanyok, már akik még életben voltak, 63 évesek lettek. A Dívák főszereplői nemcsak most érdekelnének, amikor megugorni próbálják az érettségit, hanem akkor is, amikor családot alapítanak, vagy elhagyják az országot, vagy minisztériumban dolgoznak, vagy ezek közül egyik sem, csak remélem, hogy jól vannak. A következő filmre már biztos nem kellene győzködni őket.
A Dívák az idei Verzió Filmfesztivál nyitófilmje volt. November 18-tól látható az HBO-n és az HBO Go-n.
