Vin Diesel arra kéri Dwayne Johnsont, hogy térjen vissza a Halálos iramban sorozatba, és teljesítse be a sorsát

2021. november 8. – 08:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Kisöcsém, Dwayne”

– kezdi az Instagram-posztját Vin Diesel, amiben arra kéri Dwayne Johnsont, hogy térjen vissza a Halálos iramban sorozat tizedik részére.

Johnson még 2016-ban szállt ki a Halálos iramban-filmekből, miután egy azóta törölt posztjában az egyik meg nem nevezett főszereplőt „cukorseggűnek” nevezte, és azt írta, hogy ha az hetedik rész jelenetei közben úgy néz ki, mintha nem színészkedne, hanem forrna a vére, az nem véletlen. Dieselt sosem nevesítette, de más szereplők megerősítették, hogy tényleg volt feszkó a két főszereplő között.

A sorozat nyolcadik részében még szerepeltek mindketten, de már nem volt közös jelenetük, Johnson pedig egy külön filmet készített ugyanabban az univerzumban Hobbes & Shaw címmel. A kilencedik részben már nem szerepelt.

Diesel idén kezdte már puhítani Johnsont, és arról nyilatkozott egy nyári interjújában, hogy az ellentétük „kemény szeretetből” fakadt, és hogy néha producerként olyanokat tesz, amivel eléri a színészből a megfelelő munkát, habár, hozzátette, hogy „azért nem Fellini-szerűen.”

Johnson erre válaszul elmondta, hogy egyrészt jó nagyot nevetett ezen, másrészt pedig sok sikert kíván minden Halálos iramban-filmnek, amiben ő már nem fog szerepelni. Amikből egyébként a tervek szerint még kettő fog készülni. A kilencedik idén jelent meg, erről itt írtunk, a tizedik rész 2023 áprilisában érkezik.

Diesel pedig vasárnap posztolta az Instagramon, hogy arra kéri Dwayne Johnsont, hogy térjen vissza a tizedik részre, ugyanis egy nagyon fontos szerepe van a fináléban, Hobbs karakterét pedig senki más sem tudná eljátszani. Arról is ír, hogy évekkel ezelőtt elmondta Johnsonnak, hogy be fogja teljesíteni az ígéretét, amit a sorozat azóta balesetben meghalt főszereplőjének, Paul Walkernek, azaz ahogy a posztban írja, Pablónak tett.

„Remélem felemelkedsz a lehetőséghez és beteljesíted a sorsod”

– fejezi be a posztját Diesel, amit itt lehet elolvasni:

(The Hollywood Reporter)

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!