Csökkentett üzemmódban, de megtartják a Cannes-i Filmfesztivált

2020. szeptember 28. – 19:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rövidebb és kisebb lesz, de legalább megtartják a Covid-járvány miatt májusról elhalasztott 2020-as Cannes-i Filmfesztivált, írja az MTI.

A versenyprogram mellett négy játékfilmet is bemutatnak, illetve bejutott a Cinéfondation programba, vagyis a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató versenybe Beleznai Márk diplomafilmje is, az Agapé.

A minifesztiválon főleg európai filmeket mutatnak be, de két francia és egy grúz film mellett debütál Kavasze Naomi japán rendező alkotása is.

A nagyközönség számára is nyitott minifesztivál Emmanuel Courcol francia rendező Un triomphe című filmjével nyílik meg a cannes-i fesztiválpalotában. Több korábban bejelentett versenyfilmet a járvány miatt végül más rendezvényeken mutattak be.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!