Chuck Norris nélkül tér vissza Walker, a texasi kopó

2020. december 14. – 21:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn a CW televíziótársaság jóvoltából befutott a Walker című sorozat első előzetese, ami nevéből is adódóan a CBS legendás sorozatát, a Walker, a texasi kopót gondolja majd újra, méghozzá Chuck Norris nélkül, Cordell Walker szerepét ugyanis a leginkább a nemrég lezárult Odaátból ismerhető Jared Padalecki kapta meg – írja a Deadline.

A rebootban Walkernek lesz egy új, női partnere a Texas Rangersben, akit Lindsey Morgan (A visszatérők) játszik majd, ezen felül viszont az eredeti sorozathoz hasonlóan itt is itt is az erkölcsök, a család és az elveszett közös elvi alapok játsszák majd a főszerepet. A történet szerint az özvegy, kétgyerekes Cordell Walker két éves beépülés után tér haza Austinba, de hamar rájön, hogy ott is rengeteg munka vár rá.

A szinopszis alapján újra közel kerülni a fiához és a lányához, helyt kell állnia a családjával szemben is, és miközben meglepő módon megtalálja a közös hangot új női partnerével, egyre gyanúsabbá válnak számára a felesége halálának körülményei. A sorozat forgatókönyvírója és producere Anna Fricke (A vámpír, a vérfarkas és a szellem, Valor) mellette pedig Dan Lin, Lindsey Liberatore és Padalecki is ott vannak a producerek között.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!