Mintha mindenki berúgott volna, hogy aztán elkezdjen Szerencsekereket játszani

2021. július 19. – 23:44

frissítve

Mintha mindenki berúgott volna, hogy aztán elkezdjen Szerencsekereket játszani
Kép: TV2 Sajtószoba

Másolás

Vágólapra másolva

A Szerencsekerék 2021-es változatában egy úgynevezett travel & lifestyle content creator pörgeti ki kézrátétellel a digitális betűket, a műsort Kasza Tibi vezeti, és olyan, mintha néha közben találnák ki a szabályokat – de mégis működik. Legalábbis működött az első adásban, amit hétfő este lehetett nézni a TV2-n. Igen, egy TV2-s műsor szórakoztató, ráadásul direkt, ráadásul úgy, hogy senkinek sem kell kellemetlenül éreznie magát közben, sem a felvételkor, sem a tévé előtt.

Lehet, azért akkora meglepetés az, hogy a 2021-es kerékpörgetés akkora buli, mert a kilencvenes években nem volt az. Tessék megnézni Youtube-on: kétes stílusban felöltöztetett emberek némán álltak a kerék körül, valószínűleg egy egész generációnál égett be kitörölhetetlenül a kattogó mutató maradandó hangja, ahogy egyre lassabban és lassabban kattog, majd arra a mezőre ér, hogy 1200 forint. S, mint Sándor, T, mint Tamás, aztán így megyünk sorban, magánhangzót kérek, E, mint Elemér, és akkor ki is jön, hogy A koppányi aga testamentuma, amit persze otthon előbb kitaláltunk.

A 2021-es változatnál mintha minden szereplő szerződésében kikötötték volna, hogy legyen szíves, ne maradjon csöndben, amikor játszik. Ettől egyrészt teljes káosz tud lenni minden egyes kör, kialakulnak saját viccek – sokkal jobbak, mint amiket a műsorvezető Kasza Tibinek írtak –, és úgy általában, az egész életben van. Nem kirakatbábuk játszanak, hanem gilisztatenyész gyakornokok kis falvakból, mint Helga Gombolyagszállásról, aki egy-egy előre megírt Kasza Tibi-poénon tapsolva nevet. Vagy mondjuk bemutatja a legnagyobb szemforgatást, amit kereskedelmi tévében láttam, amikor az egyik kategória neve („hátsó szándék”) miatt a többi játékos ledobja a humorbombát, hogy ez egy fiús poén. Később kiderül, hogy kaszkadőrnek tanul, és amikor megkérdezi őt a betűpörgető Sydney van der Bosch, hogy hogyan tudna a pulpitusról leesni hatékonyan, akkor csak visszakérdez, hogy melyik oldalára szeretne érkezni.

Lehetne több Helga a magyar tévében.

Kép: TV2Play.hu
Kép: TV2Play.hu

Az új Szerencsekerék óriási újítása, hogy a harmadik játékos egy ismert ember, ami a világ legunalmasabb újítása lenne, ha nem küldték volna be erre a forgatásra Pápai Jocit, akit először próbál a műsor a szokásos talkshow keretei között tartani. Valami miatt elmesél arról egy sztorit, hogy Majkával együtt nyaralt, aki rávette arra, hogy a víz alatt csapjon a fülére egyet, amitől Joci dobhártyája beszakadt, és amikor elmentek orvoshoz, akkor Majka azt kamuzta a nyelveken nem nagyon tudó cimborájának, hogy a doktor szerint belepetézett a fülébe egy bogár. Ezen a ponton elment az adásom egy pillanatra, de nem is bántam, mert mire visszajött, a játék maga dübörgött.

Ami egyébként a szokásos mederben ment, azzal a különbséggel, hogy Pápai Joci egy csodálatos kombinációval nem értette a szabályokat, rosszul pörgetett, rossz betűket mondott, és az egész pechsorozat megkoronázásaként az első pár pörgetéskor rosszul is lett a forgó kerék látványától, ezért hátra kellett fordulnia. Kipörgeti a csődöt: „az egész életem ebből áll.” Ahogy Joci egyre idegesebb lett, úgy lett a Szerencsekerék egyre jobb szórakozás, főleg akkor, amikor kiborul, hogy őt csak statisztának hozták ide, és elkezdi találgatni, hogy mi lehet rajta megátkozva.

