Ettől a zenétől a 25 évesek is öregnek érzik magukat

2021. március 15. – 14:12

frissítve

Ettől a zenétől a 25 évesek is öregnek érzik magukat

Másolás

Vágólapra másolva

Amikor 100 Gecs nevű formáció 2019-ben megjelentette debütáló stúdióalbumát, tele elborultabbnál elborultabb dalokkal, a legtöbb zenefogyasztó értetlenül kapkodta a fejét. Aztán ahogy a mérvadó kritikai hangok Anthony Fantanotól a Pitchforkig elkezdték hangoztatni, ezt komolyan kellene venni, mi több, önálló zenei entitásként kezelni, konszenzus lett abban, hogy itt nem valami vicc-, vagy mémprojektről van szó, hanem valami egészen másról. Egy új zenei irányról, egy megfoghatatlan, nehezen kategorizálható, de szépen formálódó mikroműfajról és stílusötvözésről, ami még inkább szimbiózisban él az internettel, mint a vaporwave vagy az abból merítő, Yung Lean-féle cloud rap egykor. Most érezhető először igazán annak a zenészgenerációnak a hatása, akik már beleszülettek az internet korába és megadatott nekik az információhoz való korlátlan hozzáférés lehetősége. Ez olyan, egyre furcsább, tradicionális zsáneri keretek közé nem is illeszthető műfajok felbukkanását hozta magával, mint a hyperpop vagy a glitchcore.

A két műfaj közül inkább a hyperpopot kapta fel a nyugati szaksajtó, és kezdett el vele kiemelten foglalkozni, olyan előadóknak köszönhetően, mint Charli XCX, Dorian Electra, Rina Sawayama, Slayyyter, Rico Nasty, Hannah Diamond, a 100 Gecs vagy a nemrég tragikus balesetben elhunyt SOPHIE. A hyperpop lett a hivatalos gyűjtőfogalom minden olyan, a pop jegyeit részben magán hordozó, elektronikus műfajokból (trance, dance, EDM, drum and bass, dubstep) és a hiphopból is inspirálódó zenére, ami egy kevésbé edzett zenehallgatónak elsőre teljesen értelmezhetetlen. A glitchcore ennek a zsánernek egy még újabb, a traphez közelebbi mutációja, de az amerikai zenei sajtó egyelőre elhatárolódik attól, hogy ezeket az őrült és posztmodern stílusokat egyáltalán különálló műfajokként kezelje, a glitchcore jelenséggel is csak óvatosan kezdtek el foglalkozni 2020 végefelé.

A feminitást ünneplő, önkifejezést hirdető, angyalian éneklős, csillámos és lüktető, de azért mégis rebellisen nyers hyperpophoz képest kevesebb elektronikus zenei elemet alkalmazó glitchcore ugyanúgy dinamikus és álomszerű, de kevésbé popos-dalolós irányt követ. Agresszív, erőszakos dobok, felpitchelt, autotune-ban úszó vokálok, levegős, melodikus flow, másodpercekre beakadó dallamok és hangok – többnyire ezek stílus alapvető jegyei. A „glitch” hatást a másodpercekre loopolt, akadozó hangok teremtik meg: ezt nagyjából úgy kell elképzelni, mint amikor zenehallgatás közben lefagy a gépünk, és pár másodpercre beakad a hang, vagy amikor egy videójáték túl lassú és szakadozik, vagyis „laggol”.

Maga a glitch nem teljesen új jelenség a zenében, a 2010-es évek elején Magyarországon is volt egy rövid felfutása a glitch hopnak, de az a műfaj nem vette ennyire komolyan ezt az effektet, mint szándékos produceri húzást. David Shawty és Yungster Jack Pressure című száma (ami a TikTokon óriásit robbant, igazi glitch-trendet teremtve ezzel a közösségi oldalon) tökéletesen megmutatja, mi is az a glitchcore:

A dal akadozik, fel-le ugrál, ide-oda pattog, hol magasabban, hol mélyebben szól – alapjaiban véve ettől lesz jellegzetesen hyperpop/glitchcore hangzása a zenének. Miközben egy mezei zenefogyasztó csak pislog a hallottaktól és láttottaktól, a hyperpop és a glitchcore egyre népszerűbb, és nem csak a kamasz vagy alig huszonéves Z-generációsok között, hiszen lassan kezd betörni a mainstreambe is.

Honnan indult az őrület?

