Szépen belecsapott a lecsóba a Mandalorian

2020. november 16. – 10:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Amíg a Mandalorian második évadának második része leginkább az időhúzásról szólt, a harmadik felvonás a rövid, bő félórás adásideje ellenére is rendesen belecsapott a lecsóba, rengeteg utalással és kikacsintással jutalmazva a nézőket. Cikkünkben az előző két részhez hasonlóan ezeket vesszük végig spoileresen, így aki még nem látta a pénteki epizódot, az ne tartson velünk nem Baby Yodán túlra.

Fotó: Lucasfilm / Disney Plus
Fotó: Lucasfilm / Disney Plus

Din Djarin hajója, a Razor Crest ugyan jelenlegi állapotában nem tud fénysebességre kapcsolni, a történet viszont pár nagyobb ugrással megtette helyette ezt.

Nem akárkit rántottak be a történetbe

A második évad harmadik részének legnagyobb fejleménye természetesen három mandalori, köztük Bo-Katan Kryze megjelenése volt. Őt egyébként az a Battlestar Galacticából is ismert Katee Sakchoff játssza, aki a szinkronhangja volt a Clone Wars sorozatban. Egyúttal az is kiderült, hogy a pankrátor Sasha Banks valójában nem az animációs sorozatokból ismert Sabine Wrent, hanem egy Koshka Reeves nevű mandalorit alakítja.

Bo-Katanék megjelenése több szempontból is fontos. Egyrészt egyértelműen jelezte, hogy fő célja visszaszerezni a Darksabert, az első mandalori jedi, Tarre Vizsla szent fegyverét az azt jelenleg birtokló Moff Gideontól. Utóbbi információt, miszerint a kard Gideonnál van, az első évad vége óta tudjuk, azt viszont nem, hogy azt hogyan és mikor szerezte meg Bo-Katantól.

Balról jobbra a három új mandalori: Koska Reeves, Bo-Katan Kryze és Axe WovesFotó: Lucasfilm / Disney Plus
Balról jobbra a három új mandalori: Koska Reeves, Bo-Katan Kryze és Axe WovesFotó: Lucasfilm / Disney Plus

Bo-Katan a Rebels és Clone Wars animációs sorozatok egyik fontos szereplője, a mandalori uralkodócsalád sarja. Testvére, Satine sokáig uralkodott is, ám Bo-Katan nem nézte jó szemmel, hogy békésebb irányba próbálta terelni a hódítóként ismert népet. Miközben ez ellen harcolt, lényegében kiátkozták, majd később a bolygó visszaszerzésére irányuló tervek közepette a Death Watch egység tagjaként összeállt a korábbi sith lovag Darth Maullal is. Amikor Bo-Katan rájött, hogy Maul csak kihasználta őket, hogy megszerezze a bolygó trónját, majd ezután egyből lefejezte a Death Watch vezetőjét, végleg elhatározta, hogy Mandalor ura csak egy mandalori lehet. Addig küzdött, amíg megszabadultak Maultól – eközben ismerkedett meg a részben említett korábbi padawannal, Ahsoka Tanóval is, aki segített neki visszaszerezni Mandalor irányítását.

Később egy másik mandaloritól, Sabine Wrentől kapta meg a Darksabre-t, amivel Mandalor valódi uralkodójává válhatott, de ezt valahogy, eddig ismeretlen módon megszerezte tőle Gideon.

Mi lesz a nagy sisak-mizériával?

A Bo-Katanékkal történő találkozás során kiderült az is, hogy Din Djarint épp az a Death Watch fogadta be és nevelte fel, amit ő hátrahagyott, és ami az idők során egy szeparatista, Mandalor ősi rituálék mentén való újjáépítését szorgalmazó egyfajta szekta lett.

Bár eddig Din Djarin azt mantrázta, hogy nem veheti le a sisakját, Bo-Katan rávilágít, hogy ez csak az ő szokásuk, a többi mandalori nem tesz így. Talán ettől kezdve többet látjuk majd Pedro Pascal arcát, ha már ekkora nevet szerződtettek le a Disneynél a sisak mögötti hangra.

A részben egyébként kétszer is hallhatjuk a „Dank Farrik” kifejezést, aminek egyelőre nincs rendes megfelelője, de az biztos, hogy egy viszonylag gyakori káromkodás. Az első évad első részében elfogott kékbőrű Mythrol, de a Mandalorianen kívül Bo-Katan is így reagál, amikor kiderül, hogy egy Death Watch-árvával van dolguk.

A nagy AT-AT-kör

A rész elején vízbe esett Razor Crestet egy átalakított AT-AT emeli ki a vízből, ami különösen érdekes, ugyanis George Lucasék eleinte épp a hatalmas kikötői darukról mintázták a négylábú lépegetőket, amiből párat itt most épp kikötői darunak átépítve láthatunk. A kör bezárult.

Fotó: Lucasfilm / Disney Plus
Fotó: Lucasfilm / Disney Plus

Ez csapda!

Remek belsős poén, hogy nem jól szerelte meg az erre felbérelt Mon Calamari az űrhajót, mert a faj híres arról, hogy kifejezetten jó űrhajókat tud építeni. A Mon Calamari faj legismertebb képviselője a szállóigévé vált „It's a trap” mondatot elmondó Admiral Ackbar az eredeti trilógiából. Din Djarin persze később belesétál a tintahalfejű quarrenek csapdájába, így sosem jó jel, ha az ember pár Mon Calamarit lát.

A jedi, aki nem is jedi

A végére hagytuk a megnevezett jedit, aki a Corvus nevű hold Calodan nevű városában található. Ahsoka Tano az animációs sorozatok egyik legérdekesebb és talán legszebb ívű karaktere. Anakin Skywalker korábbi padawanja kiábrándult a jedi rendből és otthagyta azt, így menekült meg a jediket szinte teljesen kiirtó 66-os parancs elől, hiszen már nem volt jedi – igaz, azért a megmenekülése így is elég kalandosra sikerült.

Az alapján, hogy Bo-Katan említette, biztosra vehető, hogy fel fog bukkanni a sorozatban, és már az is 99%, hogy Rosario Dawson alakítja majd.

Fotó: Lucasfilm
Fotó: Lucasfilm
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!