Annak ellenére, hogy életrajzi filmnek álcázza magát, az Egy éjszaka Miamiban nem az. Sőt, pár alapvető tényt kivéve egy szó sem igaz belőle, de nem ez a minőségének mércéje, sőt, ha valami, akkor ez ad neki egy pluszt, amitől igazán érdekes lesz.
Az Egy éjszaka Miamiban egy képzeletbeli éjszakáról szól 1964-ben, miután az akkor még Cassius Clay néven futó ökölvívó kiütötte Sonny Listont, és ezzel ő lett a nehézsúlyú világbajnok. Clay nem bulizni megy a barátaival a győzelem után, hanem egy szállodai szobában gyűlik össze velük: ott van a polgárjogi harcos Malcolm X, az amerikai focista Jim Brown, és a soulénekes Sam Cooke. Ezek az emberek mind barátok voltak a való életben, de az hótziher, hogy nem így ünnepelték Clay győzelmét. És főleg nem úgy, hogy vitáznak azon egész este, hogy mit jelent befolyásos, tehetséges, vagy éppen gazdag fekete embernek lenni egy olyan Amerikában, ahol még mindig nem veszik emberszámba őket teljesen.
A végeredmény pont olyan, mint amilyennek hangzik: négy férfi üldögél-álldogál egy szobában, majd különböző variációkban elhagyják a szobát néha, de sosem mennek messze. A forgatókönyvet Kemp Powers írta a saját színdarabjából, és nehéz lenne letagadni, hogy eredetileg színházra tervezték, mert néha szinte a felvonások határait is lehet érezni. Vagyis csak elméletben, az először 2013-ban bemutatott darab ugyanis egy darab felvonásból áll.
Powers tökéletesen választotta meg a saját, képzeletbeli sztorijának időpontját, és okát, a négy, különböző szférákban sztárnak számító férfi mind-mind életük egy vízválasztó pontjához érkeztek. Cassius Clay már nem sokáig lesz ezen a néven ismert, nemsokára belép az Iszlám Nemzetbe, ahova az éppen onnan kilépni készülő Malcolm X csábította. Clay elindult a sztárság útján, de még fiatal, 22 éves, és ő sem biztos abban, hogy mostantól úgy akarja élni az életét, hogy se alkohol, se bulizás. Malcolmnak kétségei vannak, hogy megéri-e ujjat húzni a muszlim szervezettel, miközben egyre jobban úrrá kezd rajta lenni a paranoia. Jim Brown rekordtartó amerikai focistaként megkapta az első filmszerepét, ami állítása szerint azért sokkal jobban kíméli a térdét, de ott kell hagyni a sportot, ami ismertté tette. Sam Cooke pedig ugyan népszerű, énekesként és üzletemberként is, de még hiányolja magában azt a számot, ami az öröksége lesz, és ami nem a szerelemről és a vágyakozásról szól, hanem a mindenki számára érthető mindennapi életről. Az Egy éjszaka Miamiban minden szereplője tudja, hogy egy változás fog jönni nemsokára.
Ezek dilemmák lehettek és voltak is ezeknek az embereknek az életében, és egészen biztos, hogy a barátságuk miatt egymással is megbeszélték őket, de ilyen stilizált módon egész biztosan nem, mint ebben a filmben. Powers forgatókönyve mindenkit elhelyez egy koordinátarendszeren, és ebből a pozícióból aztán papolhatnak egymásnak naphosszat arról, hogy milyen rossz pozícióban van a másik. Mit gondol Sam Cooke arról, hogy Jim Brown filmezni ment? Mit gondol Jim Brown arról, hogy milyen karótnyelt ember Malcolm X? És így tovább és ennek a variációja.
