Baromi menőn néz ki a Netflix következő nagy dobásának intrója

2021. szeptember 25. – 21:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A nyugati szórakoztatóipar adaptációmániáját a japán animék sem kerülhetik el, azonban eddig nem igazán sikerült igazi sikersztorit összehozni a műfajban. A 2009-es Dragon Ball-film egészen borzalmas lett, ahogy a Netflixen megjelenő adaptációk (Full Metal Alchemist, Death Note, Bleach) is kifejezetten gyengére sikerültek. A Netflix azonban nem adja fel, és egy kifejezetten nagy fába vágta a fejszéjét: élőszereplős sorozatot csinálnak az 1998-as Cowboy Bebop című neo noir-űrwestern animéből, amelyet bátran lehet nevezni az animetörténelem egyik legfontosabb és legnagyobb hatású alkotásának.

A Netflixen található, gyenge minőségű adaptációk miatt a rajongók a hír bejelentése óta aggódnak, hiszen a Cowboy Bebop olyan jelentőséggel bír az animék között, mint a filmek esetében a Star Wars. Ráadásul kisebb felzúdulás is volt abból, hogy egy etnikailag sokszínű színészi gárdát válogattak össze a főbb szerepekre, köztük a 49 éves John Chót, akit a rajongók egy része túl öregnek tart a főszereplő megszemélyesítéséhez.

A projektről viszonylag keveset lehetett eddig tudni azon kívül, hogy Cho súlyosan megsérült a forgatás során, ami miatt 8 hónapot csúszott a gyártás. Az elmúlt időszakban aztán kiadtak pár sajtófotót a stábról, most pedig a Netflix feltette a sorozat intróját a novemberi premier előtt.

Ez a lépés azért is tűnik telitalálatnak a Netflix részéről, mert az élőszereplős sorozat intrója megszólalásig hasonlít a klasszikus anime intrójára, és még pár ismerős jelenetet is lehet benne látni az eredeti sorozatból. Egyedül a negyedik főszereplő (Edward) hiányzik az intróból, aki lehetséges, hogy csak a későbbi részekben, vagy a következő évadban csatlakozik.

A hasonlóság azért sem véletlen, mert a készítők több olyan emberrel is dolgoznak az élőszereplős adaptáción, akik az eredeti sorozatban is részt vettek. A netflixes sorozat zenéjét ugyanaz a Yoko Kanno szerzi, aki az eredetiét is, ami azért nagyon fontos, mert az anime egyik legerősebb pontja a jazzből, bebopból és bluesból álló soundtrack volt, az intró zenéje pedig mára kultikussá vált. Kanno mellett tanácsadóként az eredeti rendező, Shinchiro Watanabe is részt vesz a munkálatokban. A premiert november 19-re tervezik.

A koreai származású John Chót egyébként olyan produkciókból lehet ismerni, mint a Star Trek vagy a Kalandférgek, hozzá csatlakozik Mustafa Shakir (Luke Cage) és Daniella Pineda (Jurassic World, Vámpírnaplók). A készítők korábban annyit elárultak, hogy nem remake-et csinálnak, vagyis a Cowboy Bebop világát kibővítik, és új történeteket is elmesélnek majd. Ennek részeként egy négyrészes képregénysorozat is megjelenik a sorozat világában majd novemberben, és további más spinoffokat is terveznek. A producer André Nemec (Mission Impossible, Tininindzsa teknőcök), a forgatókönyvíró pedig a számos Marvel-képregényben, -sorozatban és -filmben is megforduló Christopher Yost.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!