Márciusban kezdik forgatni az Obi-Wanról szóló sorozatot

2020. október 11. – 17:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Erről a Star Wars-karaktert alakító Ewan McGregor beszélt egy interjúban.

A Disney még 2019 nyarán jelentette be, hogy sorozat készül a Star Wars-univerzum egyik legismertebb hőséről, Obi-Wan Kenobiról, és mostanra úgy fest, hogy hamarosan a munkálatok is elkezdődhetnek. A Variety szerint erről a Jedi lovagot alakító Ewan McGregor beszélt a BBC egyik műsorában:

„Ez lesz a nagy Obi-Wan Kenobi-sztori, de nem csak rólam fog szólni, persze sokat fogok szerepelni benne. Következő év márciusában indul a forgatás”

– idézik a színészt. A forgatás már idén elkezdődött volna, azonban a projektet elhagyta az író Hossein Amini, őt később Joby Harold váltotta, aztán a koronavírus-járvány tett be a sorozatnak. Azt egyelőre még nem tudni, hogy mikor láthatjuk majd az első részeket. Ewan McGregornak mindenesetre van rutinja Obi-Wan megformálásában, az előzménytrilógiában is ő kapta a Jedi szerepét.

Ewan McGregor lesz a főszereplő (fotó: VALERIE MACON / AFP)
Ewan McGregor lesz a főszereplő (fotó: VALERIE MACON / AFP)
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!