Nicolas Cage új filmjében egy űrnindzsával száll szembe

2020. október 16. – 12:09

frissítve

Nicolas Cage új filmjében egy űrnindzsával száll szembe

Másolás

Vágólapra másolva

Ha én földönkívüli lennék, biztosan nem pusztakezes küzdelemben próbálnám meg leigázni az emberiséget, de hát nem én írom a játékszabályokat, és egy stílusában és megoldásaiban az 1980-as éveket idéző filmbe ez is bőven belefér. A Jiu-jitsu most kijött trélere egy időutazás, mármint az akciójeleneteket megnézve leginkább a korai kungfu- és nindzsafilmek juthatnak eszünkbe, amit ráadásul még a Predátorral is összemixeltek.

Az azonos című képregényből adaptált sztori szerint hatévente támadják meg a földönkívüliek a földet, akiket egy harcművész bandának kéne legyőznie. A főgonosz űrnindzsa olykor képes dobócsillagszerű cuccokat hajigálni, és úgy eltűnni, mint a predátor, aztán lehet betojva keresni.

A filmet természetesen végigbunyózzák, az emberek legfőbb harcosát, Jake Barnest (Alain Moussi) előbb ki kell szabadítani Wylie (Nicolas Cage) vezetésével, hogy aztán az űrnindzsa is megkapja a magát.

A Dimitire Logothetis által rendezett filmet a tervek szerint novemberben mutatják be az Egyesült Államokban.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!