A digitális korszak előtt a szubkultúrák és különböző zenei műfajok kialakulása általában kulturális közösségekhez és földrajzi helyekhez volt köthető. Az internetkorszak egészen új lehetőségeket teremtett, megalapozva, hogy hasonló gondolkodású és beállítottságú emberek úgy tudjanak közösen alkotni, hogy közben akár több ezer kilométerre élnek egymástól. A Spotify, a Soundcloud, a Discord és a már igazi sztárgyárként működő, akármilyen zenét a Billboard-toplistáig repítő TikTok mind fontos felülete volt annak, hogy egy helyre terelje a hasonló érdeklődésű rajongókat és zenészeket. A trap a legdominánsabb popzenei műfaj manapság, sokan ennek a különböző alműfajaiból, a lo-fi trapből vagy az emo rapből fejlődtek tovább a még kevésbé mainstream hangzás irányába.

Magát a hyperpop műfajnak a definícióját sokan Lizzy Szabohoz, a Spotify egyik vezető playlistkurátorához kötik, aki annak idején létrehozta a máig meghatározó, hetente más-más hyperpop és glitchcore előadók által bővített lejátszási listát a felületen. Itt született meg a műfaj neve és itt verbuválódott az a zenei közösség, amely aztán önállósodni kezdett, és szép lassan elszakadt a londoni PC Musictól, amelyet a hyperpop úttörő kiadójaként szokás emlegetni, és A.G. Cook producert tartják valamennyire a műfaj atyjának.

Régi közhely, hogy Magyarországra minden zenei trend több éves késéssel érkezik meg. Az internetnek köszönhetően ez a fáziskésés ma már egyre kevésbé jellemző, és pont az újhullámos rappereknek és producereknek lenne jogtalan felróni itthon, hogy későn ültek volna fel egy divathullámra. Ez annyira igaz, hogy még a trenddiktáló Pitchfork is csak 2020 novemberében próbálta meg először körbejárnia glitchcore témáját, és már hónapokkal a cikk megjelenése előtt akadtak magyar követői és művelői a műfajnak, mint a Jugghálózat nevű formáció, a Teku projekt, Kalo (halál kalora!) és Veryraredome.

A rapperekből és producerekből álló Jugghálózatnak még csak nyolc zenéje van, de azok mind annyira feszesek, erősek és profi kivitelezésűek, hogy garantáltan nem tudná megmondani róluk senki, hogy a távoli Kelet-Európában születtek, és nem a nemzetközi hyperpop-vonalhoz tartoznak. VV Pampi és Kemény Aladár glxy és Bino által producerelt közös száma, a Search and Destroy iskolapéldája lehetne a mai glitchcore-nak és hyperpopnak, akárcsak a Meep City.

Az egyre inkább felpezsdülő hazai közegben már egy saját playlisttel is rendelkező,gyorsan gyarapodó Facebook-csoport is létezik, a Hyperpop Hungary, ahol napról napra több hazai feltörekvő hyperpop-zenész osztja meg szárnypróbálgatásait. A szcéna egyik kulcsembere Glxy, aki évek óta az egyik legaktívabb producer a magyar trapvilágban, és korábban sem állt távol tőle a bizarr kísérletezgetés, elég csak az Egssel közös virális slágerre,a Kicsi Kocsira gondolni, ami gyakorlatilag a modern autotune-olt trap és a magyar trash mulatós keveréke. Glxy testközelből, a kezdetektől követhette végig azt, ahogy az irányzat formálódik, majd testet ölt: a nemzetközi tagokból összetevődő Keyworld kollektíva oszlopos tagjaként kapcsolatban áll Dylan Bradyvel, a 100 Gecs fejével, így nem véletlen, hogy első hyperpop élménye is a duóhoz köthető.

„A 100 Gecs indulása környékén Dylan Brady már több szálon fűződött a Keyworldhöz, így akaratlanul is eljutott hozzám az egész. Már az elején is támogattam őket, aztán lassan kinőtte magát a projekt.”

A 100 Gecs olyan a hyperpop műfajnak, mint Chuck Berry a rock'n'rollnak. Nem ők találták ki, de ők voltak azok, akik igazán ismertté és népszerűvé tudták tenni. Olyannyira, hogy a Vice egyenesen 2019 legmeghatározóbb albumának kiáltotta ki a duó első nagylemezét. Ebből a szempontból óriási szó, hogy van egy olyan magyar producer, aki kapcsolatban áll a műfaj egyik legismertebb alakjával – ennek egyik következménye, hogy a hyperpop és a glitchcore nagyon rövid idő alatt megjelent itthon is, és már odáig jutott, hogy a glitchelő zenéket és klipeket szállító Veryraredomének például saját ruhamárkája is van a műfajra jellemző esztétikai megoldásokkal és grafikákkal.

