2020. december 18. – 15:56
frissítve
A Mandalorian második évada ismét reményt adott a Star Wars-rajongóknak, hogy még van remény a Disneyben. A sorozat bebizonyította, hogy lehet úgy izgalmas történetet elmesélni ebben a világban, hogy az valamennyire kapcsolódik a fősodorhoz, de mégis megállja önállóan a helyét. Nem véletlen, hogy az újkori filmekkel csúnyán beégő Disney lendületet kapott a sorozattól, ami a következő évek Star Wars-dömpingjének motorja lehet. Spoilermentes kritika az évadzáróról.
Az első évad a Mandalorianből pont azért volt hatalmas siker, mert a készítők végre mertek önálló történetet írni a Star Wars-univerzumban úgy, hogy nem kellett minden részletnek valahogy kapcsolódnia a Skywalkerek történetéhez. A második évad ezen kicsit változtatott, és nem csak bekapcsolódott a sorozat a nagy Star Wars-kánonba, de felvonultatott olyan szereplőt is, akit a rajongók utoljára 37 éve láttak élőszereplős produkcióban, még a Jedi visszatérben.
Emellett történt egy másik nagyon fontos lépés is: a készítők elkezdték elővenni olyan karaktereket, akiket az átlagos, csak a filmeket látott rajongók nem igazán ismerhetnek. Ezzel a döntéssel a Disney tulajdonképpen bevallotta, hogy óriási hibát követtek el, amikor 2012-ben 4 milliárd dollárért megvették a Star Wars jogait, majd azzal a lendülettel elsüllyesztették az úgynevezett expanded universe-t, vagyis kiírták a kánonból a könyveket, képregényeket és azokat a történeteket, amikért a veterán fanatikusok évtizedek óta rajonganak. Most nagyon úgy néz ki, hogy ezek a történetek és karakterek menthetik meg az egész franchise-t.
Jómagam nem tartozom a vérbeli Star Wars-rajongók közé, de azt azért könnyű volt észrevenni nekem is, hogy 2012 óta nem tudott olyat csinálni a Disney a franchise-szal, amivel mindenki igazán elégedett lett volna, különösen nem a hardcore rajongók.
Az új trilógia borzalmas mellélövés volt, és a történet annyira rosszul öregszik, hogy az éveken át lesajnált előzményfilmeket elkezdte megszépíteni az idő J.J. Abrams és Rian Johnson filmjei mellett. Lehangolóan jelentéktelen és értelmetlen lett a Han Solo-film is, és hiába emelkedik ki ebből a felsorolásból a Zsivány egyes, ennél a filmnél volt talán a legkisebb a tét megjelenéskor. A Disney egyértelműen olyan utat tűzött ki magának, hogy ha már ennyi pénzt fizették a Star Warsért, akkor hadd írják újra ők ennek az univerzumnak a történetét. Ez nem jött be, és végül három dolog mentette meg a franchise-t:
- a „Marvel-módszer”,
- John Favreau és Dave Filoni,
- illetve a Disney által korábban lesajnált expanded universe.
A Disney másik nagy márkája a Marvel, és amíg a Star Warsszal éveken át nem tudtak semmi értelmeset kezdeni, addig a Marvel-filmek egyértelműen a 21. század legsikeresebb mozis vállalkozásává nőttek. Ami a Star Warsnak Kathleen Kennedy, az a Marvelnek Kevin Feige, és utóbbi a háttérben elkezdett a szuperhősök után besegíteni a jedi lovagok világába is, valószínűleg nem véletlenül.
A Marvel-filmek azért működnek annyira jól, mert Feige nagyon tiszteli az alapanyagot, vagyis a képregényeket, és ugyan hivatalosan a filmek más univerzumban játszódnak, mint a képregények, mégis van kapcsolat a kettő között. Hollywood éveken át csak reklámtermékként tekintett a képregényekre, ahonnan ki lehet emelni az ismert karaktereket, majd aztán írnak nekik saját sztorit, nehogy már más írók munkáiból inspirálódjanak. Nem is véletlen, hogy a Disney előtti Marvel-filmek nagy része bukás volt. Aztán jött Feige és a Disney, és úgy meséltek el új történeteket ismert szereplőkkel, hogy tiszteletet adtak a képregényírók több évtizedes munkájának és kielégítették ezzel a keményvonalas rajongókat. És közben nyilván a maguk képére is formáltak bizonyos szuperhősöket vagy ismert történeteket. Mint például az Amerika Kapitány: Polgárháború, ami egy nagyon ismert Marvel-képregénytörténetnek az adaptációja, mégis eltér az eredetitől. És mégis működik.
A Mandalorian második évadában is pont ezt lehet érzékelni. Szinte epizódonként bukkantak fel olyan karakterek vagy apróbb részletek, amiket a rajongók könyvekből, videójátékokból vagy képregényekből ismerhetnek, de már rég letettek arról, hogy ezeket valaha élőszereplős verzióban is láthatják. Elvégre a Disney 2012-ben elég erősen jelezte, nem hisz ezekben a történetekben. Aztán egyre-másra kerültek elő jól ismert arcok az eredeti trilógiából, a Clone Wars-rajzfilmekből vagy az Utóhatás-könyvekből, és szép lassan megjelentek az első utalások az új filmekre is. Mintha a Disney kettőt lépett volna hátra, és csak egyet előre, aminek az lett az eredménye, hogy a Mandalorian berobbantotta az online diskurzust, és hetente videók és cikkek százai foglalkoztak megszállottan a szinte minden képkockán megtalálható utalások elemzésével.
