Színházi előadáshoz lóg egy felakasztott bábu a Corvin közben

2024. október 22. – 13:50

Másolás

Vágólapra másolva

„Így járnak az árulók” – ez a felirat áll egy bábun, melyet a VIII. kerületben, a Corvin közben akasztottak fel, hétfő óta lóg ott, írja róla a 444.hu azzal, hogy ez nem egy demonstrációs eszköz, hanem a egy színházi előadás látványeleme. A Mi vagyunk '56! c. előadás a Corvin köz környékén játszódik, és a Független Színház Magyarország készítette.

„Az akciószínházi interaktív előadás ’56-ban játszódik október utolsó és november első napjaiban. A színdarab nézői saját maguk is forradalmárokká válnak, akiket az előadás négy főszereplője vezet, megosztva velük saját történeteiket és dilemmáikat. A négy karaktert valós roma forradalmárok alakjaiból inspirálódva hozták létre a kooperatív műhelymunka során a színház alkotói” – írták az alkotók a leírásban, mely szerint a nézők egy pillanat alatt a színpadi harctéren találják majd magukat, és mind részévé válnak a küzdelemben, melyben „senkit nem hagyunk hátra”. Az előadások október 23-án lesznek három időpontban, és igyenesek, de regisztrálni kell rájuk.ú

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!