Most kipróbálhatja, mennyire könnyű zátonyra futni a Szuezi-csatornán

2021. március 29. – 23:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Szuezi-csatornában elakadó Ever Given (nem Evergreen!) konténerhajó sorsa napokig izgalomban tartotta a világ közvéleményét: mikor sikerül-e végre megmozdítani a 400 méter hosszú, 224 ezer tonnás monstrumot. Hétfőn aztán megoldódott minden, az Ever Given folytathatta útját, és a hajóforgalom is helyreállt a csatornán.

Ugyanakkor sokakban merülhetett fel a kérdés, mégis hogy a fenébe sikerült keresztbe állni pont ott. Sejthető, hogy nem lehet gyerekjáték egy ekkora hajót keresztül navigálni egy eleve nem túl széles csatornán, de hogy mennyire nem az, abból a CNN szimulátora ad némi ízelítőt. A játékban ugyanez a feladat: a Szuezi-csatornán kell végighajózni, a sebességet és a kormánylapát irányát a billentyűzettel lehet beállítani. Én mindhárom próbálkozásomnál zátonyra futottam, szóval talán jobb is, hogy nem álltam hajóskapitánynak.

Ezen az oldalon pedig azzal tud játszani, hogy a világ különböző pontjaira helyezi le a hajót.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!