Mindez egyáltalán nem olyan unalmas, mint amilyennek tűnik, és nagyrészt azért, mert a főszereplők bombajók. Négy olyan ember, aki egészen biztosan valahonnan ismerős lesz, de ha megnézzük ezt a filmet, örökké úgy fogunk hivatkozni rájuk, hogy ebben láttuk őket igazán. Aldis Hodge például feltűnt a tavaly A láthatatlan emberben is, korábban a Lépéselőnyben című sorozatban szerepelt, de az impozáns fizikuma miatt tényleg elhisszük, hogy focistából lett színész, és azt is elhisszük, hogy nemsokára a DC-univerzum egy szuperhősfilmjében fog szerepelni. Leslie Odom Jr. karrierjének a Hamilton-musical hozta meg a második hullámot, Cooke számait is ő énekli a filmben. Eli Goree eddigi legnagyobb szerepe egy visszatérő karakter volt a Riverdale-ben, de tökéletesen hozza Clay/Ali megjátszott pökhendiségét és ambícióját. A szintén sorozatokban (The OA, Peaky Blinders) felbukkanó Kingsley Ben-Adir pedig majdnem el tudja feledtetni Denzel Washington ugyanebben a szerepben Malcolm X-ként. Majdnem. Azért az nem egy egyszerű feladat.
Az Egy éjszaka Miamiban hatalmas szerencséje, hogy sikerült megtalálni ezt a négy, viszonylag ismert, de baromi tehetséges embert a főszerepekre, akiknek az alakításai pont annyira maradnak érdekesek és árnyaltak, amennyire néha a konfliktusaik kiszámíthatóak. Ráadásul a film sokszor él az életrajzi filmek fárasztó szokásaival, amikor valami olyat mondat ki a szereplőivel, ami ironikusnak hat a mai nézőknek. Amikor Cassius Clay azt mondja, hogy ő bizony öregkorában is bokszolni fog, akkor tudjuk, hogy ez nem igaz, mert életének második felében a bokszoló Parkinson-kórtól szenvedett. Sam Cooke ambíciói sokat mondanak a karakteréről, de a hosszú távú terveiről tudjuk, hogy ‘64 decemberében keresztbe törnek, amikor egy Los Angeles-i szállodában lelövik. Malcolm X paranoiája sem fantázia, ahogy Jim Brown filmes karrierje sem ment olyan rosszul egy ideig, akármennyire is kételkedett benne mindenki. Az Egy éjszaka Miamiban utalásait és melankóliáját sokkal jobban lehet érteni, ha valaki képben van a hatvanas évek amerikai popkultúrájával, vagy legalább feltúrja az idevágó Wikipedia-oldalakat utána, de ezek nélkül is működik.
Főleg, ha bírjuk azokat a jelenetek, amikor különböző nézőpontú emberek hosszasan vitatkoznak egymással arról, hogy amit tesznek, az helyes-e vagy sem. Azt már mi döntjük el, hogy kinek van igaza, vagy kivel értünk egyet, az Egy nap Miamiban nem ítélkezik, nincsenek benne rossz emberek, rossz sorsok, sőt, rossz döntések sem, csak emberéletek, amik bizonyos pontokon elágaztak valami más, tartalmasabb, fennköltebb, vagy éppen tragikusabb irányba.
És amikor elágazó életekről van szó, akkor nem nehéz a film rendezőjére, Regina Kingre gondolni. King már a kilencvenes évektől kezdte gyakori mellékszereplője híres (Fekete vidék), sőt, Oscar-díjas (Ray) filmeknek is, miközben folyamatosan dolgozott a tévében olyan sorozatokban, mint a 24, A hátrahagyottak, vagy éppen az Agymenők. A kétezertízes évek második felében viszont beütött nála a jackpot, először a Ha a Beale Street beszélni tudna című drámába nyújtott alakításáért kapta meg a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, a Watchmen-sorozattal pedig egy sokkal szélesebb közönség megismerte a főszereplő Sister Nightként. King nem most először rendezett, de ez az első játékfilmje, ami egyből a velencei filmfesztiválon mutatkozott be. Lehet, hogy ez a pillanat az, ahol neki is meg fog változni az élete.
Az Egy éjszaka Miamiban január 15-től látható az Amazon Prime műsorán.