Ahogy Gannon Baxter, a virtuális rave bulikat tartó, glitch-arculattal hódítóSubculture Party társalapítója a Pitchforknak mondta:

„Olyan, mintha belengené az internet aranykorának aurája. Vágod, amikor mindenki nightcore videókat nézett, és az algoritmusok még nem cseszték el a szórakozásunkat.”

A Baxter által említett nightcore hatása egyébként egyértelműen érezhető, sőt, azt sem túlzás állítani, hogy a 2000-es években alapvetően poénként indult stílus nélkül hyperpop és glitchcore sem létezhetne ma. A nightcore dalokról röviden annyit érdemes tudni, hogy általában más, már létező számokra épülnek, a készítők ezeket alkotják újra 10-30%-os gyorsítással, és a hangszín, hangmagasság feltolásával. Így jönnek létre a nyávogós,Alvin és a Mókusok-átdolgozásokra emlékeztető zenék, amiket magas hangfekvésük miatt automatikusan vékony hangú anime karakterekkel társítottak. Nem véletlen, hogy számos kommersz popdal mellett még a Horthy Miklós katonája vagyok (!) nightcore feldolgozásának borítóján is cuki anime lányok szerepelnek.

Fotó: Teku

A nightcore-készítők előszeretettel nyúlnak a jellemzően eurodance dalokban hallható veretős dobütemekhez is, ez hallható ki azOtt, ahol zúg az a négy folyó és Figura Offbeat című számának coverjéből is. A tömény, elektronikus dara gyakran visszaköszön a hyper- és glitch dalokban is, a Soundcloudon megbúvó glitchcore és hyperpop playlisteken pedig rendre találkozhatunk nightcore mixekkel is, ez is mutatja az oda-vissza érvényesülő inspiráló hatást.

Animék, videójátékok, nosztalgia

A hyper- és glitch zenék kiemelten fontos eleme a vizuális megjelenítés: a kézműves hatást keltő, agyonszerkesztett, mozgalmas klipek pont úgy esnek szét és laggolnak be, mint maguk a másodpercekre meg-megakadó, kattogó dalok. A két irányzat vizuális világában keveredik a 2010-es évek első felében felfutó vaporwave és glitch art kettőse, a Yung Lean, Bladee vagy Ecco2k nevével fémjelzett, Sad Boys és Drain Gang által meghonosított, szétroncsolt, torzított, pixeles, földöntúli és álomszerű DIY-esztétika, illetve az animék univerzuma is. Az animék -amelyek egyben a hiphop újhullámának kedvelt témái is– világa amúgy is beágyazódott már több műfajba, ezután lett a glitchcore és hyperpop egyik alapvető vizuális eleme, mi több, leágazása is született animecore néven. De nem ez az egyetlen variáns: olyan, elsőre nehezen értelmezhető alfajok alakultak ki az elmúlt években, mint a robloxcore, az otaku szóból származó otacore, a cartooncore, a nostalgiacore, vagy a Jugghálózat-zenék kategóriájaként jelölt ronicore, amit a Roni ABC bolthálózat ihletett.

A magyar hyperpop előadók megjelenésükben is naprakészek, és remekül adaptálják a trendeket. Ha megnézzük a Teku és Veryraredome széteső klipjeit, a Sonic, a Yu-Gi-Oh és a Vízipók Csodapók világába utazhatunk el. A Roblox-, Super Mario- és GTA hangeffektekkel is operáló Jugghálózat kollektíva eddigi kiadványainak coverjei pedig pixeles, mémszerű, trash fotókkal operálnak, Crazy Froggal, kawaii anime lánnyal és százszorszépekkel, 144p minőségben. Ezek éppúgy elférnének egy nyugdíjas néni Facebookján, mint a Soundcloudon. Pontosan utóbbi az, ami megadja azt a nosztalgikus hangulatot és az internet boldog gyermekéveit ünneplő attitűdöt, amiért az egész színtér él és hal.

„Szerintem a képi világot is a 2000-es évek nosztalgiája irányítja.” – mondja Kalo. „A Z-generáció internetes kultúrája dominál: 144p minőség, kivehetetlenségig glitchelt videók, korai mémek, animék, régi videójátékok, gyakorlatilag minden játszik.”

