Az új, bivalyerős Xbox a fásult rajongókat is meglepi

2020. november 05. – 14:59

Az új, bivalyerős Xbox a fásult rajongókat is meglepi
Balra az X, jobbra az S, hátul meg a Telex autója a Forza Horizon 4-ben – Fotó: Szombat Éva

Másolás

Vágólapra másolva

Nincsen magyarázatom arra, hogy miért akartam magamnak Xboxot. Gondolom ez olyan folyamat lehetett, mint amikor az ember életének egy meghatározó pontján először mondjuk a Queen Colával vagy a Pepsivel találkozik, és azt mondja, hogy hát igen, ez a kóla kell nekem, ezt akarom életem végéig inni. Valahogy a Microsoft gondolkodásába könnyebb volt belesimulni, miután letoltam egy gyerekkort, amiben újdonság volt a Windows 3.1, reveláció a Windows 95, és soha életemben nem hívtam a céget mikrofosnak, több, IT-centrikus pályát választó ismerősömmel ellentétben. Persze az is lehet, hogy nem én simultam bele a Microsoftba, hanem a gyerekkori kondicionálás miatt Bill Gates simította át az én agyamat. Van erről egy csomó konteó amúgy.

Na de itt vagyok, lassan tíz éve Microsoft-gyártású játékkonzol tulajdonosa, és most először van az, hogy szakmai alapon, újságíróként kaptam meg a legújabbat és legerősebbet: itt van asztalomon a rettenetesen gyogyós nevű Xbox Series X, és az a dolgom, hogy megmondjam, milyen. Az előző munkahelyemen volt egy mondás, hogy magyar ábécéhez szokott szemnek furcsa az X a cikkek címeiben, úgyhogy ha lehet, inkább kerüljük, hát ezek alapján nem tudom, Magyarországon bárki meg fogja-e venni a Series X-et. Mert amúgy az Xboxot viszik, mint a cukrot, brit tudósok szerint 13 olyan ország van a világon, ahol a Microsoft konzolja népszerűbb a Playstationnél, és mit ad isten, egy ilyen országnak a fővárosában ülök éppen, a legújabb játékgéppel.

A Series-sorozat (ez már az elnevezési gyogyó első szintje) két különböző változatban kerül a piacra. Az egyik a kisebb, fehér, leginkább egy óriási táskarádióra emlékeztető S, a másik pedig a bivalyerős fekete monolit, az X. Ez a cikk főleg az utóbbiról fog szólni.

Külcsín.bmp

A X első pillantásra egy fekete hasáb, ami a Szilícium-völgy című sorozat egyik alapvető gondolatmenetét juttathatja eszünkbe: bármilyen fejlesztést egy fekete dobozként kell eladni. Az X nem kifejezetten fejlesztés, inkább ráncfelvarrás, sok-sok botoxszal, zsírleszívással, és teljesen új ruhatárral. Kezdve azzal, hogy az előző generációs Xboxszal ellentétben egyáltalán nem egy videómagnó benyomását kelti, hanem valami sokkal vagányabb tárgyra hasonlít. Az élei határozottak, egyértelműen állítva kell használni, az elején kevés gomb van, azok is a nyílások mellé elhelyezve. Az egész tiszteletet parancsoló, kivéve a felső részét, a plafonja ugyanis homorú, rácsos, és szinte arra van kitalálva, hogy kisgyerekek ceruzákat vagy hurkapálcákat dugdossanak bele. Ami annyira nem tanácsos, mert nagyjából 0,3 másodperc alatt belenyúlnának az X legkomolyabban dolgozó alkatrészébe, a ventilátorba.

Maga a konzol mellett mást is áramvonalasítottak, végre nem kell egy hatalmas, tégla méretű adapterrel szerencsétlenkedni, ha a konnektorba akarjuk dugni a gépet, az Xbox One gigászi áramfejlesztőjét lecserélték egy egyszerű kábelre és dugóra. A konzolhoz járó kontroller pedig nem radikális, de apró változtatásokat kapott. Elvileg kisebb, mint ami az előző szériához járt, de ezt akkor sem tudom egyértelműen megmondani, ha a kettőt egymás mellé teszem, csak ha a kezembe fogom őket. Az újnak a fogása is jobb, a markolatai annyira rücskösek, mint egy nagyon barátságos reszelő, az LT-RT-gomboknak pedig már nincsen olyan bohóccipő-alakjuk, hanem letisztultabbak, kisebb holtjátékkal.

