Ennek a játéknak nem szabadna működnie, de épp ettől jó

2021. február 14. – 06:57

frissítve

Ennek a játéknak nem szabadna működnie, de épp ettől jó

Másolás

Vágólapra másolva

2019 második felében jelent meg az Unmatched nevű társasjáték, ami az azóta eltelt másfél évben olyan sikeres lett, hogy idén fogják kiadni a játék tizedik kiegészítőjét. Az, hogy mi mikor fogjuk tudni a raptorjainkat összeereszteni Drakulával, még nem világos, de 2020 végén Magyarországon, magyar nyelven is megjelent az alapjáték és az első kiegészítője is.

De mi az a játék, amiben egy vámpír velociraptorokkal küzd?

Az Unmatched: Battle of Legends, Volume One – magyarul Unmatched: Legendák ligája, Első felvonás – nevű társasjáték volt ennek a társasjátékrendszernek az első darabja. Ez egy stratégiai harci játék, ahol mindenféle popkulturális, irodalmi vagy mitológiai figurát irányítunk, akiket egymásnak eresztünk egy táblán és le kell győzniük egymást: alapvetően egy aszimmetrikus sakk, speciális kártyákkal és képességekkel.

Az első alapjátékban is teljesen véletlenszerű hősök voltak: a Medúza, Szindbád, Artúr király és Alíz Csodaországból. Itthon megjelent már a jetit és Robin Hoodot tartalmazó kiegészítő is, de külföldön van már Buffy-szereplős, viktoriánus kori szörnyes-sherlockos, Bruce Lee-s, illetve a Jurassic Parkból ismert velociraptorok is megkapták a maguk kiegészítőjét a rájuk vadászó Muldoonnal együtt. Ebben az évben több marveles kiegészítőt is kap a sorozat, eközben pedig rengeteg rajongó készíti el a saját erősorrendjét a karakterekről, vagy próbál meg valamilyen képet találni a tervezett T. rexes kiegészítőről.

Ez eddig csak egy geekeknek való nyálcsorgatás, de nem is írnánk erről a játékról, ha nem lenne benne több. A játék maga attól érdekes, hogy a készítők ezt a sok, össze nem illő karaktert egy pályára eresztették, de ahelyett, hogy csináltak volna egy kiüresített játékot a sok ismert név bedobásával, mindegyiknek egyedi játékstílust adtak, ráadásul úgy, hogy a játék első perceitől kezdve egy feszült társast kapunk.

Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex

A játék során egy megadott pályán mozgunk, eközben megpróbálunk minél erősebb lapokat felhúzni, hatalmasakat odasózni a másik játékos figuráinak, és a lehető legjobban kivédeni az ellentámadásaikat. A mozgásban és a támadásban mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, de a hősök speciális paklijai és képességei azok, amik mindent módosítanak – ezért nemcsak arra kell figyelni, hogy mi van a mi kezünkben, hanem azzal is számolni kell, hogy mire lehet képes az ellenfelünk.

Az elsőre még inkább másfél órás, de néhány játék után mindössze fél óra alatt lepörgethető játék végén az nyer, akinek a hőse talpon marad. A játékot kettő helyett hárman vagy négyen is lehet játszani, ebben az esetben csapatban kell leütni a többiek figuráit, de itt sem mindegy, hogy milyen módon. Az alapgondolat az, hogy teljesen különböző képességű hősök küzdjenek meg egymással ugyanolyan szabályok szerint, persze teljes hülyeség. De ami a hülyeségből zseniálissá teszi a játékot, az az, hogy sok-sok munkával kiegyensúlyozták ezeket a karaktereket: van, akivel elsőre is könnyű játszani, de mindenkinél meg lehet találni a hatásos játékmódokat. Ha valaki bizonyos helyzetekben legyőzhetetlennek is tűnik, ugyanúgy megvan a gyenge pontja. És az egész társasjáték-sorozat lényege, hogy ezeket felismerve és kihasználva tudjuk irányítani a játékot.

Az alapjátékban található négyes összeállításnak például ezek az előnyei és a gyengeségei:

  • a Medúza távoli lövésekkel próbálja dominálni a játékot, de nem tud gyógyulni;
  • Artúr király hatalmasakat üt, de könnyen elfogyhatnak a kártyái;
  • Alíz a méretét váltogatva vagy épp erősebbet tud támadni, vagy épp jobban védekezni, de nem könnyű kihasználni az összes képességét;
  • Szindbád pedig a játék végére egy iszonyú fürge és hatalmasakat ütő játékos lesz, de a segítője szinte semmit sem ér.

Mert hogy a főhősökön kívül az adott csapatban vannak segítők is: Szindbádnál például a hordárja, a Medúzánál három hárpia. Őket nem figurák, hanem csak korongok jelölik, és általában nincsenek is igazán erős képességeik, de már csak arra is jók, hogy pozíciót foglaljanak, beszorítsák az ellenfelet, vagy csak eltereljék a figyelmét.

A játékban a kártyahúzás miatt van egy alapvető szerencsefaktor, de nagyon nehéz már a játék legelején kiesni, hosszútávon pedig úgyis kiegyenlítődnek az esélyeink – már ha jól játsszuk meg a lapjainkat, okosan menekülünk el, vagy meg tudunk hozni szükséges áldozatokat, hogy bevigyük a kellő időben a kellő csapást.

Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex

És van még egy dolog, ami a doboz kinyitása után bemutatja, hogy ezt a játékot komolyan vették: a jó minőségű műanyagfigurák, kártyák, és az egyedi illusztrációk. Egyáltalán nem általános, hogy a doboz levétele utáni első pillanatban érezhető legyen, hogy ez egy minőségi játék. És ez nem arról szól, hogy a csillogó, színes-szagos dolgoktól lenne jó egy játék, sokkal inkább azt mutatja meg, hogy rengeteget gondolkodtak rajta: a játék alapvető mechanikájától kezdve a változatos karaktereken át az utolsó illusztrációig.

Magyar nyelven az alapjátékon kívül egyelőre csak a Robin Hood vs. Bigfoot című kiegészítőt lehet kapni. Valójában nem kiegészítőről van szó, ahogy a cikk elején lévő példákban sem, mert a legalább két figurát tartalmazó dobozokkal önállóan is lehet játszani – de persze tetszőlegesen össze is lehet ereszteni egymással a hősöket és lejátszani velük például az Artúr király a jeti elleni örökrangadót.