De ez nem csak az arculatra igaz, a zene is pont ennyire a 2000-es évek nosztalgiájából és internetkultúrájából táplálkozik. Erre tökéletes példa a 100 Gecs egyik dala, amelyben az egyik másodpercben még dubstep csavarja a füled, a másikban pedig már mennyei vonósokat hallasz, azután egy simogató vízcsepp-effekt és egy robotikus hang kettévágja a track közepére beékelt random zenei betétet, ami mintha egy retró Disney-meséből lenne kivágva.

„Elég unalmas lett a trap, és végre volt valami új, amibe bele lehet ásni magunkat. Felfrissített, hogy végre vannak dallamok és ütemek, amikre igazán lehet mozogni, meguntam a Gunna-féle 120 BPM-es lötyögést. A másik meg, hogy szinte bármiből kreálhatsz ilyen zenét. Drum & Bass alapból, vagy egy popos Ariana Grande-dalból. Mindenből kihozhatsz új dolgokat, óriási teret ad az egész műfaj.”

- mondja VV Pampi, aki maga is a trapből nyergelt át a frissebb hyperpop műfaj irányába. A mikroműfajok kreatív mozgatója tehát az újraalkotás, újrahasználat, ötvözés, és az erőteljes juxtaposition (nem feltétlenül összeillő, ellentétes dolgok egymás mellé helyezése), ami már a vaporwave és a glitch art korában is szervezőerő volt. Elférnek itt a Skrillex- és Gigi D’Agostino-feldolgozások, létezik hyperpopizált Kyoto is. A Soundcloud – ahonnan egykor egy óriási hatású újhullámos rapgeneráció (XXXTENTACION vagy Lil Peep) indult útnak – újra erőre kezdett kapni, és a hyper/glitch zenék kitermelője lett. Az erősödését jelzi, hogy platform 2020-ban először tudott nyereséges lenni, ez egyesek szerint az újonnan felbukkanó producereknek és rappereknek is köszönhető.

”Azt vettem észre, hogy ugyanaz történik a Soundcloudon, mint öt évvel ezelőtt. Az a közeg már kiment, és most minden újrajátszódik, csak picit nagyobban. Mindenki változott, és mindenkihez előbb eljut akármi, legyen az egy zene, vagy egy előadó. Ugyanaz a folyamat, csak megduplázva. Sokan mondják, hogy a Soundcloudnak vége, de ők sokszor nincsenek tisztában ezzel a külföldi szcénával. Igenis él és virul a platform. Lehet, hogy itthon még épp nem annyira, mivel az eddigi underground nemrég nőtte ki, de most megismétlődni látszik ez a felfutás, általunk is„ – utal ezzel Glxy arra, hogy a most már a mainstreamben is egyre erőteljesebben megjelenő magyar trap színtér gyökerei a Soundcloudhoz vezethetők vissza. És mivel a Soundcloud a többi zenelejátszásra alkalmas felülethez képest jóval több közösségi funkcióval rendelkezik, a közösségépítés is gyorsabban működik itt. Ehhez képest külön érdekességként hathat a tény, hogy a Jugghálózat tagjai robloxozás (a Minecrafthoz hasonló online játék) közben verődtek össze a Discordon, ami után azon kapták magukat, hogy zenéket csinálnak együtt online.

Fotó: Fraxiom

A hyperpop az egyik első olyan kifejezetten 21. századi zenei műfaj, amelynek közössége nyíltan és bátran kiáll az LMBTQ-jogok mellett, és sok ismert előadója is ehhez a közösséghez tartozik. Van köztük transz (a nemrég elhunyt Sophie és a 100 Gecs fele, Laura Les vagy Osquinn) és nembináris (Fraxiom) alkotó is, és a rajongók között is rengeteg a queer fiatal.

Mivel viszonylag frissen felbukkant stílusról és egy szűk körű, éppen csak formálódó szcénáról van szó magyar vonatkozásban, egyelőre nem várható olyan, cisznormatív határokat lebontó összeolvadás az LMBTQ-val, mint ami a magyar techno esetében sikeresen végbement korábban.

”Támogatom, ami ott történik, és király lenne, ha itt is megvalósulhatna. Az LMBTQ mondhatni ugyanazt tükrözi, mint maga a zenei irányzat, ami olyan sokfelől inspirálódik, és ugyanígy egy nyílt és sokszínű dolog„ – hangsúlyozza Glxy a hasonlóságokat és párhuzamokat. ”Idő kérdése, de lehet, hogy egy hónap múlva megjelenik egy csaj, vagy srác, aki ezt a vonalat viszi. Már most is lehet, hogy van, és ezen gondolkozik„– mondta VV Pampi december elején egy hazai queer hyperpop előadó felbukkanását illetően.