A Xbox Series X kontrollere, középen az új, megosztásra kitalált gombbal – Fotó: Szombat Éva

Lett egy új gomb is a kontrolleren, a menü és a start közé megérkezett a share. Ez a gomb nyomásra egy pillanatképet készít, hosszan tartó nyomásra pedig elmenti és feltölti az utóbbi 30 perc játékát. Nem az a korosztály vagyok, akinek ilyesmit kellett hiányolnia az Xboxtól, de a mindennapi használatban semmit sem változtat a kontrolleren és annak használatán. Amin egyébként még a D-padot is teljes körűbbé tették, hogy kicsit könnyebb legyen az átlókat nyomogatni.

Belbecs.sys

Most egy kicsit puskáznom kell, de itt van pár fontos technikai részlet az Xbox Series X-ről:

  • 60 képkocka per másodperc sebességgel tudja elvileg a 4K felbontást megjeleníteni, ha valami ennél kisebb felbontású, ott akár 120 képkocka is összejöhet;
  • 16 giga RAM van benne, illetve egy nyolcmagos, 3,8 gigaherzen ketyegő CPU
  • van benne egy Ultra HD Blu-ray lejátszó is;
  • 1 terás a tárhely, ez úgy saccra nagyjából 10-12 telepített, rengeteg gigás AAA-kategóriás játékra elég;
  • persze most is lehet külső HDD-t csatlakoztatni USB-vel, illetve most először a Microsoft piacra fog dobni a Seagate-tel közösen dedikált, szintén 1 terás SSD meghajtókat, amiket a konzol hátuljába lehet majd bedugni;
  • hangban tudja a Dolby Digital 5.1-et, a DTS 5.1-et, a Dolby Atmost is;
  • az egész 4 és fél kiló, azaz egy teljes kilóval nehezebb, mint az Xbox One, pedig meg mertem volna rá esküdni, hogy könnyebb annál. Lehet, hogy csak egyszerűbb megfogni.

(Összehasonlításképpen: az olcsóbb S-ben 10 giga ram, 3,6 gigás processzor, 512 giga tárhely van, és az S csak 1440p felbontáson tudja garantálni a 60fps-t, nem pedig 4K-ban.)

A játékokat illetően a Series-sorozat egyik nagy újítása a Smart Delivery, amire nagyon büszke a Microsoft, és ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy ha egyszer megveszünk egy játékot, akkor annak minden lehetséges verzióját megkapjuk, szóval ha mondjuk a legutóbbi generációs Xbox One-ra megvan valami, és veszünk egy X-et, a játék automatikusan frissül az optimális verzióra. Elméletben. A gyakorlat majd a hivatalos indulás után fog megmutatkozni.

Játék.exe

Az Xbox Series X-en most még főleg olyan játékokat játszhatunk, amiket nem kifejezetten erre a konzolra készítettek, hanem az eggyel előző generációra, viszont áldozatos munkával optimalizálták őket, hogy a képfrissítésben és felbontásban kihasználják az új konzol előnyeit. Az első drámai változás, amit az ember észrevesz, amikor elindítja a Gears 5-öt vagy a Forza Horizon 4-et, hogy pikkpakk betöltődnek (mindkettőből az optimalizált változatot próbáltuk). Az utóbbi esetében vannak olyan loading képernyők, amiket fel se lehet fogni, mert hamarabb véget érnek, mint hogy lenne időnk elolvasni rajtuk a szöveget. A Gears ötödik részében pedig végre van értelme annak, hogy végigpörgetjük a különböző opciókat, meg ha egyszer végigjátszottuk, akkor visszatérünk egy-egy pályára, mert rekordidő alatt betöltődnek.

Kíváncsiságból kipróbáltam egy nem optimalizált játékot, amit mostanában játszottam végig: a Doom Eternal a régi gépen pont annyi ideig töltött egy-egy halálnál vagy két pálya között, hogy mindig felemeltem a telefonomat, hogy rákukkantsak. Az X-en erre esély sem volt, egy szempillantás alatt futhattam neki a pályának megint, amivel a játéktól teljesen stílusidegen, de folyamatosan ránk erőltetett platformelemek hirtelen már nem is voltak annyira idegesítőek. A Fortnite szintén nevetségesen gyorsan töltött be, pedig már hozzá voltam szokva, hogy a crossplatform multinál a haverjaim előbb mondják meg, hova ugorjon a brigád, miközben én még mindig a loading képernyőnél tartok. Most villámgyorsan ment minden.

