2020. szeptember 30. – 11:47
frissítve
Máig aktuális az az állítás, hogy a mozgóképes szórakoztatóipar (értsd: filmek, sorozatok) évtizedek óta nem tud mit kezdeni a videójátékok adaptálásával, és volt egy időszak, amikor úgy tűnt, hogy fel is adták a próbálkozást. Aztán az elmúlt 1-2 évben mintha történt volna valami, és a streamingháború fokozódásával a stúdiók ismét a videójátékok között kezdték el keresni a következő nagy durranást. Már csak az a kérdés, hogy három évtizednyi bénázás után a 2020-as évek folytatja a negatív sormintát, vagy megtöri a videójátékos átkot Hollywoodban.
„Többet versenyzünk – és veszítünk – a Fortnite-tal szemben, mint az HBO-val”
– ezt a Netflix vezére mondta a befektetőinek a 2018-as negyedévet összegző beszámolójában. Elsőre kicsit erősnek tűnhet, hogy a filmes és sorozatos tartalomfogyasztást megreformáló Netflix egy online videójátékot nevez meg legnagyobb rivalisaként, de ha kettőt hátrébb lépünk, akkor láthatjuk, mit akart ezzel mondani a cég. A videójátékok már rég nem (csak) anyuci pincéjében dekkoló tinédzser fiúknak szólnak – a Fortnite, a Minecraft vagy éppen a Sims miatt ma már gyakorlatilag bármilyen réteghez eljutnak. Ezért nem meglepő, hogy a tévés és filmes ipar ismét ráharapott a témára. Az már sokkal inkább, hogy mekkora lendülettel.
Ugyanis a ‘90-es évek óta ez egy elátkozott műfaj.
Amikor a videójátékok kezdtek igazán elterjedtek lenni világszerte, akkor a filmipar (a gyerekeknek szóló vasárnapi rajzfilmek mellett) hamar ráharapott a témára. Van egy generáció, ami nosztalgiával gondol vissza az olyan filmekre, mint a Mortal Kombat, a Super Mario vagy a Street Fighter, de ezek azért sokkal inkább számítottak egzotikumnak, mint komolyan vehető filmes produkcióknak. Kereskedelmileg egy-kettőt még meg is érte legyártani, csak maga a végeredmény nem állta ki az idő próbáját. Aztán a 2000-es évekre jött a durva dömping és tömeggyártás, ami igazán aláásta a műfaj megítélését. Köszönhetően elsősorban Uwe Boll legendásan borzalmas munkásságának (BloodRayne, Alone in the Dark, Postal, Far Cry), és egy rakás, papíron ígéretesnek tűnő, de aztán masszív csalódást okozó feldolgozásnak, mint a Max Payne, a Tomb Raider vagy a Hitman.
Felemás világhódítás
A digitális korszak eljövetelével a videójátékok valódi popkulturális tényezővé váltak. Olyannyira, hogy a GTA 5 máig minden idők legtöbb bevételét generáló szórakoztatóipari terméke, beleértve a filmeket, tévésorozatokat, könyveket és minden mást. Ahogy a GTA 5 anyagi sikerében is közrejátszott, úgy általában is óriási hatást gyakorolt az iparágra az internet. A látványos és drága játékok mellett óriási divatja lett a Minecraftnak vagy a Fortnite-nak, amiben a streaming (Youtube, Twitch) is sokat segített.
A 2010-es évek második felére a videójáték már nem csak egy bizonyos réteg hobbija volt, hanem egy globális kultúrafogyasztási trendeket befolyásoló szórakoztatóipari forma.
Nem véletlen, hogy Hollywood ismét próbálkozott, de hiába vette elő újra az ismerős arcokat (a 2015-ös Hitman-film, a 2018-as Tomb Raider), vagy próbálkozott már bejáratott márkákkal (az Assassin’s Creed- és Warcraft-film), igazi sikert csak néhány, elsősorban gyerekeknek szóló animációs film (Sonic, Angry Birds, Pikachu, a detektív) ért el.
Ezek után az ember joggal gondolhatná, hogy Hollywood feladta az egészet. Azonban az elmúlt 1-2 év fejleményei azt mutatják, hogy egészen másról van szó. A streamingháború és a Covid-járvány miatt lassan a csőd szélére kerülő mozik időszakában a nagy stúdiók rájöttek, hogy nem lehet úgy kezelni a videójátékokat, hogy közepes produkciókra ráhúzunk egy-egy ismert játékos franchise-t. Itt jön képbe az Amazon, a Netflix, a Disney, a Google egyre élesedő háborúja a streamingpiacon. Az említett cégek és más stúdiók az elmúlt időszakban szétvásárolták magukat videójátékos projektekből, és az eddigi hírek alapján úgy tűnik, végre eljöhet a műfajban a változás.
Jöhet a Kánaán?
