Kiöntött egy italt a vendég a dj-pultba, a szórakozóhely fennmaradása került veszélybe a milliós kár miatt

2024. szeptember 25. – 11:58

Másolás

Vágólapra másolva

Egy vendég beleborított egy korsó italt a Nagymező utcai Edith bár dj-pultjába, milliós kár keletkezett, ezért a szórakozóhely a vendégek segítségét kéri – írják Facebook-oldalukon.

Az eset másfél hete, egy szombati eseményen történt. A klub azt írja, optimistán várták a következő hónapokat, tele vannak ötletekkel, de ami történt az „maga a kollektív klubos rémálom, az egyik legszörnyűbb dolog, ami egy szórakozóhely életében megeshet”.

A szinte új lejátszójuk elázott, a felszerelés bérelt volt, így még kellemetlenebb az ügy. Az italt kiöntő vendég eltűnt a történtek után, így a kárt a helynek kell állnia. Ez azonban nem lesz egyszerű, „a nyári zárva tartás miatt annyira ki vagyunk centizve anyagilag, hogy ez a malőr egy K.O. a helynek” – írták.

A hely ezért azt találta ki, hogy öröm-részvényeket bocsátanak ki. Ez azt jelenti, hogy különböző értékben lehet kuponokat vásárolni náluk, ezeket le lehet fogyasztani. E mellett létrehoznak egy klubkártyát is, aminek megvásárlása ingyenes belépést biztosít a zártkörű rendezvények kivételével minden eseményre május végéig.

„Pénteken tartunk egy támogatói estet, ott lehet gesztust tenni, az öröm részvényeket megváltani, de akinek nincs módja erre, egyszerűen csak szórakozni szeretne, természetesen azt is örömmel látjuk” – írták a posztjukban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!