A disznók képesek irányítani a játéktermi játékokat

2021. február 11. – 15:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nemcsak hogy képesek a játéktermi játékokhoz hasonló egyszerűbb, joystickalapú rendszerek irányítására a disznók, de még élvezik is a játékot, állapították meg négy állatot vizsgálva amerikai kutatók.

A Frontiers in Psychology szaklapban közölt, a BBC által szemlézett tanulmány szerint óriási dolog, hogy a négy disznó – Hamlet, Omelette, Ebony and Ivory – egyáltalán képes volt felismerni a kapcsolatot az orrukkal irányított joystickkar, illetve a képernyőn mozgó kurzor között. A játékban egyébként a kurzort kellett eljuttatniuk a falig; ha ez sikerült, akkor jutalomfalattal díjazták őket.

Csakhogy a kutatók azt vették észre, hogy az állatok azután is előszeretettel folytatták a játékot, hogy a jutalmat adagoló gép elromlott, pusztán az őket figyelő tudósok biztatása, kedves szavai is elég motivációnak bizonyultak.

A megfigyelés közben ráadásul azt is megállapították, hogy az egyes sertésfajok játéktudása között is van különbség. A két Yorkshire sertés, Hamlet és Omelette közül még az ügyesebb előbbi is csak az esetek felében volt sikeres a játékban, a kisebb méretű Panepinto fajtához tartozó Ivory viszont 76 százalékban hajtotta végre jól a feladatot. Igaz, társa, Ebony csak 34 százalékban járt sikerrel.

Az egyik vizsgált disznó játék közben – Fotó: Eston Martz / Pennsylvania State University
Az egyik vizsgált disznó játék közben – Fotó: Eston Martz / Pennsylvania State University

A tanulmány szerint biztosan megállapítható, hogy nem véletlenszerűen történtek a dolgok, a disznók a feladat megértése után tudatosan próbálták meg irányítani a játékot. „Persze nem Minecrafttal játszanak, de az, hogy úgy tudnak szándékosan alakítani egy helyzetet, hogy a végén megkapják a jutalmat, nem meglepő” – idézi a BBC Kate Daniels állattenyésztőt, aki szerint ez mindenki számára ismert tény lehetett, aki dolgozott már sertésekkel.

A cikk megjegyzi, hogy a hasonló játékkísérletek során a szembefordítható hüvelykujj óriási előnyt jelenthet a részt vevő állat számára, így nem meglepő, hogy például majmok és csimpánzok sokkal jobb eredményeket értek el, mint a disznók.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!