Sok kínai ember, homok, víz nem sok: 4 csillag

2021. február 10. – 21:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mi jut általában az eszébe az embereknek a sivatagról? Homok, forróság, nincs víz, nincs árnyék, és úgy általában: nincs semmi. Egy sivatag a világ legunalmasabb helye, és ember legyen a talpán, aki megtudja mondani, hogy a homokdűnék a Szaharában izgalmasabbak-e, mint a homokdűnék a Góbi-sivatagban. Vagy hogy van-e egyáltalán bármi értelme ennek a felvetésnek. A Google-ből azonban kiderül, hogy emberek ezrei dolgoznak azon, hogy valós, objektív képet kaphassunk a Föld sivatagjainak rejtett értékeiről.

Kiválasztottuk a legismertebb sivatagokat a világon, hogy kiderüljön, ezekről a forró, száraz, kietlen helyekről mit gondolnak az arra járó turisták, és milyen Google-értékelésekkel igyekeznek segíteni azokat, akik esetleg egyszer majd megnéznék a Szaharát, a Góbi-sivatagot vagy a Halál-völgyet.

A digitális korszakban egyáltalán nem meglepő, hogy bármit lehet az interneten értékelni, legyen az ételrendelés, mozifilm vagy akár a taxis fuvarunk. A Google különösen ráállt erre, és a Google Maps szolgáltatásnak hála gyakorlatilag a világ bármelyik pontját lehet értékelni, legyen az egy étterem vagy egy turistalátványosság. Arra viszont mi sem számítottunk, hogy ezrével találunk értékeléseket a világ papíron legunalmasabb helyeiről, a sivatagokról. Pedig a Föld lakói nemcsak előszeretettel adnak 1-től 5 csillagig osztályzatot bármilyen sivatagra, de még meg is indokolják, hogy az alacsony pontszámot azért kapja az adott hely, mert meleg van, sok a homok és nincs víz. A sivatagban.

Össze is szedtük a kedvenc, teljesen szürreális, sivatagi Google-értékeléseinket, amelyhez még egy bónusz szórakozási faktort ad a Google beépített fordítója is.

(Telefonos olvasóinknak azt ajánljuk, hogy forgassák el a készüléket a még kényelmesebb olvasáshoz.)

Szír-sivatag

Több mint 500 000 km², négy országot, Szíriát, Szaúd-Arábiát, Jordániát és Irakot is érinti. Híres a vándorló, vagy éppen oázisok köré településeket létrehozó beduinokról, és Palmüra ősi városáról. És persze nagyon meleg van.

Az általunk vizsgált sivatagok közül a Szír-sivatag kapta a legkevesebb csillagot, átlagosan 3,7-et a felhasználóktól.

Namib-sivatag

A 80900 km2 nagyságú Namib-sivatag a Föld legősibb sivataga, és az egyik legszárazabb is az Atacama mellett. Namíbia mellett érinti Dél-Afrikát és Angolát is. A Namib-sivatag olyan nyomorúságos környék, hogy megfigyelések szerint egyes területein még soha az életben nem esett eső.

Atacama-sivatag

A világ egyik legérdekesebb földrajzi jelensége a tengerpart és az Andok között húzódó, keskeny, de nagyon hosszú Atacama, ami egyébként nagyon népszerű a csillagászok között is az extrém alacsony fényszennyezés miatt. A turisták szerint viszont csak 4,3-as értékelést ér Google-ön, és meglepően sok homokszakértőt is vonz online az Atacama.

Takla-Makán

Ez is egy sivatag. Szóval van egy csomó homok és szárazság.

Nagy-Viktória-sivatag

Az Ausztrália délnyugati részén található homokos sivárságot főleg bennszülöttek lakják, de a környék arról is ismert, hogy korábban a britek itt végeztek éveken át nukleáris kísérleteket. Csodás hely.

Góbi-sivatag

A világ egyik legsivárabb sivatagja, ahol egykor dinoszauruszok éltek, ősi települések voltak és még a hunok is itt vonultak a kínai hadiútjaik során. Ma már csak egy kopár sivatag, ahol még homok sincs igazán.

Kalahári

A Kalahári a sivatagok „vakok közt a félszeműje”, hiszen itt az átlagosnál sokkal magasabb a csapadékmennyiség. Ettől még persze sivatagról van szó, amiről emberek ezrei mondták el a véleményüket a neten. Egyébként a Kalahári az egyik legnépszerűbb sivatag a netezők körében, de ez valószínűleg a szingapúri fejlesztésű Garena Free Fire online játéknak köszönhető, amelynek az egyik pályáját szintén Kalahárinak hívják, és az értékeléseknél sokan összetévesztik a valódi sivataggal.

Szahara

A legnagyobb, legismertebb, legsivatagabb sivatag a világon. De még így is képes egyes embereknek meglepetéseket okozni.

Halál-völgy

Mi lehet elkeserítőbb egy homokos, forró, kietlen, árnyék és víz nélküli helynél? Ha elnevezzük Halál-völgynek, hogy garantáltan senkinek se legyenek pozitív asszociációi.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!