600 millió dolláron múlt, hogy a következő Bond-film ne kerüljön a mozikba

2020. október 24. – 22:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem sokon, potom 600 millió dolláron múlt, hogy 007 Nincs idő meghalni c. Bond-film végül nem került valamelyik streamingszolgáltatóhoz. A Variety írja, hogy az eredetileg idén áprilisra tervezett filmet annyiszor volt kénytelen új időpontra tolni a stúdió, hogy komoly felmerült, eladják a sugárzási jogokat valamelyik streamingóriásnak. Belső források szerint az MGM eddig 30-50 millió dollárt veszített a tologatás miatt, az Apple, a Netflix és társaik pedig szívesen látták volna James Bondot a saját felületükön.

A Paramount vagy a Sony több filmjénél is úgy döntött, hogy tologatás és mozis bemutató helyett inkább eladják az új filmjeiket valamelyik streamingfelületnek, hiszen a pandémia idején konganak a mozitermek, mindenki otthon akar filmeket nézni. Az MGM ugyan nem erősítette meg a pletykákat, de iparági források szerint hajlandóak lettek volna eladni a filmet, de a 600 millió dolláros ár annyira magas volt, amit végül egyik streamingcég sem volt hajlandó kifizetni.

A film gyártása 250 millió dollárba került, ráadásul megállapodást kötöttek a Land Roverrel, a Heinekennel és az Omega karóravállalattal is, ami szintén nehezíthette a streamingcégekkel való egyezkedést.

A következő James Bond-film a jelen állás szerint 2021 áprilisában kerülhet a mozikba.