Sok volt az Instagramnak a mellbimbóból csöppenő tejkönny, letiltotta az új Almodóvar-film plakátját

2021. augusztus 11. – 18:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem bírta az Instagram és a Facebook a spanyol rendező, Pedro Almodóvar új filmjének plakátját, ami egy tejjel elcsöppenő mellbimbót ábrázol, ezért hétfő óta több, a poszterről szóló bejegyzést is töröltek – írja az AP.

Az Instagram tulajdonosa, a Facebook egy közleményben bocsánatot kért szerdán a cenzúra miatt, és tisztázta, hogy a platformon néha engednek meztelenséget, amikor egyértelmű a művészi szándék az ábrázolásban. A cég ezért minden olyan posztot visszaállított, ami a film plakátját ábrázolta, és amit letiltott.

A Madres Paralelas (Párhuzamos anyák) a rendező legújabb filmje. Szeptember 1-jén lesz a premierje a velencei filmfesztiválon.

A plakát tervezője, Javier Jaén azt mondta az AP-nek, hogy benne felmerült a kérdés, hogy gond lehet-e a munkájából a közösségi oldalakon, de miután Almodóvar kifejezte a támogatását, nem változtatta meg az elképzelését. A rendező azt mondta a grafikusnak, hogy bőven az Instagram előtt is már voltak poszterei a filmjeinek, és az Instagram után is lesznek majd.

Jaén azt mondta az elkészült plakátról, hogy az azon szereplő kép valószínűleg az első kép, amit az életében látott.

„Egy olyan cég, mint az Instagram azt mondja, hogy a munkám veszélyes, embereknek nem szabad látnia, hogy pornográf. Hány embernek mondják meg, hogy a testük rossz, hogy a testük veszélyes?” – mondta a grafikus.

„Azt mondják, hogy a technológiájuk nem tudja megkülönböztetni a kontextust. Nem érdekel. Akkor változtassák meg a technológiát”

– mondta Jaén az AP-nek.

Itt a plakát, teljes pompájában:

Az AP is megjegyzi, hogy a mellbimbó ábrázolása az Instagram egyik sarkalatos pontja. Évekkel ezelőtt indult a #FreeTheNipple-mozgalom, aminek a lényege, hogy sokan nem cenzúrázzák a női mellbimbókat, hiába kérik ezt a szabályokban. A férfi mellbimbókat nem kell cenzúrázni az Instagramon és a Facebookon.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!