Én sosem voltam az a fajta játékos, akit különösen érdekel, hogy milyen egy játék grafikája, de azért konkrétan majdnem ledőltem a székről, amikor elindult a Forza Horizon 4, az eddigi két és fél évtizedes videójátékos pályafutásom alatt ilyen iszonyatosan erős dolgot látványban még nem nagyon láttam. Egy alsóbb kategóriás 4K-s monitoron játszottam vele, és úgy tűnt, mintha egy jövőbeli demót néznék arról, hogy na majd egyszer a konzolok eljutnak idáig. Csak éppen én irányítottam mindent.

Fotó: Szombat Éva

A táj, az utak, az autók, a megcsillanó fények, a köd, a levelek, a szerencsétlen vezetésem miatt ripityára törő kerítések egyszerűen annyira jól néztek ki, ahogy nem mertem elképzelni sem. És akkor sem lassult le, ha 280-nal száguldoztam, sosem volt baj sem a frame rate-tel, sem a textúrákkal, egyszerűen semminek sem sikerült az illúziót megtörnie. A töltéseknek sem, hiszen azok szinte nem is léteztek. Csak sejtésem van arról, hogy eddig mennyire lehetett nehézkes mondjuk az autóváltás ebben a játékban, és mennyit kellett várni, hogy betöltse az új modellt – itt ilyenről szó sem volt. Én lepődtem meg legjobban, hogy egy kétéves játékot ennyire fel lehet pimpelni. A tavalyi Gears 5 pedig már az előző generációs konzolon is bődületesen látványos és nagyszabású volt, az X ezt a látványt a sima képfrissítéssel simán kirázza már csuklóból, és elvileg tudja a 120 fps-t is hozzá, bár valahogy ez annyit nem adott az élményhez. Már ha tényleg összejött, nem volt a képernyőmön fps-számláló.

Szerettem volna még új, akár optimalizált, akár megjelenés előtt álló játékokat kipróbálni a tesztidőszakban, de nem volt olyan nagy a választék: az Ori and The Will of the Wisps ugyanannyira látványos mindenen, és nem is akkora proszesszorfaló, hogy kelljen neki ez a szép új generáció. A The Touryst egy marha szórakoztató platform/puzzle játék, de eredetileg majdnem egy éve jelent meg, ráadásul Nintendo Switch-re, úgyhogy ez sem az, ami miatt le kéne olvadnia a konzolnak. De azért is említem meg, mert ez volt az, amin egyszer tényleg lehalt, és újra kellett indítani, hogy miért, az rejtély maradt, nem hiszem, hogy egy német fejlesztésű, Minecraft-stílusú, pixelgrafikás játék fektette meg a fekete monolitot. Sajnos viszont nem tudtam kipróbálni az Assassin’s Creed: Valhallát, mert az biztos meggyötörte volna a ventilátort, ahogy a Yakuza-saga új részét, a Like A Dragont sem, mert az meg engem gyötört volna meg. (Ezek csak a konzol hivatalos premierje, november 10 után lesznek elérhetőek.)

Apropó ventilátor: a X-é pörög rendesen, és sokkal, de sokkal csendesebb az Xbox One-nál. Standby üzemmódban teljesen csöndben van (ez azért nem volt elmondható az előzőről, ami fehér zajként képes elduruzsolgatni a háztartásban), és ha be kell pörögnie a megterhelés miatt, akkor sem hangos. A meleget azért tolja rendesen, amikor a feleségem bejött a szobába, ahol épp játszottam, és megjegyezte, hogy milyen jól megy a fűtés, kijavítottam, hogy nem drágám, csak éppen a Dirt 5 nevű autóversenyessel játszom.

Vége.bak

Tisztában vagyok azzal, hogy van, aki azért olvas el egy ilyen cikket, hogy eldöntse, vegyen-e magának vagy másnak ajándékba egy ilyen konzolt, vagy elégedjen meg azzal, ami van neki. Megpróbálok válaszolni: nekem egy előző generációs Xbox One-om van, amiben még sehol nincsen a 4K-felbontás, az adaptere is egy Ytong-tégla, és nagyjából olyan hangot ad, ha véletlenül két különböző szoftvert elindítok rajta, mintha megkezdené a felszállást a ferihegyi kifutón. Viszont még mindig elégedett vagyok vele.