Amikor megtudják a többiek, hogy a nyakláncát a stylist adta, megpróbálják levetetni Helgával, akinek nem megy, úgyhogy Joci letépi. Egy adott ponton már olyanokat mond, hogy

ki találta ki ezt a hülye szabályt, bazmeg,

kisípolva, természetesen, majd annyira kiborul, hogy felmegy a táblához. Legalább régen tényleg ki lehetett pörgetni a betűket, mondja, miközben sasszézik, aztán visszamegy a helyére. Csodálatos pár perc. Pápai Jocinak saját műsor kellene, csinálják meg vele a magyar Billy On The Streetet, vagy bármit.

Amúgy nem csodálom, hogy Joci nem értette a szabályokat, mert néhány olyan volt, mintha adás közben találták volna ki őket. Egyik körben volt egy külön játék, amikor a szereplő egy magánhangzót kért, egy dalt kellett tovább folytatnia, amit én akkor sem tudok meg, hogy micsoda, amikor megnyerte a külön játékot.

A kerék új eleme a zsákbamacskaszelet, ha sikerül odapörgetni, akkor lehet választani egy ismeretlen pénzösszeg és egy nyereménytárgy között. Az István nevű játékos már nyert egy tévét, meg egy VR-szemüveget, de újból a tárgyat választja. Nyereménye egy tapsoló pulykasapka. Valahogy a játék mechanikája sincs mindig a topon, az egyik játékos kezéből rendszeresen kicsúsznak a kerék fogói, úgyhogy nagyjából olyan 30 fokos fordulatokat tud összehozni, az első villámfordulónál, pedig nyomogatják a gombokat, de egy pillanatig senki sem érti, hogy most kinek mit sikerült összehoznia.

Egy zenélő, táncoló pulykasapka – Kép: TV2Play.hu
Egy zenélő, táncoló pulykasapka – Kép: TV2Play.hu

Ez a káosz egyébként az, ami miatt a Szerencsekerék tényleg ördögien szórakoztató tud lenni egyes pillanataiban, mert olyan, mintha fogtak volna egy tradicionális vetélkedőt, egy csomó minden elromlott volna közben, a rendezői fülkében zárlatos lett volna a kommunikáció, Pápai Joci túladagolta volna a Red Bull-vodkát, Kasza Tibinek meg improvizálva kellene elvinnie a finishig.

Az improvizálás jobb is, mert az előre megírt viccek valahogy leesnek a képernyőről, meg a laza pillanatok is ügyetlenek: Kasza Tibi alig kezd bele egy kérdésbe, az egyik játékos már pontosan tudja, melyik sztorit kell előadnia, és mondja, mint akin megnyomtak egy gombot. Meg is ijedtem az első pár percben, hogy egy karót nyelt, izzadtságszagú erőlködés lesz, de nem az lett, Kasza Tibi sokkal jobban tud reagálni, mint kezdeményezni, Pápai Joci pedig tényleg olyan, mintha egy repeszgránátot dobtak volna be egy poros műsor díszletei közé.

Azért fura, hogy ha a sztárvendég ekkora szerepet kap, akkor miért nem búcsúznak el tőle, amikor nincsen rá szükség. Meg az is fura, hogy ennyire egy vendégre helyezik a hangsúlyt, mert ha nem egy ekkora arc jön vissza, mint Pápai, akkor a Szerencsekerék nem fog sokkal többet adni egy vetélkedőnél, aminél mindent próbálunk előbb kitalálni otthon, mint a játékosok hónapokkal ezelőtt a stúdióban, aztán morgolódunk, hogy egy csávó úgy nyert pár milliót, hogy kitalálta, hogy Hasta la vista, baby. A rész végén kiderült, hogy a következő műsorban Király Viktor lesz a vendég, a sajtóanyag Kiss Ramónát és Schobert Norbit promózza a jövőre, de ha valaki nem képes ilyen nyersen szórakoztató lenni, mint az első rész sztárvendége, akkor nem biztos, hogy megéri bekapcsolni a tévét.

A Szerencsekerék hétköznap megy a TV2-n, minden este 20:40-kor, bár július 19-én az első rész pár perccel korábban kezdődött. Az adásokat vissza lehet nézni a TV2Play oldalán.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!