Meghalt Debbie Nelson, Eminem anyja

2024. december 3. – 18:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

69 éves korában meghalt Debbie Nelson, Eminem édesanyja, írja a People Magazin. Nelson devember 2-án este halt meg tűdőrákhoz kötődő szövődmények miatt. A rapper anyjánál szeptemberben diagnosztizáltak rákot.

Nelson 1955-ben született, mint saját szavaival fogalmazott a „My Son Marshall, My Son Eminem” című könyvében, egy „nagy és rosszul funkcionáló családban”. Szülei gyerekkorában elváltak, és mivel ő volt a legidősebb, ő vette át a család ellátásához kapcsolódó szerepeket. 16 évesen házasodott össze Eminem apjával, két évvel később pedig megszületett a fia.

Debbie Nelson egy 2005-ös fotózáson – Fotó: Mark Weiss / Getty
Debbie Nelson egy 2005-ös fotózáson – Fotó: Mark Weiss / Getty

A rapper és anyjának viszonya viharos volt. 2002-ben Eminem „Cleanin' out my closet” című dalában Eminem kitáltalta anyjához fűződő viszonyának nehézségeit, illetve Nelson függőségéről is rappelt. A szám miatt Nelson 11 millió dollárra perelte fiát rágalmazás miatt. Tizenkét évvel később, 2014-es Headlights című számában aztán Eminem bocsánatot kért anyjától, mondván, „az anyja kapta a legrosszabbat” és talán „túl messzire ment” a róla szóló számmal.

Eminem ekkor interjúkban arról beszélt, hogy dühös volt az anyjára, de megbocsájtott neki, és soha többet nem fogja előadni ezt a számot. Később az „Anya spagettije” nevű éttermet is megnyitotta egy korábbi száma után.

Az elmúlt években távolságtartó volt a kapcsolatuk. Amikor 2022-ben Eminem bekerült a Rock and Roll hírességek csarnokába, Nelson online gratulált neki. „Nagyon szeretlek. Hosszú volt az út, de tudtam, hogy eljutsz ide” – írta akkor.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!