Tévésorozat készül a Sex Pistolsról a Trainspotting rendezőjétől

2021. január 11. – 16:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Variety úgy értesült, hogy az FX berendelt egy hatrészes minisorozatot, amit Steve Jones, a Sex Pistols gitárosának 2018-as memoárja alapján készítenek. A producer és rendező ráadásul az Oscar-díjas Danny Boyle (Gettómilliomos, Trainspotting, 28 nappal később) lesz.

A Sex Pistols tagjait főleg fiatal, feltörekvő színészek (Toby Wallace, Anson Boon, Louis Partridge, Jacob Slater, Fabien Frankel) fogják alakítani, de felbukkan majd Maisie Williams is a punkikon Jordan szerepében. A Pistol nevet kapó sorozat egyébként a második közös munkája lesz Boyle-nak az FX-szel, korábban nekik készítette a Trust című sorozatot is.

Azon kívül, hogy Boyle és az FX is megerősítette a híreket, mást egyelőre nem lehet tudni, így megjelenési dátumot sem egyelőre.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!