508 km/h-s utcai sebességrekordot döntött egy hipersportautó

2020. október 20. – 10:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megdöntötte az utcai autós sebességrekordot az amerikai SSC márka a Tuatara hipersportautójával, amely a nevadai 160-as főúton – természetesen a forgalomtól elzártan – 316,11 mérföld/órás, azaz 508,73 km/h-s sebességet átlagolt két, nagyjából 10 km-es etap alapján.

Az egyik irányba elért sebesség ennél is hajmeresztőbb, hiszen egyszer 532,93 km/h-s sebességgel mérték be a kocsit, ezt a másik, 484,53 km/h-s etap rontotta le végül. Az 1750 lóerős sportkocsi volánjánál egyébként a brit autóversenyző, normál esetben Le Mans-i sportautókat vezető Oliver Webb ült.

Az eddigi sebességi rekordot a Bugatti Chiron tartotta, amely 2019-ben 490,48 km/h-s tempót ért el, de csak egy szakaszon, tehát nem átlagban hozta az eredményt. Előtte a Koenigsegg Agera RS volt a rekorder 457,94 km/h-s rekordsebességgel és 447,19 km/h-s átlaggal.

Az SSC North America 2010-ben kezdte fejleszteni a Tuatarát azzal az egyetlen céllal, hogy a világ leggyorsabb autója legyen, visszaszerezve a címet a gyártónak, amit az SSC Ultimate Aero TT 2007 és 2010 között tartott. Ehhez egy 109 centi magas, a felhasznált karbonszálas elemek miatt alig 1247 kilós autót alkottak meg, amit egy 5,9 literes V8-as, két turbóval szerelt motor hajt. Eredetileg úgy számoltak, hogy csak 480 km/h-ra lesz majd képes, ám ezt jelentősen túlszárnyalta.

Az SSC TuataraFotó: SSC North America
Az SSC TuataraFotó: SSC North America

A kocsiból összesen száz darab készül majd, az ára pedig az egyes kivitelek között változva 1,6-1,9 millió dollár, vagyis nagyjából 500-590 millió forint lesz.

>>> A Telex további friss cikkeiért pedig kattintsanak ide <<<

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!