Már Magyarországon is megjelentek a videójátékok a Netflixen

2021. november 2. – 19:00

Másolás

Vágólapra másolva

A Netflix tett egy nagy lépést abba az irányba, hogy a jövőben már ne csak szimpla tévésorozatos és filmes felületként beszéljünk róla. Novembertől ugyanis elindul a Netflix Gaming, vagyis a streamingszolgáltató beszáll a videójátékos iparágba.

Első körben november 2-től a Google Play áruházban megjelennek a cég saját videójátékai, ezek a

  • Stranger Things: 1984
  • Stranger Things 3: The Game
  • Card Blast
  • Teeter Up
  • Shooting Hoops

nevű játékok, de a lista folyamatosan bővül majd. A Netflix előfizetőinek a játékok ingyenesen hozzáférhetőek lesznek. De az igazán lényeges rész csak most jön.

November 3-tól ugyanis a Netflix applikációjából is elérhetőek lesznek a játékok, vagyis immáron nem csak mozgóképes tartalmakat tudunk streamelni a Netflixen, hanem videójátékokat is játszhatunk. A közleményben a Netflix kiemeli, hogy

alapvetően exkluzív mobiljátékokról van szó, amelyekben semmi mikrotranzakció és hirdetés nem lesz.

A játékoknak pedig külön sávjuk lesz majd a Netflix felületén, és a közlemény alapján a játékot majd le kell tölteni, és ezután lehet majd vele játszani. Jó kérdés, hogy a gyakorlatban ez hogy fog kinézni, hiszen telefontól tableten és böngészőn át az okostévékig szinte bármin lehet használni a Netflixet. A közlemény alapján az a legvalószínűbb, hogy a játékokat alapvetően telefonokra és tabletekre tervezték, de majd mi is teszteljük ezeket a Telexen.

Fontos infó még, hogy a játékok olyan nyelven jelennek meg, ami be van állítva a profilunkhoz, ha viszont az adott játékhoz nincs magyar nyelv, akkor automatikusan angolul jelenik meg. A kezdésnél már magyar nyelven lesz elérhető mindkét Stranger Things-játék. A játékok csak a felnőtteknek elérhetők, így a gyerekzáras profilok nem férnek hozzá. Az iOS-es elérhetőségről egyelőre nincs információ.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!