Egy jelenetre visszatér Berényi Miki a Barátok közt utolsó részében

2021. július 16. – 15:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton huszonhárom év után véget ér a Barátok közt, de egy utolsó jelenetre még visszatér a sorozat legismertebb karaktere, a Szőke Zoltán által alakított Berényi Miklós. A Fókuszban derült ki, hogy a sorozatból két éve kiszálló Szőke egy jelenet erejéig feltűnik a sorozatzáróban.

A történet szerint Berényi Miki kómában fekszik a kórházban, és az utolsó jelenetéből majd kiderül, hogy felébred-e a kómából, vagy meghal. A jelenethez több befejezést is leforgattak, így a szereplők sem tudják, hogy mi lesz Berényi sorsa a sorozat végén.

Szőke Zoltán egyébként a kezdetek óta, vagyis 1998-tól kulcsszereplője a sorozatnak, de két évvel azzal az indokkal szállt ki a sorozatból, hogy már nem volt mondanivalója ebben a produkcióban.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!