A Cyberpunk 2077 és a Grand Theft Auto V is az év nagy nyertese volt Steamen

2020. december 27. – 22:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Steam messze a legnépszerűbb játékszolgáltató pc-n, így az éves toplistái mindig jól mutatják a számítógépes játékok piacának állapotát – még úgy is, hogy a Steam nem közöl helyezésekre bontott toplistákat, csak azt, hogy melyik játék milyen mérföldkövet ért el. Az idei listákon a várható aktuális sikerjátékok mellett szokás szerint akadnak évek óta jól futó címek is, így a Grand Theft Auto V (aminek a pc-s verziója 2015-ben jelent meg) éppúgy az év egyik nyertese tudott lenni, mint a pár hete kiadott Cyberpunk 2077. (Most azt hagyjuk, hogy a Cyberpunk 2077 milyen állapotban jelent meg, és ez milyen pereket eredményezett, ez a cikk csak a steames teljesítményről szól.)

A Top Sellers kategóriában a Steam a befolyt bevétel alapján sorolja kategóriákba a játékokat. Pontos összegeket a szolgáltató nem közöl, csak platina, arany, ezüst és bronz rangokat lehet elérni. A legmagasabb rang a platina, ezt 2020-ban 12 játék érte el, ezeket ábécésorrendben sorolta fel a Steam. A Cyberpunk 2077-nek pár hét elég volt, hogy ide lője magát, nem csoda az új Doom szereplése sem, és várható volt, hogy 2020 két cuki, többszemélyes slágerjátéka, az Among Us és a Fall Guys is a legsikeresebbek között végzi. Ezzel viszont véget is ért az idei megjelenések sora, a többi nyolc platinajáték mind korábbi: Counter-Strike: Global Offensive, Destiny 2, DOTA 2, Grand Theft Auto V, Monster Hunter: World, PlayerUnknown's Battlegrounds, Red Dead Redemption 2, Tom Clancy's Rainbow Six Siege.

GTA V: Évek óta stabil népszerűség
GTA V: Évek óta stabil népszerűség

Az idei premiereknek külön kategória is létezik, a New Releases, szintén bevétel alapján kalkulál. Az előző kategóriánál említetteken kívül itt a legnépszerűbb címek közé tudott kerülni például Kodzsima Hideo futárszimulátora, a Death Stranding pc-s verziója, a PS4-sikerjáték Horizon Zero Dawn pc-s átirata, az idei FIFA, a Microsoft Flight Simulator vagy a Steam tulajdonosaként is működő Valve régóta várt új Half-Life-játéka, a VR-ra szabott Half-Life: Alyx. A retro/újraélesztő hullámot meglovagoló programok közül is jól szerepeltek többen, például a Baldur's Gate 3, a Persona 4 Golden, a Mafia: Definitive Edition, a Resident Evil 3 és a Command & Conquer Remastered Collection. A kategória további legjobbjai: Borderlands 3, Crusader Kings III, Dragon Ball Z: Kakarot, Football Manager 2021, Grounded, Marvel's Avengers, Mount & Blade II: Bannerlord, Sea of Thieves, Star Wars: Squadrons, Temtem, The Outer Worlds, Wolcen: Lords of Mayhem

A Most Played kategória már nem bevétel alapján számol, hanem azt méri, mennyien játszottak egyszerre Steamen ugyanazzal a játékkal. Itt a legfelső kategóriába 200 ezer játékossal lehetett kerülni. A Cyberpunk 2077-nek és a GTA V-nek itt is bérelt helye van, de ezen túl sem különösebben meglepő a lista: Among Us, Counter-Strike: Global Offensive, Destiny 2, DOTA 2, Life Is Strange 2, Monster Hunter: World, Mount & Blade II: Bannerlord, PlayerUnknown's Battlegrounds, Terraria. Itt igazából a Mount & Blade II: Bannerlord helyezése furcsa, ez ugyanis egy török videojáték régóta várt második része, ami még meg sem jelent (egyelőre korai hozzáférésben létezik), és seregmenedzselős szerepjátékként nem a 2020-ban erős műfajokat erősíti.

Hades, az év talán legjobb indie játéka
Hades, az év talán legjobb indie játéka

A következő pikszis az Early Access Grads, ami a korai hozzáférésűből teljes értékűvé váló játékokat sorolja, bevétel alapján. Itt a legfontosabb cím egyértelműen a Hades, ami 2020-at még korai hozzáférésűként kezdte, de év közben megjelent, és év végén több szaklap toplistáján az első háromban végezte. A Supergiant Games stílusos akció-szerepjátéka az év egyik legjobbja volt, a jelek szerint anyagilag sem áll rosszul. Emellett a kategória előre sorolt címei: Deep Rock Galactic, DJMAX RESPECT V, Factorio, Golf With Your Friends, Noita, Risk of Rain 2, Skater XL, Torchlight 3, Wolcen: Lords of Mayhem.

A Best of VR kategória szintén bevétel alapján rangsorol platinától bronzig, de csak a VR-játékokat. A Half-Life: Alyx természetesen platinában áll, akárcsak a Superhot VR, a Beat Sabre vagy a The Elder Scrolls V: Skyrim VR, amik valószínűleg a kategórián belül is erősebb versenyzők. A további platina címek: Arizona Sunshine, Blade & Sorcery, Boneworks, Hot Dogs, Horseshoes & Hand Grenades, Pavlov VR, Pistol Whip, The Walking Dead: Saints and Sinners, VR Kanojo

Végül, külön kategóriát (Controller Games) kaptak azok a játékok, amiket nem vagy nem csak egérrel-billentyűzettel lehet irányítani, hanem támogatják a kontrollert. Itt is platinától bronzig megy a rangsor, de nem bevétel, hanem kontrollerrel játszó játékosok száma alapján. Eszerint GTA V-öt és Cyberpunk 2077-et is sokan játszottak kontrollerrel, és nem meglepő módon jellemzően konzolra is megjelent (vagy éppen onnan pc-re átportolt) játékokat találunk itt. A legfontosabbak talán a Dark Souls 3, a Monster Hunter: World, a Destiny 2 és a The Witcher 3: Wild Hunt, de nem szeretnénk, hogy megsértődjenek a Dragon Ball Z: Kakarot, a Fall Guys, a FIFA 21, a Hades, az NBA 2K20 vagy a Persona 4 Golden rajongói, így tessék, ezeket is leírtuk.

Ahogy a Steam raglistáiból kiviláglik, 2020 sem volt nagyon más videojátékos év pc-n, mint 2019: pár idei húzónév (egy részük konzolról érkezve), néhány évek óta jól futó onlinejáték-brand, pár retrós cím és egy-két mémmé vált indie játék. Hát akkor jöhet 2021, nem lennénk meglepve, ha a GTA V egy év múlva is ilyen jól szerepelne.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!