Scarlett Johansson beperelte a Disney-t a Fekete Özvegy forgalmazása miatt

2021. július 29. – 22:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A nagy filmstúdiók a csökkenő mozis bevételek miatt jó ideje próbálkoznak azzal, hogy elmozduljanak saját online streamingszolgáltatások felé, és ennek a folyamatnak a koronavírus-járvány jelentős lökést adott. Az átalakulás azonban nem megy kisebb-nagyobb járulékos károk nélkül, ezúttal Scarlett Johansson került szembe a Disney-vel. A színésznő jogászai csütörtökön a Los Angeles-i legfelsőbb bíróságon beperelték a filmstúdiót a Fekete Özvegy forgalmazása miatt – írja a CNBC a Wall Street Journalra hivatkozva.

A Marvel-akciófilm Johansson több korábbi filmben is felbukkant karakterének, Natasha Romanoffnak a háttértörténetét mesélte el (kritikánk itt). A film Magyarországon elég sikeres, de ez részben annak szól, hogy budapesti helyszínek bukkannak fel benne, és nálunk a mozikon kívül nem elérhető a film. Amerikában más a helyzet, ott a Disney a július 9-i mozipremier napján feltette a filmet a saját online szolgáltatására, a Disney+-ra. Valószínűleg a járvány utóhatásai mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy a film mozis nyitóhétvégéje elmaradt a korábbi Marvel-filmekétől (azért így sem volt rossz, 80 millió dolláros bevétel). A film egyelőre 318 millió dolláros bevételnél jár globálisan, ebből 157 millió jött össze az amerikai piacon, a film büdzséje pedig 200 millió dollár volt. A korábbi Marvel-filmeknél jellemzően jobbak voltak az arányok.

Kép: Marvel/Disney
Kép: Marvel/Disney

Johansson kifogása az, hogy a Disney a párhuzamos forgalmazással megszegte a színésznővel kötött szerződést, amiben exkluzív mozis premier szerepelt. Mivel a szerződés értelmében Johansson bérének egy részét a mozis bevételek függvényében kapja, azzal, hogy a film kikerült a Disney+-ra, a művész valószínűleg elesett némi bevételtől. A színésznőt képviselő ügyvéd, John Berlinski a CNBC-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy bizonyára lesznek még hasonló perek, mert Johansson esete nem egyedi. A kereset szerint amikor a színésznő megtudta, hogy a Disney párhuzamos forgalmazást tervez, megpróbált egyezkedni, de megkereséseire sem a Marvel, sem a Disney nem válaszolt.

Hasonló esetek előfordultak már, bár ilyen súlyú ügy eddig nem került bíróság elé. A Warner például a Wonder Woman 1984 rendezőjének, Patty Jenkinsnek és főszereplőjének, Gal Gadot-nak tízmillió dolláros kompenzációt fizetett, amikor a film egyszerre került a mozikba és az HBO Maxra. A Hang nélkül 2. sztárjai, Emily Blunt és John Krasinski a Paramounttól követelnek hasonló bónuszt, amiért a megegyezettnél rövidebb ideig futott a film kizárólag mozikban. Továbbá a pletykák szerint a Trollok a világ körül két fő szinkronhangja, Anna Kendrick és Justin Timberlake is valamiféle juttatásért harcol a Universalnál.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!