Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
„Az emberek jövője bizonytalan, ezért kapaszkodniuk kell valamibe, nem véletlen, hogy ennyire nagy teret nyert mindenhol a magyarságtudat” – mondta a Telexnek Varga Viktor, egykori tehetségkutatós énekes, aki az október 23-hoz közeledve közzétette a YouTube-ján a Himnuszt a saját előadásában. A klipet, amire a 24.hu figyelt fel, a raszta, békéscsabai származású Varga Viktor a Nyakas-kő szikláján, a Budai-hegységben forgatta, a stáb ő maga volt, mármint tényleg egy személyben, olyannyira, hogy a klip elején még a drón távirányítója is látszik a kezében.
A dramaturgiát a vágással is megbolondította, mert amikor kardot ránt, hirtelen jön egy pár gyors vágás, majd gyorsulnak a képek a kitartott, hosszú snittek helyett. A kardos jelenet alkalmazásán az előadó is hezitált, végül meglépte, mert mint azt mondta, „a Himnuszunk elég szomorú, de szeretettem volna egy olyan változatot bemutatni, ami visszaadja a magyar virtust.”
A videót egyfelől az október 23-a aktualitása, másfelől a Kásler Miklós által meghirdetett Petőfi emlékév (2022) miatt tette közzé most, de az alapgondolatot, a magyarságtudat felébredését, erősödését a Totem című műsorban (kritikánk erről itt) élte meg a leginkább (a műsort amúgy Ekanem Bálinttal meg is nyerte).
„Rengeteg balsors van most is, ami sújtja a magyar népünket, engem személy szerint is nagy küzdésekkel áldott meg, de erős vagyok, van hitem” – fogalmazott a Telexnek Varga, aki szerette volna a klip által magát, és megmutatni az embereknek a szép, elfeledett magyar földet és hangsúlyozni a hazaszeretet fontosságát ahelyett, hogy „magát hájpolta volna.”
A 34 éves előadó korábban is tervezte, de ezután már biztos benne, hogy Petőfi versei közül is megzenésít majd néhányat, mellette pedig tanulmányozza a betyár kultúrát, és szeretné majd a betyárdalokat is elővenni, népszerűsíteni. Nem kiugró egyébként, hogy a hazai hírességek nemzeti irányt vegyenek, ott van például Tóth Gabi vagy Vincze Lilla, akik hirtelen újra hitükre, magyarságukra leltek.