Hétfőtől hetente négy napon legfeljebb egy órát játszhatnak online a kínai fiatalok

2021. augusztus 30. – 13:53

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentősen csökkentették Kínában azt az időt, amelyet a 18 év alattiak online játékokkal tölthetnek: a hétfőn bemutatott új rendelkezések szerint péntekenként, hétvégén és ünnepnapokon legfeljebb egy órát játszhatnak ezekkel a fiatalok – írja az MTI.

Az intézkedés azért született, mert a kormány tart a játékfüggőség kialakulásától.

A Kínai Sajtó és Publikációs Adminisztrációs Főhivatal (GAPP) által nyilvánosságra hozott szabályok szerint a 18 év alatti felhasználók a megadott napokon is csak este 8 és 9 óra között tudják használni az online játékokat.

Az online játékszolgáltatóknak tilos ezeken az időkereteken kívül bármilyen formában játéklehetőséget biztosítani a fiatalkorúak és gyerekek számára, és fel kell állítaniuk egy valódi személyazonosító rendszert.

Kína korábban a kiskorúak játékhasználati lehetőségét ünnepnapokon három, egyéb napokon 1,5 órában korlátozta.

A GAPP közlése szerint fokozni fogják az online játékokkal foglalkozó cégek ellenőrzésének gyakoriságát és hatékonyságát, hogy garantálják a korlátozások betartását.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!