Dokumentumfilmet készít az Apple Billie Eilish énekesnőről

2020. szeptember 28. – 18:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ahhoz képest, hogy még mindig csak 18 éves, dokumentumfilm készít Billie Eilish énekesnőről. A Deadline írja, hogy a produkciót az Apple gyártja majd, a film megjelenik majd a mozikban is, illetve 2021-ben az Apple+ felületén is.

A Billie Eilish: The World’s A Little Blurry (Billie Eilish: A világ egy kicsit homályos) c. dokumentumfilmet az Emmy-díjas R.J. Cutler készíti.

Abból a szempontból nem csoda, hogy már most külön dokumentumfilmet készítenek Eilish-ről, hogy idén letarolta a Grammy-gálát, összese öt díjat vihetett haza a 2019-es debütáló albumával, és azóta felkérték a következő Bond-film főcímdalára is.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!