Az eddig bejelentett projektek alapján azért érdemes óvatosnak lenni, mert például a 2021-re tervezett videójátékos filmek nagy része komoly bonyodalmakkal készült, vagy olyanok dolgoznak rajta, akik már párszor megégették magukat a műfajjal. A már bejelentett Mortal Kombat-rebootnak például hiába lesz James Wan (Fűrész-, Halálos iramban-, DC-filmek) a producere, az elsőfilmes Simon McQuoid rendezi csupa alig ismert színésszel, ráadásul még mindig nem jelent meg semmilyen előzetes a produkcióról. Aztán ott van az Uncharted, a PlayStation húzóterméke, aminek sikerült az a bravúr, hogy a 2008-as előkészítés óta hat (!!!) rendezőt és forgatókönyvírót fogyasztott el, mire kikötött Ruben Fleischernél (Venom). Itt legalább abban lehet bízni, hogy Tom Holland, Mark Wahlberg és Antonio Banderas legalább papíron nem hangzik rosszul egy modern kalandfilmhez, ami a játékok előzményeként funkcionál majd. Jövőre jön elvileg a Monster Hunter is, de a Capcom meg sem próbált kilépni a komfortzónájából, és a főszerepre a Resident Evil-filmekből is ismerős Milla Jovovichot győzték meg. A rendező az a Paul W.S. Anderson lesz, aki 20 éve B-listás akciófilmeket készít hol nagyobb (Resident Evil, Mortal Kombat), de általában azért kisebb sikerrel.
Azonban a hangsúly most a tévésorozatokon van, mert úgy tűnik, hogy másfél-két órában tényleg nem tud mit kezdeni Hollywood a témával. Ezért is annyira jó, hogy a tévékorszakból megérkeztünk a streamingháborúba, ugyanis az egymással versenyző megacégek (Amazon, Apple, Disney, Netflix, HBO) rá vannak kényszerítve arra, hogy minél nagyobbat húzzanak egy-egy sorozattal. És ahogy a mozikban, úgy itt is többet ér egy bejáratott márkanév.
A Netflix elsők között érzett rá erre, és be is jött a számításuk. Ugyan a Vaják az eredeti lengyel regények alapján készült, de az óriási sikerű Witcher 3 videójáték egyértelműen közrejátszott abban, hogy a sorozat elkészülhessen, és Henry Cavillnek legyen kiről mintáznia a szerepét. Az első évad hiába vérzett sok sebből, elsöprő siker volt a Netflixen, és be is rendelték a második évad mellett egy hatrészes prequel sorozat tervét, illetve egy animációs filmet az egyik fontosabb karakterről. A Netflix annyira élen jár a műfajban, hogy olyan kultikus játékokból készített animét, mint a Castlevania vagy a Dragon’s Dogma. Nagyon tudatosan építenek erre a piacra, amit az is jól jelez, hogy már bőven a megjelenése előtt animációs sorozatot rendeltek be a Cyberpunk 2077-ből.
A konkurencia meg kénytelen követni az évek óta trendeket diktáló Netflixet.
A korábban a tömegfogyasztásra alkalmas blockbusterektől ódzkodó, prémium sorozatgyártásáról ismert HBO például sorozatot készít a Last of Usból, az utóbbi évek egyik legnépszerűbb videójátékáról, amelyben a Földet ellepték az agresszív zombik, nekünk pedig valahogyan túl kell élni az emberiséggel együtt. Ez így elsőre nem hangzik túl eredetien, de az első játék a műfaján belül hibátlan volt, és nem a zombiöldöklés, hanem a dráma és a fantasztikusan megírt főszereplők miatt. Az HBO annyira komolyan veszi a projektet, hogy a Csernobilért felelős Craig Mazint bízták meg a munkálatokkal. Az Amazon sem akar lemaradni, és nem kis meglepetésre sorozatot készítenek a Fallout-játékokból, méghozzá a Westworld alkotóival. A Gyűrűk ura-sorozattal már jelezte Jeff Bezos, hogy hajlandó rengeteg pénzt költeni arra, hogy valódi kihívói legyenek a Netflixnek, és a posztapokaliptikus Amerikában játszódó Fallout sem lesz olcsó mulatság. Szintén drága koncepción dolgozik a Showtime is, ahol a Halo-játékokból csinálnak sorozatot egy 26. században játszódó űrkonfliktusról az emberiség és egy idegen faj között.
Míg az elmúlt 30 évben az volt a trend, hogy ismert filmes zsánerekre marketingcélból ráhúzták valamilyen ismert játék nevét (a Need 4 Speed-film miben is különbözik egy Halálos iramban epizódtól?), addig most úgy tűnik, a stúdiók rájöttek, hogy az adott játék világát kell adaptálni, nem csak a névhasználattal megelégedni. Mi sem jelzi ezt jobban, hogy már nemcsak olyan megasikerek adaptálását jelentették be, mint a Fallout, a Last of Us vagy a Halo, hanem kisebb, indie játékok is felkeltették a filmesek érdeklődését. Sorozat vagy film készülhet a Firewatchból, a Walking Deadért felelős Robert Kirkman cége csinálhat filmet az Oxenfree-ből, a 2019-es Disco Elysiumból pedig tévésorozatot akarnak.
Vagyis most már tényleg minden adott ahhoz, hogy ne szitokszó legyen a videójátékos film, hanem egy izgalmas trend kezdete. Akik a ‘90-es, 2000-es években voltak kamaszok, azok ma már felnőtt emberek, és komoly hatást gyakorolnak az iparágra. Henry Cavill például hatalmas gémer, és azért akarta a Vaják főszerepét, mert imádta a játékokat. Dave Bautista álomszerepként lelkendezett az ötletről, hogy ő legyen a főszereplője egy Gears of War-filmnek. Michael B. Jordan pedig él-hal a Call of Dutyért. A sztárok következő generációja már nem ijed meg a Twitchtől sem és gyerekkorukban legalább annyira szerves része volt az életüknek a videójáték, mint egy könyv, egy film vagy egy képregény. Így papíron most már felnőtt egy generáció, akik nem valami fura, gyerekes hobbiként tekintenek a műfajra, hanem a popkultúra szerves részeként.
(Borítókép: Monster Hunter / Sony Pictures Releasing)