Ha mostanában a magyar filmeket nézzük, akkor azt gondolhatjuk, hogy valami nagyon nagy zűr van a férfiakkal, főleg akkor, ha apukák is hozzá. A Sünvadászat apukája hazugságra biztatja a gyerekét és a bébiszitterét, a Magyarázat mindenre két fideszes-liberális apapárja szinte azonnal ordítozni kezd egymással, a Legjobb tudomásom szerint gyerektelen, pipogya férje pedig gyakorlatilag másra sem képes, csak hogy kételkedjen a megerőszakolt feleségében – és a végén egy büszke gyerekvállalással húzza ki a helyzet méregfogát. A problémás daddy most egy újabb mintapéldányt kapott: a Minden rendben című filmben Hajdu Szabolcs alakítja azt a csávót, aki keménynek hiszi magát, de csak mindent sokkal, de sokkal rosszabbá tesz. Miatta lesz minden nem rendben.
A Minden rendben azon ritka filmek egyike, ami nem elégszik annyival, hogy bemutatja a mai Magyarországot, vagy legalábbis valami ismerős, fortyogó, teszetosza közérzetet, hanem a képi világát is hozzá alakítja: az eddig jellemzően reklámfilmesként dolgozó Sós Bálint Dániel filmje ugyanis fekete-fehér, szürke fátyolos, hadd ne mondjam, brutalista képi világot mutat be, ahol minden egyes épület vagy egy betonkocka, vagy üvegkocka, ahol nincsen helye sem dísznek, sem díszítésnek, mindegy hogy egy családi bérlakásban, vagy egy nagymenő bankár luxusvillájában vagyunk. A fekete-fehér mindenkit elér. Sós pedig ezt a fekete-fehéret esztétizálja is, a képei üresek, kicentizettek, néha torzak. A hangjai furcsák, zenéje idegőrlő, zörejei egyik pillanatról a másikra megszűnnek, vagy éppen bekapcsolnak. A Minden rendben az, amit nagyon kitaláltak.
A fekete-fehér azért érdekes választás, mert hiába olyan a képi világa, a története nem az: Sanyi (Hajdu Szabolcs) özvegy, aki egyedül neveli két fiát. Klára (Hay Anna) elvált, egyedül neveli lányát. Ketten egymásra találnak, a családban pedig közösen ünneplik két gyerek szülinapját. Azon az estén, amikor a szülők nem figyelnek, Sanyi egyik fia, a dühkitörésekkel küzdő Dénes (Sáfrány Ágoston) okoz egy súlyos balesetet. Sanyi pedig azonnal kezébe veszi az irányítást, és megpróbálja menteni a menthetőt. Például azzal, hogy nem feltétlenül mond mindenben igazat.
Hogy pontosan mi történik a szülinapon, az a Minden rendben nagy meglepetése -- a berlini filmfesztivál sajtóvetítésén többen is felhördültek, amikor megtörtént A Dolog, amin Sós és Nagy V. Gergő forgatókönyve alapszik. A film másik meglepetése pedig az, hogy A Dolog nem feltétlenül lesz egy hosszú pszichológiai önmarcangolás kezdete, hanem a furcsa, stilizált világhoz méltóan aztán a cselekmény is elkezd átcsúszni valami másba, egy szatírába, ahol alig húsz perccel egy gyerek súlyos sérülése után már tudunk kuncogni azon, hogy valaki egy nonszensz helyzetben ragaszkodik az áfás számlához.
A Minden rendben célkeresztjében nem egy erőszakos gyerek megpróbáltatásai állnak, hanem az őt nevelő apáé, és Hajdu Szabolcs remek választás volt casting szempontjából. Habár Hajdu a saját filmjeiben is tud tüskés karaktereket játszani, azért mindig át tudja járni valami józan ítélőképesség. Ami Sanyiból szinte teljesen hiányzik azzal, hogy szinte minden helyzetben rosszat mond és rosszat cselekszik. Az irányítást pedig nem csak egyszer akarja magához vonni, hanem egyre többször és többször, még akkor is, ha valami teljesen nevetséges változás lesz az eredménye. Egyik jelenetben átállítja egy kórházi szívmonitor hangját, mondván hogy így „elviselhetőbb”. Hogy kinek, az nem derül ki.
Sós filmje aztán egyre több, és egyre viccesebb helyzetet teremt Sanyinak, hogy azt mutassa be, mennyire szerencsétlen emberről is van szó, ami Hajdu hiteles gesztusokból és mondatokból összeálló alakítása még jobban aláhúz. A Minden rendben nem ítélkezik felettünk, ha nevetünk, de a humora közelebb áll a Kaurismäki-filmekhez, ahol a mindennapi, egyébként eléggé lelombozó dolgokat pont a megvalósítás tud átváltoztatni valami mássá. Sósnál a stílus abszolút sokat dob rajta, és mindig öröm látni, amikor egy-egy szereplő belső világát nem a szövege mutatja be, hanem valami, amit a saját szemünkkel látunk. Vagy egy pillantás többet mond ezer szónál, mint a nyomozó mellékszerepét játszó Szamosi Zsófia esetében, akit mintha tényleg úgy inspiráltak volna, hogy ne magyar rendőr legyen, hanem gyári munkás a finn rendezőnél.
A kimódoltság, a pár vizuális trükk, a fekete-fehér és a betonkulissza miatt nehéz érzelmileg belekapaszkodni a Minden rendben világába, a szürkületi homály miatt mintha mi is ablakon keresztül néznénk a szereplőket, a steril környezet miatt akár megfigyelőnek is érezhetjük magunkat, nem pedig az empátiába kapaszkodó nézőnek. Mert Sós filmje nem biztos, hogy azt akarja, hogy együtt érezzünk azokkal, akikről szól. Inkább azt kéri, hogy figyeljük meg őket rendesen. Aztán kerüljük el őket messziről.
A Minden rendben premierje a berlini filmfesztiválon volt. Február 26-án a Telex Filmklubon vetítjük. A tervek szerint márciusban kerül moziforgalmazásba Magyarországon.