A Mandalorian elérte, hogy majdnem olyan őrület legyen miatta az online térben minden új rész után, mint mondjuk a Trónok harca fénykorában.
Persze ehhez kevés lett volna ész nélkül szórni minden epizódba az easter eggeket, a sikerhez az is kellett, hogy a Disney megtalálja mindenhova a hiteles, és pont oda való közreműködőket. Jon Favreau telitalálatnak bizonyult, a sorozat atyaúristeneként (alkotó, író, rendező, showrunner) több lelket és szívet hozott ebbe a világba, mint bármelyik új Disney-film. A Disney fantasztikusan válogatta össze a rendezőket egy-egy epizódhoz, ahogy az első évadban is. Favreau mellett olyanok rendeztek egy-két epizódot, mint Peyton Reed (Hangya-filmek), Robert Rodriguez, az előző évadon is dolgozó Rick Famuyiwa és Bryce Dallas Howard, illetve az animációs Star Wars-sorozatok (Clone Wars, Rebels) atyja, Dave Filoni. De még Carl Weathers is letudta élete első rendezését a negyedik résszel. Favreau és – a sorozaton íróként is dolgozó – Filoni Kevin Feige-hez hasonló elemi geekséggel álltak a Mandalorianhez, és úgy kreáltak valami különlegeset, hogy bátran nyúltak a filmeken túli Star Wars-világhoz.
Ez annyira bejött, hogy nemrég a Disney bejelentett egy sor új Star Wars-produkciót, és úgy fest, hogy a Mandalorian sikere határozza meg az egész franchise jövőjét. A bejelentett sorozatok és filmek között is találni olyat (Ahsoka, Rogue Squadron, The Acolyte), amelyeket már nem az eredeti trilógia ihletett, hanem az utána következő könyvek, játékok vagy képregények. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy a buliba nagy dirrel-durral érkező Disney az évek óta tartó rajongói elégedetlenséget, illetve a Mandalorian sikerét látva kezdi felismerni azt, hogy a Skywalker-sagán túl is van élet ebben az univerzumban.
Nem fogunk most belemenni a spoilerekbe – arra ott van a heti spoileres elemző-cikksorozatunk –, de azt mindenképpen el kell mondani az évadzáróról, hogy sokkal több volt, mint egy sima finálé. Nem csak Baby Yoda Grogu és Din Djarin történetívét zárták le már-már könnyfakasztó módon, hanem elhelyezték a nagy Disney-puzzle különböző Star Wars-darabkáit is. A jövőre érkező harmadik évad valószínűleg teljesen elszakad az eddigi részek történetétől, Book of Boba Fett néven saját sorozatot kap az első trilógiából ismert fejvadász, lesz saját sorozata az egy részre feltűnő Ahsoka Tanónak, de a hírek szerint a Filoni és Favreau által menedzselt új produkciók (Ahsoka, Rangers of the New Republic, és pletykálnak egy harmadik sorozatról is) is összefonódnak majd a Mandaloriannel. Vagyis a Disney most már tudatosan készül arra, hogy sokkal több figyelmet adjon a Skywalker-sagán kívüli világnak.
A kérdés persze az, hogy jut-e majd a stáblista után bejelentett Boba Fett-sorozattal együtt már tíz produkcióra annyira figyelem és törődés, mint a Mandalorian esetében. Vajon képesek lesznek olyan zseniális zeneszerzőt találni, mint Ludwig Göransson (Fekete Párduc, Creed-filmek)? Vajon tudnak még olyan rajongói húzásokat összehozni, mint Bo-Katan karaktere, akit az élőszereplős sorozatban ugyanaz a Katie Sackhoff alakít, aki a hangját adja az animációs sorozatokban? Vajon még nagyobb figyelmet kap az expanded universe, vagy most esik át a Disney a ló túlsó oldalára, hogy a mennyiség a minőség rovására menjen?
Az utolsó részt még rengeteget fogják elemezni, mert óriási kihatással lesz szinte mindenre, ami Star Wars a következő években. Favreau és Filoni húzzák most a hátukon a Disney+-t, ami még mindig csúnyán le van maradva a többi szolgáltatóhoz képest a streamingháborúban. Érthető, hogy több tucat Marvel- meg Star Wars-produkcióval igyekeznek pótolni a lemaradást, de az új filmeknél már ki kellett végre derülnie a Disneynek, hogy ez olyan franchise, ahol öngyilkosság figyelmen kívül hagyni a fanatikus rajongók vágyait és véleményét. Nem lehet mindent lerombolni, amit az első trilógia óta mások felépítettek a mozikon kívül. A Mandalorian az ékes példája annak, hogy mennyire jól meg lehet szólítani az új és régi rajongókat, és mennyire könnyű még egy olyan erős márkán is sebeket ejteni, mint a Star Wars.
Szóval a Mandalorian sokkal több, mint egy sima sorozat, amiben Baby Yoda tojást eszik, egy páncélos ürge meg sose veszi le a sisakját. Ez a sorozat új lendületet adott nem csak a Star Warsnak, hanem magának a Disneynek is, ahol joggal érezhették, hogy kudarcot vallottak George Lucas világának a folytatásával. A remény újra élés ha egy olyan fickó, mint én, aki alapvetően sosem rajongott a Star Warsért, azon kapja magát, hogy minden rész után órákat böngészi a netet mindenféle elemzésekért meg easter eggekért, hogy a legapróbb utalásokat is megértse – na, akkor valamit Favreau, Filoni és a Mandalorian teljes stábja baromi jól csinált.
Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!