Igaza lett, december végén megjelent Kalo Ördögi körök című száma (nemrég pedig egy új dal Hundred Sins producerrel), melyben a transznemű Lidokami énekel torzított, csapdosó dallamokra. A transz fiú annak ellenére, hogy nemrég találkozott a mikroműfajjal, és még nem ismer sok előadót, queer zenészként maga is tapasztalja, hogy mennyivel egyszerűbb az önkifejezés a hyperpop nyelvén.

”Biztos vagyok benne, hogy sokkal több queer/transznemű ember tud kibontakozni a hypepopban/glitchcoreban, mint amúgy más műfajokban. Itt azok lehetünk, akik szeretnénk, és akiknek valójában érezzük magunkat, a torzított/pitchelt vokálok ezt segítik elő. A glitch és további effektek pedig színesebbé teszik a zenét, így mi is sokszínűbbnek érezhetjük magunkat. Az önkifejezés a queer-közösségben alapvetően egy nagyon fontos kérdés, de az irányzat pozitívuma, hogy nem csak nekünk queereknek, hanem cisz embereknek is lehetőséget ad a legmélyebb és legrejtettebb érzelmeik, esetleg énjük megmutatására, vagy egy pillanatnyi hangulat és egy teljesen torz kép létrehozására.”

Fotó: Rubóczki Bálint

Az elmúlt években felerősödő, újra erőre kapó emo kultusz jelenléte, a queerséggel és az LMBTQ-val is összefüggésbe hozható e-girl, illetve e-boy lét népszerűvé válása és a trap fősodorba kerülése már előre jelezte, hogy jönnie kell valami újnak, csak semelyikünk sem tudta pontosan előre, hogy mi lesz az.

A glitch és hyper zenék egy furcsa, gyorsan változó kor lenyomatai, és egy olyan éráról adnak látleletet, ahol teljesen elmosódtak a határvonalak a valóság és a virtuális világ közt. Az elmúlt év a bizonyíték arra, hogy körülöttünk már bármi megtörténhet, és ez a zenére is maximálisan igaz. Amilyen kaotikus volt 2020 miliője, pont olyan széttartó, elborult és határokat lebontó az összes glitchelő és laggoló webzene. És ez még bőven csak a kezdet.

A mikroműfajok betörtek, kinőtték az underground bábját, és lassan a mainstream ajtaján kopogtatnak. Most már csak azt kell látnunk, hova fut ki mindez, és időtálló tud-e maradni a hyperpop, vagy évek múltán csak úgy fogunk emlékezni rá, mint egy könnyen jött, könnyen ment zenei trendre, amit egy ésszel alig felfogható, mégis abszurdan gyönyörű időszak hozott létre.

Az könnyen érthető, miért működik ez a műfaj olyan sok fiatalnál. Ezeket a zenéket már tényleg az internetkultúra inspirálta, nem hasonlíthatók semmihez – és ha mégis, a Z-generáció szülei garantáltan nem tudják hová kötni és mihez mérni. Márpedig az ifjúság zenei kultúrája évtizedek óta arra épül, hogy olyan zenéket szeressenek, amelyeket a szüleik nem értenek, vagy egyenesen lenéznek. Ilyen volt a maga idején a rock'n'roll, a punk, a rap, és most a hyperpop és alműfajai is pont ilyen nehezen dekódolható valamik, amelyek a megértéséhez nem elég felületesen meghallgatni valamit. Ami egy átlag hallgatónak csak kaotikus, idióta zaj, amit nem tud zeneként értelmezni, egy teljes korosztálynak maga a lázadás a mainstream internetkultúrával, az ízlést befolyásoló algoritmusokkal, az előző évszázadban ragadt zeneszakértőkkel és persze a saját szüleikkel szemben.

A hyperpop az első olyan igazi zenei műfaj, amelynek a gyökereit már felesleges a 20. században keresni.

(A cikkhez készült a szerzőtől egy tematikus Youtube-playlist is, de érdemes csekkolni az ide vonatkozó Spotify-listát és magyar hyperpop közösség folyamatosan frissülő Soundcloud-listáját is.)

Felhasznált források: Vice, Pitchfork, New York Times, Complex, The State Press, Downers Club, Independent, Jezebel

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!