Az Apple vezérigazgatójának pár emailjébe került megakadályozni egy új tévésorozatot

2020. december 14. – 16:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mégsem készül sorozat az Apple-ön a csúnya véget érő Gawker-birodalomról, írja a New York Times. Az újság úgy tudja, hogy maga Tim Cook, az Apple vezérigazgatója írt levelet a cég produkciós részlegéhez, majd utána nem sokkal beszüntették a sorozat gyártását, amelyből több rész már el is készült.

A Gawker-sorozatot Cord Jefferson és Max Read készítette volna, utóbbi sokáig a főszerkesztője volt a hírhedt online portálnak, amely számos botrányt robbantott ki az évek során, majd végül csúnyán belebukott az egyik ügybe. Az egyik ilyen hírhedt Gawker-sztori éppen az volt, amikor megírták évekkel korábban, hogy Tim Cook meleg. A Times cikke szerint Cook először meglepődött azon, hogy az Apple arról a Gawkerről forgat sorozatot, amely kiteregette korábban a magánéletét és többször is kellemetlen helyzetbe hozta a céget, illetve a levelezésben azt is megemlítette, hogy személy szerint nem igazán kedveli a mára már megszűnt híroldalt. Cook szexuális beállítottságáról pont akkor írtak, amikor átvette Steve Jobs helyét a cégben. Az emailváltás után nem sokkal a készítőknek is jelezték, hogy nem támogatják tovább a produkció gyártását.

A Gawker-médiabirodalom Magyarországon is jelent volt egy rövid ideig a Cink.hu nevű portállal, amely még azelőtt megszűnt, hogy a Gawker kihozta volna Hulk Hogan privát szexvideóját. A pankrátor beperelte a Gawkert, és hosszas pereskedés után megnyerte az ügyet. A Gawkernek 140 millió dollár sérelemdíjat kellett fizetnie Hogannek, de pár hónappal később csődöt jelentettek, és bezárták a Gawker honlapját, a többi aloldalt pedig átvette a Univision az alapító Nick Dentontól. Hulk Hogan perét egyébként az a Peter Thiel milliárdos vállalkozó finanszírozta, akiről 2007-ben szintén a Gawker írta meg először, hogy a saját neméhez vonzódik.

A Gawkerről szóló sorozatot a készítők most más szolgáltatóknak próbálják eladni.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!