A Series X pompás felbontást és frame rate-et tud, de ha nem vagyok ezekre annyira rágyógyulva, akkor ezek csak csicsák, az előző konzolon simán ugyanúgy végig lehet játszani szenvedés nélkül a 2020-as Doom Eternalt, csak két fokkal butított grafikával, és picit hosszabb töltési időkkel. A Series X egyelőre a bivalyerős teljesítményen kívül nem nyújt semmi olyasmit, ami miatt azonnal meg kellene venni: nincsen még rajta olyan játék, ami kizárólag ezen érhető el, a kezelőfelülete ugyanolyan, a legtöbb régi játék az előző sorozattal is kompatibilis, az előző generációval bemutatott Game Pass-szolgáltatás pedig mindenféle konzolon megéri.

De ha valaki tényleg az Xbox mellett dönt, és még nem volt konzolja, akkor egyértelműen érdemes az X-re gyűjtenie: habár még nem biztos, hogy induláskor lesznek olyan játékok, amik maximálisan ki tudják használni a képességeit, azért van valami megnyerő abban, hogy szinte zéró időt kell várakozással tölteni.

Az Xbox Ultra HD Blu-Ray lejátszója, amibe beleteszem a tulajdonomban lévő egyetlen Ultra HD-lemezt – Fotó: Szombat Éva

És ha a konzolt nemcsak játékra használnánk, hanem mondjuk médialejátszónak – hiszen elmegy rajta a Netflix, Amazon Prime és egy borzasztó kezelőfelületű, de működő VLC Player is –, akkor az X annyi pluszt ad, hogy van benne egy Ultra HD Bluray lejátszó is. Tudom, hogy 2020-ban a fizikai média felett nosztalgiázni kicsit avíttas, de ne felejtsük el egy percre, hogy hiába fizetünk elő a Netflixre, a Spotifyra, sőt az Xbox Game Passra, ezzel nem birtokoljuk a szellemi termékeket, csak kölcsönözzük őket. Azaz ha a Netflix vagy a Microsoft úgy dönt, hogy valamit kivesz a boltból, gond nélkül megteheti, mi meg ott vagyunk üres kézzel. Ebben a világban most csak az a miénk, amit a polcra felteszünk, és mivel egyre kevesebb a lehetőség arra, hogy lejátsszuk a fizikai hordozóinkat, jó, ha van otthon egy olyan gép, ami képes erre.

Szóval ha nincsen otthon semmi ilyesmink, ráadásul szeretnénk valamit, amin bombajól kinéző játékokkal lehet játszani, és erre egy alapgépen felül mondjuk nem sajnálunk havi pár ezer forintot költeni, akkor az Xbox Series X simán megéri. Kivéve, ha sonys vagy.

A Gamestar.hu jóvoltából volt szerencsém rátenni a kezeimet az olcsóbb, gyengébb, kompaktabb Xbox Series S-re is. Ami olcsóbb, gyengébb, és kompaktabb. A robosztus X-hez képest feleakkora, és ahhoz a modellhez képest kifejezetten a csóróság imidzsét közvetíti kívülről, valahogy a fehér műanyag nem tud annyira tekintélyt parancsoló lenni. Élőben is úgy néz ki, mint egy nagyra nőtt táskarádió, az oldalán van egy kör alakú hűtőrács, ami bármelyik játék bootolásánál már tolja a meleget. Amennyire fura a full fehér doboz, a hozzá csomagolt, szintén full fehér kontroller viszont szuperül néz ki, bár biztos hamar fog koszolódni. Maga a gép könnyű, nincsen benne optikai lejátszó, gyakorlatilag arra találták ki, hogy az ember a lakás egyik végéből a másikba cipelje, ha egy másik tévénél vagy monitornál szottyan kedve játszani.

Teljesítményben nem hatalmas, de azért érezhető a különbség: egy fokkal tovább tart betölteni a játékokat, a Dirt 5-nél pedig már látható, hogyan tölti be a textúrákat előttünk, ilyen az X-en nem fordult elő, vagy csak pont nem volt annyira látványos. Lehet, hogy nem tudja a 60fps 4K-felbontásban, de egy nem kifejezetten erre figyelő szem nem biztos, hogy ezt kiszúrja. A kisebb tárhely és a meghajtó hiánya miatt én azt mondanám, inkább érdemes az X-re összespórolni, és az S-t csak akkor venni, ha mindenképp szeretnénk konzolt, kicsi a hely a lakásban, és anyagilag meg vagyunk szorulva.