A budapesti állatkert csak úgy ontja magából a vombatkölyköket

2020. november 29. – 09:53

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb vombat született a budapesti állatkertben, annyira friss jövevény, hogy még nevet sem kapott, ám ez nem marad így örökre, keddig lehet szavazni az állatkert honlapján, hogy az apró erszényes Mandy, Mia vagy Wendy néven folytassa életét.

A vombatkölyök bemutatásával egy időben az állatkert azt is közölte, hogy valamiért a budapesti létesítmény kifejezetten a vombatok kedvére való, hiszen

„1914 óta összesen 21 vombat született az európai állatkertekben, 8 különböző állatkertben: ebből 5 kisvombat, tehát majdnem az egynegyedük Budapesten, az elmúlt szűk egy évtizedben látta meg a napvilágot.”

Egyedül Hannoverben született még 5 vombat az elmúlt 106 évben, de ott nem szűk tíz, hanem 40 év alatt, vagyis ők sem vehetik fel a tempót a budapesti vombatokkal.

A kis vombat még tavasszal született, de kezdetben nem lehetett túl sokat látni belőle, hiszen – ahogy az az erszényeseknél szokás – az első hónapokban az anya erszényében fejlődött, ahonnan nyár derekán nézett ki először. Szeptemberben egy kis szerencsével már a látogatók is megcsodálhatták a kifutóban, mostanra pedig biztossá vált, hogy a kölyök neme nőstény.